Böszörményi tanárnő számára a világ legcsodálatosabb dolga a szerető szülő-gyermek és általában mindenféle harmonikus rokoni, emberi kapcsolat. Talán mert neki az elsőből alig jutott.
Hosszú-hosszú évekig heten ültek a karácsonyi vacsora asztalnál. Az ő és nagynénje három-háromfős családja, meg a közös anyai nagymama.
Szívszorító örömmel várta ezeket az alkalmakat. Pedig már néhány esztendősen ráérzett, később már jó előre tudta – hangos viták, hogy azt ne mondjam veszekedések fogják megelőzni a gyertyagyújtást.
Máig sem érti, milyen terhet rak a Teremtő azokra, akik soha semmivel nem elégedettek. Keresztanyja, ha náluk kezdték volna az ünneplést, azért orrolt, mert ilyenkor még soha nem volt kész. Ha náluk, miért először náluk. Ha énekeltek a fa alatt, miért nem a Csendes éjt hallgattják az Ő bakelit lemezéről. Ha Böszörményi tanárnő apja gitározott, miért köteles ő, mármit a nagynéni, ezt a "cincogást" hallgatni. És ez csak a jéghegy csúcsa. Folytathatnám a végtelenségig.
Böszörményi tanárnő évtizedekig értetlenül és mérhetetlenül szenvedett tőle.
Tudom, vannak, akik most azt gondolják, ez egyszerűen hihetetlen. Ilyesmi Karácsony estéjén nincs. Egyszerűen nem fordulhat elő. Egy összeférhetetlen elme szüleménye az egész.
Aztán megérkeztek a tanárnő életébe azok a bizonyos napok, amelyek minden ember életébe beköszöntenek, csak vagy észrevesszük őket vagy sem. Szóval azok a bizonyos napok, melyek megváltoztatják egész életünket.
„Tudja a ti Atyátok, mire van szükségetek, mielőtt még kérnétek tőle.” (Máté evangéliuma 6,8)
Nem emlékszik, mikor találkozott először Jézusnak ezzel az üzenetével. Egyenes, de nagyon hosszú út vezetett idáig. Az első áldozásra felkészítő katekizmus-óráktól a materializmuson, asztrológián és a Tao-n át.
Jól tudta az ő Mennyei Atyja, mire volt szüksége. Nem valami készen kapott, pihe-puha, hanem a saját gyötrelmeivel és erőfeszítéseivel kiküzdött harmonikus kapcsolatokra. Vele is. Mármint a Teremtővel. És a vallással is.
0 megjegyzés :
Megjegyzés küldése