Ausztria
X. 28.
Sopron mellett léptük át a trianoni határt, a zászlóalj századokra, a századok szakaszokra szakadoztak a légi veszély miatt.
Wiener-Neustadt volt az első állomásunk. A határövezetben mindenütt erődvonalakat építettek. Páncél-árkok, futóárkok és drótsövények szántották és hálózták végig a földeket, a hidakat műszaki zárakkal torlaszolták el. A háborúval együtt járó fejetlenség dacára itt mindenütt az alapos rendezettség látszott, nem volt fejetlenség és nem volt a boltok előtt tolongás, mert mindenki megkapta, ami a jegyre járt és nem látszott az élelmiszerrel való üzérkedés, mint nálunk Magyarországon. Az útviszonyok, vasúti közlekedés és mindenféle élet megnyilvánulás rendszeresen volt és érezni lehetett a műveltebb nyugat benyomását.
Wiener-Neustadtban egy leányiskolába kerültünk beszállásolásra, nagyon szép, tiszta épület volt és az embereink is egy kicsit megszabadultak a tetvektől. Maga a város szép öreg osztrák város volt, tele sok szép épülettel. Alig egy héttel korábban kapott egy elég súlyos bombázást. A romokat és rongálásokat hihetetlen gyorsasággal hozták rendbe úgy, hogy pár nap leforgása alatt rendesen folyt az élet és minden kibombázott lakást kapott. Itt már rengeteg hadifogoly volt, minden nemzetiségű a világ minden részéről és rengeteg zsidó volt összegyűjtve, köztük sok magyar zsidó is, akik főként a romok eltakarításánál dolgoztak. Borzalmasan néztek ki ezek a nyomorultak – mintha nem is emberek lennének.
Tele volt a város német katonákkal és itt is az volt a közhangulat, hogy anyaghiány miatt (szén-benzin) nem sokáig bírják a háborút, ez már csak a végső erőlködés. Budapest is elesett, Fehérvár körül súlyos harcok voltak. Embereink a Hunyadi SS hadosztályba akartak menni, alig tudtuk visszatartani őket. Az volt a tisztek között a hangulat, ha az angolokkal kell majd harcolni, ott azonnal megadják magukat és azért nem engedik az embereket szétmenni, nehogy elkallódjanak a világban. Nem a harci kedv volt az embereknél, mint mondogatták, hogy elmenjenek az ezredtől, hanem az úgy nevezett szajrézási lehetőségek. Akkor aztán megnyugodtak, mikor a magyar származású, de a német hadseregben szolgáló katonák többen jöttek, hogy adjunk nekik magyar ruhát és vegyük be őket a századba.
Többször volt az alatt az egy hét alatt, amíg Wiener-Neustadtban voltunk, légi riadó. Ilyenkor aztán kimentünk a város szélére és ott gyönyörködtünk a szép ausztriai tájban, a havas Schnebergben. Óriási gyárépületei voltak itt a Messerschmidt műveknek, de jórészt szétbombázva úgy, hogy nem is nagyon dolgoztak. Óriási repülőtér volt a város közelében és tele repülőgépekkel az erdőkben álcázva, de sok gép állt üzemanyag hiány miatt. Itt aztán az élelmezésünk is megváltozott, megszűnt az örökös soproni babevés.
A városban lehetett egyszerű káposztalevest kapni és a tipikus korpás főzeléket meg egy pohár sört. A fiatalság természetesen a hölgyek körül tevékenykedett és a nemzetközi örömtanyákat is meglátogatta. Egyesek tömény italokhoz is hozzájutottak és iparkodtak az életet jól kihasználni. Derczy Pista itt kezdte meg komoly udvarlását Tusnádi húga – Emmike körül. Itt vásárolt hegedűt, amit nagyon büszkén mutatott meg mindnyájunknak. Sok magyar menekült volt már erre. Itt láttam a mezőhegyesi ménes birtok több gazdatisztjét családjával keresztül vonulni a városon. Borzalmas kép volt. Sokat gondoltam az én kis családomra – vajon szegény asszonykámnak van-e valami kis fekhelye a gyerekekkel és Ő is nem így rója-e a havas országutakat.
Nagy nehezen kijárta a zászlóaljparancsnok, hogy kapjunk vagonokat, ami nem ment olyan könnyen, de azért sikerült jó tetves vagonokat kapni, amiket aztán kitakarítottunk és úgy-ahogy az összelopkodott kályhákkal és szénnel berendeztük annyira, hogy alkalmas lett a téli utazásra.
Tele volt a város német katonákkal és itt is az volt a közhangulat, hogy anyaghiány miatt (szén-benzin) nem sokáig bírják a háborút, ez már csak a végső erőlködés. Budapest is elesett, Fehérvár körül súlyos harcok voltak. Embereink a Hunyadi SS hadosztályba akartak menni, alig tudtuk visszatartani őket. Az volt a tisztek között a hangulat, ha az angolokkal kell majd harcolni, ott azonnal megadják magukat és azért nem engedik az embereket szétmenni, nehogy elkallódjanak a világban. Nem a harci kedv volt az embereknél, mint mondogatták, hogy elmenjenek az ezredtől, hanem az úgy nevezett szajrézási lehetőségek. Akkor aztán megnyugodtak, mikor a magyar származású, de a német hadseregben szolgáló katonák többen jöttek, hogy adjunk nekik magyar ruhát és vegyük be őket a századba.
Többször volt az alatt az egy hét alatt, amíg Wiener-Neustadtban voltunk, légi riadó. Ilyenkor aztán kimentünk a város szélére és ott gyönyörködtünk a szép ausztriai tájban, a havas Schnebergben. Óriási gyárépületei voltak itt a Messerschmidt műveknek, de jórészt szétbombázva úgy, hogy nem is nagyon dolgoztak. Óriási repülőtér volt a város közelében és tele repülőgépekkel az erdőkben álcázva, de sok gép állt üzemanyag hiány miatt. Itt aztán az élelmezésünk is megváltozott, megszűnt az örökös soproni babevés.
A városban lehetett egyszerű káposztalevest kapni és a tipikus korpás főzeléket meg egy pohár sört. A fiatalság természetesen a hölgyek körül tevékenykedett és a nemzetközi örömtanyákat is meglátogatta. Egyesek tömény italokhoz is hozzájutottak és iparkodtak az életet jól kihasználni. Derczy Pista itt kezdte meg komoly udvarlását Tusnádi húga – Emmike körül. Itt vásárolt hegedűt, amit nagyon büszkén mutatott meg mindnyájunknak. Sok magyar menekült volt már erre. Itt láttam a mezőhegyesi ménes birtok több gazdatisztjét családjával keresztül vonulni a városon. Borzalmas kép volt. Sokat gondoltam az én kis családomra – vajon szegény asszonykámnak van-e valami kis fekhelye a gyerekekkel és Ő is nem így rója-e a havas országutakat.
Nagy nehezen kijárta a zászlóaljparancsnok, hogy kapjunk vagonokat, ami nem ment olyan könnyen, de azért sikerült jó tetves vagonokat kapni, amiket aztán kitakarítottunk és úgy-ahogy az összelopkodott kályhákkal és szénnel berendeztük annyira, hogy alkalmas lett a téli utazásra.
0 megjegyzés :
Megjegyzés küldése