theodor: monológ paraván mögött

Álruhában...(Van aki forrón szereti*...)

nem tudom
ki meddig viseli el a lelkek aszimmetriáját
a képtelenségek múltból és jelenből kiálló csonkjait
sivatagi dűnék számumoktól tovagörgetett dombjait
ablakomon
kivénhedt farkasok
megkopott körmeinek fülsértő csikorgását

én feladom
ne legyen több locsogás
csúsztatás
semmitmondó de jól hangzó kakofónia
amely lehet hogy a szférákat még megrezgeti
de engem sarki fagyban hagy

már tudom
már nagyon jól tudom
hogy szordínó nélküli szexofon kell nekem
de az se Louis Satchmo ajkain

s már képzelem
ahogy előttetek majd billegek
és látom már poroltóval sem oltható fiatal lángotok

(de bocs'
most sietek
mert a társkeresőben
hat után már
tőlem sem fogadnak el hirdetést)
______________________________

2007.10.02