Meg kellett állnia. Falként tornyosult előtte az éjszaka. Az égre tekintett, percekig kereste a hold ezüstös palástját, majd felsejlett a komor felhők takarásából. És akkor rázuhant az égbolt. A fájdalom átjárta minden porcikáját. Elakadt a lélegzete, összekuporodott. Minden seb felnyílt benne, hangtalan üvöltött fel. Hadakozott, nem akart alulmaradni. Nem akart emlékezni sem. Aztán feladta… könnyek karcolták arcát. Örült a sötétnek, láthatatlan maradt… Torka összeszorult.. egyre gyorsabbá vált a szívverése.. Amiben hit.. szertefoszlott.. tudta ezt régóta, de nem akarta elfogadni.. csak nyelte a düh keserű ízét.. mint egy eldobott papírdarab, melyet elsodor a szél, az utca koszos sarkában köt majd ki, málló foszlányait egy újabb széllökés szétszórja, és elvész a múltja is.. döng a csend az agyban, forróság égeti a testet,.. lélegezni olyan, mintha sivatagban lenne az ember, és nehéz zsákot cipelne.. egy pillanat alatt elrobog a vonat, viszi, ragadja magával azokat a nehezen elért boldognak hit perceket.. és mindenből az ok, semmit sem érez.. semmit.. csak bágyadtan legyint.. és vár egy másik vonatot.. (20:05 vakvágány) „Amint múltak a napok, megfásult, elzsibbadt benne valami. Szinte elfelejtett mindent, ami volt. De azért szenvedett. Mert ha nem is gondolt arra, ami volt, érezte, hogy az, ami volt, már nincsen, mint az állat, mely múlton és jövőn kívül az örök jelenben él, mint az a kutya, mely nem kap enni, s nem tudja, hogy mi bántja, és mégis folyton odavánszorog az üres ételes táljához, körülszaglássza, s miután látja, hogy semmit se lát, csüggedten a vacka felé kullog, vissza-visszasandítva." (Kosztolányi Dezső: Édes Anna, részlet) Szíve kettészadt.. ólómnehéz végtagokkal könnyeitől szétázott párnáján arcát sem bírta felemelni.. Vágyott arra a biztonságra, mely gyerekéveiben fogta át..bár mára minden oly bizonytalanná vált..létezésének örök titka állandóan egyenleget akart vonni benne... S csak billeget a libikókán, fent s lent..perpetum mobile-ként... A könnyek fájdalmas tompaságot okoztak fejében, az álom hatalmas kapuja nyitva állt... Lassan engedte..engedte, hogy az ismert Magány újra bezárja jótékony csendességébe....
0 megjegyzés :
Megjegyzés küldése