Kaptatott felfelé a dombon, erre már egyre kevesebb nyomát lelte a betonnal kikövezett civilizált világnak. Több lett a homok, a fű, a természetes táj rejtőzködött a homályban. Érezte illatát, finom karakteres harmónia vette birtokba érzékszerveit. "Pár napja az utcán, amikor egyedül, hazafelé jöttem, este felé, könnyű kis melegben (mint valami ingben), félig boldogan (mely szó nálam rokon az öntudatlannal), valami nehéz érzés sűrűsödött, állt össze bennem hirtelen. S csak rövid ideig. A Molnár utcán végig parkoló autók sora mögött, egy sarokhoz érve, beszívva büszke motorok füstjeit, félig a holdra pillantva, az öreg, piszkos házak ablakaiból vacsora csörömpöléseit hallva, bizsergő, fáradt kezemben tartva táskám, nem tudva egy pillanatra, aznap mi történt velem, s hogy hova is tartok éppen, megálltam. Vagyis mint egy hal, akit az éppen beakadt horog visszatart, megtorpantam, de csak úgy sportosan, könnyedén, mintha turista lennék, ki jobbra vagy balra, de mindjárt indul tovább, hogy megnézzen valami templomot vagy várat, talán éttermet keres. Megálltam, s hidd el, tényleg csak egy pillanatra, úgy éreztem, már elindulnom többé nem érdemes. A szívemen csodálkoztam el, hogy milyen ideges, nyughatatlan szervem, aztán meg: mennyire üres. És még sincs benne hely. Nem neked, vagy másnak, akit szerettem addig, vagy ezután majd fogok, de magamnak nincsen: az a szív, bár bennem, de nem értem dobog. Zokogtam volna, hogyha még egy másodperccel tovább tart az egész, de elmúlt, a könnyzacskókból nem indulhatott meg olyan gyorsan a könnyezés. És léptem tovább. Még a táskám is meglóbáltam kezemben, játékosan, ejha, mi volt ez?, megfordultam, néztem a helyet, ahol korábban álltam, de semmi furcsa, nem volt semmi ott. Elengedett akkor már, ami rövid időre megfogott. És nem volt aznap semmi rossz, jött egy gyenge, könnyű este. Hamar haza értem, és rád mosolyogtam és a kisgyerekre. Ami hír nélkül jött, addigra eltűnt nyomtalan. De elkezdődött, azzal, hogy vége van." (Jónás Tamás:ELŐSZÖR VÉGE VAN) Kellemes percek mikor egy - egy verssel lépdelt, ütemére szaladt. A vers számára egyet jelentett a festészettel, színes csodás világot festhetett, ujjongott a szabadság csodás titokzatosságától. Múlnak a napok, az évvége közeleg...Karácsonynak emlékei pillognak, mint a kis gyertyaláng, hol laposabb, hol kövérebb lánggal. Mindenben a legszebb, mikor az ünnep előtt terveket szövünk, készülünk, gondolunk azokra, akiket szeretünk. Keresünk, kutatunk, mi lenne az általunk leginkább szívből jövő örömforrás. Néha egész könnyű, lecsukott szemeink előtt ott a megoldás, s ha szerencsések vagyunk, nem is pénzért adják ajándékunk, hanem mi alkothatjuk meg. A fa feldíszítése mára röpke óra, s készen áll a kis tisztelgő fácska. Amíg kicsiny gyermekek körében iparkodtunk, az egész délelőttünket átérte s bele is fáradtunk e ténykedésbe, bár utána mily nagy volt az öröm. Kuncogás, kedvenc díszek meséjének meghallgatása, lassan egész hosszú hagyománylista született a fa díszítésénél. Mára minden lerövidült, elhallgatunk s a mesék is elmaradnak, nincs kinek elmondani. Pedig sok történet gyűlt össze díszeinkről. Szemérmes felhők sűrűsödtek feje felett, csak néha rázta meg szürkés paplanját az ég, hogy arcára ködcseppeket szórjon. Nem is igen vette észre, annyira elmerült gondolataiban. Sok minden történt, s mégis az volt az érzése, semmi érdemleges dologban nem volt része. Pedig az érdektelennek tűnő dolog, később nehéz súlyként nehezedett rá, mert nem volt elég éber, hogy észrevegye a pillanatot. Filmként pergette vissza az elmúlt perceket, s szigorú zsűriként nézte, elemezte. Nem készült Arany Pálmát osztani élete filmjéért, csupán az idővel harcolt. Vagy az idő vele? Átkozott háborúság? Mi végre tette Istent, az időt folytonosan múlónak. Miért nem állíthatjuk meg, játszhatnánk újra és újra egy - egy pillanatot. Minden mulandó, minden lefelé esik, minden út Rómába vezet.. hehe.. kuncogott fel. Lassan beért a faluba. Csendesebbre vette lépéseit, a kutyáktól félt, nem akarta felverni azokat. Hiányzik a nagy futás? Pánikszerű menekülés egy félőrülten vicsorgó házi kedvenc elől? Na, nem... elhaladt az öregék háza előtt. Szép kert ölelte a kis lakot. Meseszerű... álomszép.. Folytatása következik.
0 megjegyzés :
Megjegyzés küldése