Tóth Sarolta: tanmese felnőtteknek



A beteg elmegy orvoshoz,
illetékes gyógyítóhoz.
Panaszolja: fáj a hasa,
mondaná meg, mi a baja.[nobr]

A belgyógyász megvizsgálja,
baját diagnosztizálja,
feltárja a fájás okát,
de a testbe bele nem vág.
Szüksége van a sebészre,
a sebésznek a szikére,
belgyógyász útmutatásra,
a daganatot kivágja.
Bár két orvos gyógyította,
mégis belehalt a kórba.
Jön a kórboncnok munkája,
ő az okokat feltárja.
Ő mindent tud, mindent vághat,
most már későn kap tanácsot.
Nincs szüksége kollégákra,
a holtnak sem orvosára.
egyedül megy a halálba.
Sem a tudás, sem ügyesség,
életét meg nem mentették.
Ha egy napon majd feltámad,
elmondja: ki mennyit ártott,
mi vezetett halálához.
Ennek kevés az esélye,
ezzel a mesének vége.



2 megjegyzés :

  1. Beteged halálos útját járta orvostól orvosig, s kis fricskával fejezted be soraid: ha ennek lenne esélye, a túlvilágon elmondaná, ki követett el műhibát! Azt már most biztosan tudja: hogy így történt, abban embertársainak is volt jelentős hatása. ;(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sajnos ez gyakran előfordul, saját példám ihlette, bár még nem haltam bele, már a sok hercehurcába beleuntam, a baj okát nem tárták fel, majd a kórboncnok
      Elmondanám, de nem térhetek vissza, noha ezt Szokratesz is megígérte,

      Törlés
:) :)) ;(( :-) =)) ;( ;-( :d :-d @-) :p :o :>) (o) [-( :-? (p) :-s (m) 8-) :-t :-b b-( :-# =p~ $-) (b) (f) x-) (k) (h) (c) cheer
Click to see the code!
To insert emoticon you must added at least one space before the code.