1983-ban történt egy péntek éjjel, amikor a Trabant még autónak számított. A párom és két gyerekkori barátja 15 év után először találkoztak az egyikük kocsmájában. Kettejüknek családjuk is volt már, így három pasi, két nő és két gyerek is volt a társaságban. Csendes baráti beszélgetésnek indult az emlékek felidézésével, de aztán elfajultak a dolgok és a három gyermekkori barát vidámra itta magát nosztalgiából. 10 óra tájban aztán elindultunk haza. A kocsmáros helyben maradt, mi a fővárosban laktunk, a másik család pedig egy közeli kis faluban. Én vezettem, a gyerekek szerencsére aludtak a másik lány ölében, a két férfi viszont folyamatosan kamaszkori szinten humorizált. Érthetően igencsak igyekeztem. A települést elhagyva, az autópálya kihajtónál van egy korlátozó tábla, amit forgalom híján természetesen felülbíráltam. Jól belátható szakasz, nem járt veszéllyel. Pár méter után villant a vaku, majd egy kilométer után volt egy ellenőrző pont, ahol félre is állítottak. Mint kiderült, ez egy olyan akcióféle volt. Ott állt vagy 20 rendőrautó, még több személyautó, már félreállítva és folyt a munka. A vaku villanásakor ránéztem a km órára, így pontosan tudtam, hogy 22 km-rel túlléptem a sebességkorlátozást. Odalépett egy rendőr és mikor az ablakot letekertem azonnal megcsapta a tömény vilmoskörte – akkor már – bűze. Benézett, látta a társaság összetételét, a fiúk folyamatosan idétlenkedtek, a gyerekek aludtak. Én egyfolytában nevetgéltem, mert a jókedvem töretlen maradt erről a két kamasszá vedlett családapa folyamatosan gondoskodott. Kínomban is nevetni szoktam, ilyen alkat vagyok. Megkérdezte, hogy ittam–e ... aztán még vagy 4-szer megkérdezte. Természetesen nem ittam, így nyugodt lélekkel a szemébe nézve mondhattam a nemet. Közben kikászálódtam és elé álltam az irataimmal a kezemben. Én 160 cm vagyok, akkor 50 kg., Ő kb. 2 méteres lehetett és 100 kg - a fejem a derékszíja magasságában volt. Már ez is igen vidám helyzet volt. Megnézte a papírokat, minden rendben volt, aztán kínos csend lett. Ő nézegetett a többi rendőrautó felé - akció volt, sok főnökkel, trafipaxszal, el nem engedhetett, de maximálisan megértette a gyorshajtás okát. Megkérdezte tudom–e mennyivel mentem, erre pontos választ tudtam adni és magyarázatként hozzáfűztem, hogy ugye érti miért siettem. Értette. Vagy két perc kínos csend után megsajnáltam és vigyorogva megkérdeztem – Mennyivel tartozom biztos úr? Ő nagy sóhajjal villámgyorsan kezembe nyomta a büntető cédulát, az akkor adható legkisebbet. Azóta is a kedves emlékeim között őrzöm ezt a fehér villamosjegyre hajazó cetlit.
0 megjegyzés :
Megjegyzés küldése