Fedák Anita: A nehézfiúk verseket olvasnak

Szociológiai felmérések igazolják, hogy visszaesett a rendszeresen könyvet olvasók száma. Felgyorsult világunkat az Internet és az elektronikus média uralja. A legtöbb ember időhiányra hivatkozik, amiért egyre ritkábban vesz könyvet a kezébe. De mi van azokkal, akik valamilyen oknál fogva összeütközésbe kerülnek a bűnügyi szervekkel és – rács mögé kerülve – hirtelen rengeteg "szabadidejük" lesz. Ennek próbáltam utánajárni az egyik Vizsgálati Fogház és Börtön könyvtárában. – Nem vezetek statisztikát arról, hogy hány ember kezén fordult már meg az itt látható közel kétezer könyv, de ha azt mondom, hogy hetente több mint százat a fogház lakói kölcsönöznek ki, akkor könnyű megtippelni – indítja beszélgetésünket N., aki börtön-könyvtáros, s immár huszonkét éve vezeti a bibliotékát. – Sajnos néhány éve óta teljesen megszűnt az anyagi támogatás, így új könyvek vásárlására, az időszaki kiadványok előfizetésére nem kapok pénzt. Viszont nagyon jó kapcsolat alakult ki a Városi Könyvtár vezetőségével, ők ellátnak minket a legújabb szépirodalmi kiadványokkal. A helyi postahivataltól pedig a remittendában megmaradt újságokat és folyóiratokat kapjuk meg. A könyvállomány 98 százaléka szépirodalom. A fennmaradó két százalékot szótárak teszik ki. Dumas, Tolsztoj, Hugo, Dosztojevszkij és más klasszikusok munkái mellett leginkább krimik és tudományos-fantasztikus művek találhatók itt. – Bármennyire hihetetlen, nagyon-nagyon sokat olvasnak a bent lakók. Az utóbbi időben a történelmi regények iránt ugrott meg az érdeklődés. Korábban leginkább a detektívregényeket kérték – mondja a könyvtáros. – És még egy érdekességet említenék. Verseket is kérnek. Mégpedig azok, akiket tíz, húsz évre, illetve életfogytiglanra ítéltek el. Ők zömében gyilkosok. Volt egy elítélt, aki nagyon súlyos gyilkossági ügy gyanúsítottjaként közel öt évig volt itt, míg a bíróság át nem helyezte egy másik börtönbe. Ő azt mondta nekem: sajnálja, hogy nem került korábban kapcsolatba a költészettel. Akkor soha nem oltotta volna ki senkinek az életét. Olyan elítélt is akadt, aki saját maga is versírásba kezdett és bűneit megbánva, mindezt szavakba öntötte. Mondanom sem kell, amikor megmutatta a szerelmes verseket, nagyon sajnáltam, hogy olyat tett. A börtön-könyvtáros nem helybéli. Férjét, aki pilóta volt, ide helyezték át. Az első évek nagyon nehezek voltak számára, emlékezik vissza. Hiszen a börtönkönyvtárba nem járnak az "olvasók". Az előre elkészített listákról választva a kért műveket a könyvtáros széthordja a cellákba. És nyilvánvaló, hogy egy szép és kedves nő megjelenése gúnyos megjegyzéseket vált ki a férfi elítéltek nagyobb részéből. Ezeket hosszú ideig nehezen dolgozta fel... – De ez már a múlt. Ma sokkal nagyobb tisztelettel fogadnak, sőt, az is megesik, hogy ha van pénzük, megkérnek, vásároljam meg ezt vagy azt a könyvet a városban. Vagy fizessem elő nekik az újságot, folyóiratot, amit aztán az itteni címre megkapnak. Ezek zömében azok az elítéltek, akiknek valamiért elhúzódik az ügyük, és akár éveket is tölthetnek előzetesben. Illetve azok, akik életfogytiglan itt maradnak. A könyvtáros tíznaponta látogat meg egy-egy cellát, ahol nyolc, illetve tizenkét ember is össze van zárva. Egy külön kísérővel viszi és hozza a nekik szánt könyveket. Az évek során nagyon sok emberi sorssal kellett így megismerkednie. Azt mondja, még ennyi idő elteltével sem tud rájuk mint bűnözőkre tekinteni. Inkább sajnálja őket, hogy így félresiklott az életük. Ide bekerülve persze több idejük jut az olvasásra. Gyakran az irodalom segít a raboknak abban, hogy rájöjjenek, mit és hol rontottak el...