Bátai Tibor: álarcaid

magára árvul magadra ébredésed
lóg a széken átizzadt ujjasod
kisuvikszolod fénytelen szemeid
bekötöd kardod fölsebzett markolatát
horpadt koronádat egyengeted térdeden
csillagokkal varrod ki palástod

magára árvult szemed mögé bújva
rubinló seb két kézelőd
felöltöd végre öntudatod ujjasát
kisuvikszolod szíved s koronádat
hónod alá kapod a vérted
görbe kardodat egyengeted térdeden

belebújsz sebekkel kivarrott ujjasodba
magára árvult szempár két kézelőd
fölhúzod a nárcizmus glaszékesztyűit
hanyagul fejedbe csapod koronádat
kiegyenesíted a szívedbe görbült kardot
és fölébreszted megszokott álarcaid