Az utolsó fénykép volt. Illetve az utolsó fényképek, melyeken még szerepelt a hajdan volt „nagy” család valamennyi tagja. Pontosabban itt egy hajtincs maradt le, ott egy váll-szelet, amott egy könyék, emitt egy kézfej. Böszörményiné némi borzongással szemlélte a hiányokat, aztán mégis úgy döntött, akárhogy is, az utolsó fényképek….
Bizonyára örömet szerez vele Valentin napra.
Bizonyára örömet szerez vele Valentin napra.
Az e napi örömszerzés szokásáról egy franciaországi nyelvi továbbképzés alkalmával hallott először. Aztán, mivel itthon ismeretlen dolog volt, hosszú-hosszú időre megfeledkezett róla.
Abban az évben jókora, díszpapírba csomagolt kartondobozt helyeztek el az iskola aulájában egy héttel az örömszerzésre szánt nap előtt. Ebben helyezhette el névvel, vagy névtelenül, jeligével vagy anélkül diák-diáknak, diák-tanárnak, tanár-diáknak, tanár-tanárnak, barát-barátnak, barát-ellenségnek, ellenség-ellenségnek, szerelmes fiú a szerelmes lánynak, szerelmes lány a kedvelt fiúnak szánt üzeneteit. Az ötlet kiagyalói vállalták a kizárólag kedves, jólelkű üzenetek továbbítását.
Ez a kezdeményezés és a néhány napja elkészült fényképek melegítették fel Böszörményi tanárnőben is a réges-rég hallottakat. Bár a bimbózó öröm-szerzési szándékra korábbi több évtizedes kudarcok jéghideg leheletét érezte szivárogni.
Most nem. Most csak örülhetnek. Elvégre Valentin nap van. Ők is tudják. Kell, hogy tudják. Napok óta ez csurog rádióból, televízióból, sajtóból. Kell, hogy hallják.
Igaz, a majd 90 éves Nagypapa többnyire már csak azt hallja meg, amit ő akar. És fürdeni pl. soha nem akkor akar, amikor kéznél a segítség, vagy ebédelni, amikor az asztalon párolog a frissen tálalt „már-nem-túl-forró még-nem-túl-langyos” leves.
És az utolsó fényképek.
Természetesen mindkét nővér arra az egy felvételre csapott le, melynek volt egy „majdnem-másodpéldénya”. Ezen az azóta már elhunyt nagybácsi bal vállából körülbelül két milliméterrel több látszott.
Aztán: Az egyik túlságosan a kép szélére szorult. A másik túlságosan dominált középen. Ezt mesterkélt mosollyal, azt szigorú, keskenyre préselt ajkakkal örökítette meg a jó szándékú, ám nem profi fotós.
Még jó, hogy nem egymás haja, hanem csak a fénykép után kapkodtak. Addig-addig, míg ketté hasadt. A középen túlságosan domináló személy alakja itt is, ott is felényire olvadt.
Igaz, a hajdan volt „nagy” család is két részre szakadt.
Ez a kezdeményezés és a néhány napja elkészült fényképek melegítették fel Böszörményi tanárnőben is a réges-rég hallottakat. Bár a bimbózó öröm-szerzési szándékra korábbi több évtizedes kudarcok jéghideg leheletét érezte szivárogni.
Most nem. Most csak örülhetnek. Elvégre Valentin nap van. Ők is tudják. Kell, hogy tudják. Napok óta ez csurog rádióból, televízióból, sajtóból. Kell, hogy hallják.
Igaz, a majd 90 éves Nagypapa többnyire már csak azt hallja meg, amit ő akar. És fürdeni pl. soha nem akkor akar, amikor kéznél a segítség, vagy ebédelni, amikor az asztalon párolog a frissen tálalt „már-nem-túl-forró még-nem-túl-langyos” leves.
És az utolsó fényképek.
Természetesen mindkét nővér arra az egy felvételre csapott le, melynek volt egy „majdnem-másodpéldénya”. Ezen az azóta már elhunyt nagybácsi bal vállából körülbelül két milliméterrel több látszott.
Aztán: Az egyik túlságosan a kép szélére szorult. A másik túlságosan dominált középen. Ezt mesterkélt mosollyal, azt szigorú, keskenyre préselt ajkakkal örökítette meg a jó szándékú, ám nem profi fotós.
Még jó, hogy nem egymás haja, hanem csak a fénykép után kapkodtak. Addig-addig, míg ketté hasadt. A középen túlságosan domináló személy alakja itt is, ott is felényire olvadt.
Igaz, a hajdan volt „nagy” család is két részre szakadt.
0 megjegyzés :
Megjegyzés küldése