X. 26.
Ha jól emlékszem vissza, január 12. tájékán egy borzalmas hóviharban indultunk el Nemesapátiból. Szomorú hírek jöttek a Balaton környéki harcokról. Szegény kis országunkat feldúlta a harc. Ha haza jutunk, látjuk majd meg, hogy mit pusztított el a háború az országból.
Ha jól emlékszem vissza, január 12. tájékán egy borzalmas hóviharban indultunk el Nemesapátiból. Szomorú hírek jöttek a Balaton környéki harcokról. Szegény kis országunkat feldúlta a harc. Ha haza jutunk, látjuk majd meg, hogy mit pusztított el a háború az országból.
Első állomásunk Bélbaltavár volt, itt kb. két hetet töltöttünk, itt nagyon kellemesen teltek napjaink, nem folyt kiképzés, főként kártyapartik voltak és zongorázások. Kelemen Máriáéknál voltam Derczy Pistával beszállásolva. Itt nagy hódításokat végzett Pista barátunk a jegygyűrűjét zsebben hordva, amiért aztán, hogy nős voltára rájöttek a hölgyek, nagyon megnehezteltek rá. Pár napig feküdtem itt, mert a hóviharban való utazásunkkor nagyon átázott a bakancsom – ez volt az egyetlen betegségem egész idő alatt. Itt lett a legényem Bogár Pista gyékényesi gyerek. Pecz Konrád első legényem után a leghűségesebb emberem volt. Jómódú parasztgyerek volt az én Pistám otthon és intelligens paraszt gyereknek számítva ahhoz méltóan is viselkedett velem szemben. Úgy hiszem őszintén szeretett is, ezt hűségével sokszor megmutatta.
Baltavár után a következő állomásunk Ikervár, itt pár napot töltöttünk, komoly hidegek és nagy hó volt még. Egy csizmadiánál szállásoltak be. Itt is jó helyem volt és ágyban aludtam.
Ikervár után a következő magyarországi állomásunk Felszopor. Nagyon meglepett ez a kis művelt Vas megyei falu. Elhanyagolt külseje dacára nagyon értelmes embereket találtunk. Itt már tele volt menekültekkel a falu és egy híradós századdal együtt szállásoltak be bennünket. Talán a legkeményebb helyem itt volt egész vándorlásunk alatt. Kb. egy hetet tartózkodtunk itt is. Kiképzés itt sem volt, főként kártyázással és olvasással töltöttük az időnket. Itt egy alkalommal hozzájárult a századparancsnokom, hogy favágással és hólapátolással egybekötve elmehettem vadászni. Alapos szél fújt és hordta a havat, ennek dacára is szerencsém volt, mert a hadipuskával három lövésből két nyulat leterítettem. Bogár Pista és Posfai Pista boldogan hozták a zsákmányt, én magam is élveztem az eredményt, mert fogadásra ment a dolog. Finom pörkölt vacsoránk volt aznap. Gáléké lett az egyik nyuszi, ekkor még kifejezetten jóban voltunk a családtagokkal.
Balló Sanyinak itt volt az egyik nagy udvarlása és sikere a Tokaji kis szemüveges asszonykánál. Sokáig húztuk Sanyit, de sikere elismeréséül örömmel tűrte a katona-tojás a bosszantásainkat. Itt tett Sanyi könnyelmű kijelentést az asszonykának, hogy tavasszal páncélossal jön érte – mi persze szerényen megjegyeztük, hogy nincs kizárva, hogy nem „Strok” jön-e majd, vagy Strokkal jön Sanyi barátunk annak idején. Itt volt még Sanyinak a preparináknál nagy sikere.
Felszopor után Magyarországon utolsó állomásunk Sopron. Sopronban kb. másfél hétig voltunk. A hadapródiskolában szállásoltak el bennünket. Itt kerültünk a fiúk szerint az első komoly bevetésre az új fegyverekkel, az ásókkal és lapátokkal. Talán nyolc alkalommal rendeltek ki bennünket páncél-árkok ásására. Itt már mondogattuk, hogy hiábavaló munka, amit csináltatnak velünk. Minden nap óriási kötelékekben húztak el felettünk az angol és amerikai bombázók és közelről hallatszott Wiener-Neustadt, Bécs bombázása. A németek itt emlegették a turbó repülők tavaszra kerülő bevetését és az atombomba esetleges alkalmazását is. Még mindig nagyon bíztak a győzelemben, habár már híre ment, hogy nincs szén és benzin elég és Bresslau is ebben az időben esett el és eljutottak az oroszok Stettinig. Itt változott meg aztán az eredeti stettini kiszállításunk Dániába történő kiszállításra.
Soproni időnk laktanyai élet volt – annyira, hogy még a hadapródok is kimenő jeggyel mehettek ki a városba. Élelmet egyáltalán nem lehetett vásárolni, legfeljebb – ha szerencséje volt az embernek – egy kis gyümölcsöt, de az is roppant drágán, 1kg alma 20 pengő. Néha sikerült a kávéházakban egy kis meleg vacsorát kapni, egyébként csak keserű kávét. Egy ilyen kávéházi üldögélés alkalmával Tasnádi Lexi gh. zls. barátommal megismerkedtünk egy debreceni hölggyel, hihetetlen vad nyilas volt, és azzal szórakoztunk, hogy előtte szidtuk a nyilas párt összes intézkedéseit és még gyakran kitaláltunk lehetetlen dolgokat a bosszantására úgy annyira, hogy már feljelentéssel fenyegetett bennünket. Mi aztán élveztük nyilas voltát és borzalmas erényeit, amit mint jó pajtásoknak elmesélt. Szegény öreg özvegy menyasszony, vajon még mindig olyan nagy nyilas és kit szórakoztathat bigott fanatizmusával?
Nagyon meglepett Sopron városa – az igaz, hogy alaposan megbombázták, de még így romokban is nagyváros jellegét hordta magán. Legtöbbet szenvedett a belváros, azon kívül a „Lőverek” negyede, maga a Lőver szálloda teljesen romokban volt. A városnak gyönyörű környéke a város erdeje a Lőverek felett, gyönyörű, hatalmas fenyves erdő. A turistaszállók, a kilátók és a villanegyed komoly turista és kiránduló város bélyegét hordozta magán. Abban az időben nagy politikai élet volt Sopronban, több minisztérium menekült ide, a képviselőház is, csak a bombázás előtt pár nappal költözött ki egy vidéki faluba. Tele volt németekkel. Február eleje volt, a tavasz kezdte már éreztetni jövetelét és a hó is már jórészt elolvadt. Egyik nap a város erdejében lévő Muk kilátóhoz rendeltek ki havat lapátolni, gyönyörű kilátás volt a Kis-Alföldre és messze belátott az ember az ausztriai hegyek közé, Brennerbánya tájékára.
Itt fertőtlenítették le a zászlóaljat és indultunk el kíváncsian Németországon át Dániába, az ismeretlen ország felé. Útravalóul kaptunk fejenként 100 Simphoniát, amiből csak 25 darabot kaptunk meg, a többit visszatartották, úgy szintén a pálinka egy részét is visszatartották. Az így visszatartott dolgok képezték aztán a későbbi veszekedések alapját és talán még ma is morog a zászlóalj miatta. Természetesen a gh-sok kivették a maguk részét az ilyen tartalékokból.
Hideg, zimankós februári reggelen indultunk el kis hazánkból. Nem is kell mondani milyen érzés fogott el mindnyájónkat, mikor elszakadtunk a hazai rögtől. Nekem már nem volt olyan rossz érzés, mert én többször léptem át az ország határát, de el tudom képzelni, hogy mit éreztek azok a parasztgyerekek, akik még a falujuk határán túl sem jártak, hogy mit éreztek, mikor megváltak a hazájuktól. A gyengébb szívűeknek könny csillogott a szemében és úgy hiszem, gondolatban, a földtől vett búcsúval egyúttal mindenki családjától is búcsúzott. Édes kis Bogaraim – én is összeszorult szívvel vettem búcsút tőletek azzal az erős hittel és akarattal, hogy visszajövök még hozzátok és kértem a Mindenhatót, óvjon meg benneteket minden szenvedéstől és engedje meg nekem azt, hogy még egyszer, de akkor már örökre együtt maradhassunk és minden erőmet nektek szentelhessem.
Ikervár után a következő magyarországi állomásunk Felszopor. Nagyon meglepett ez a kis művelt Vas megyei falu. Elhanyagolt külseje dacára nagyon értelmes embereket találtunk. Itt már tele volt menekültekkel a falu és egy híradós századdal együtt szállásoltak be bennünket. Talán a legkeményebb helyem itt volt egész vándorlásunk alatt. Kb. egy hetet tartózkodtunk itt is. Kiképzés itt sem volt, főként kártyázással és olvasással töltöttük az időnket. Itt egy alkalommal hozzájárult a századparancsnokom, hogy favágással és hólapátolással egybekötve elmehettem vadászni. Alapos szél fújt és hordta a havat, ennek dacára is szerencsém volt, mert a hadipuskával három lövésből két nyulat leterítettem. Bogár Pista és Posfai Pista boldogan hozták a zsákmányt, én magam is élveztem az eredményt, mert fogadásra ment a dolog. Finom pörkölt vacsoránk volt aznap. Gáléké lett az egyik nyuszi, ekkor még kifejezetten jóban voltunk a családtagokkal.
Balló Sanyinak itt volt az egyik nagy udvarlása és sikere a Tokaji kis szemüveges asszonykánál. Sokáig húztuk Sanyit, de sikere elismeréséül örömmel tűrte a katona-tojás a bosszantásainkat. Itt tett Sanyi könnyelmű kijelentést az asszonykának, hogy tavasszal páncélossal jön érte – mi persze szerényen megjegyeztük, hogy nincs kizárva, hogy nem „Strok” jön-e majd, vagy Strokkal jön Sanyi barátunk annak idején. Itt volt még Sanyinak a preparináknál nagy sikere.
Felszopor után Magyarországon utolsó állomásunk Sopron. Sopronban kb. másfél hétig voltunk. A hadapródiskolában szállásoltak el bennünket. Itt kerültünk a fiúk szerint az első komoly bevetésre az új fegyverekkel, az ásókkal és lapátokkal. Talán nyolc alkalommal rendeltek ki bennünket páncél-árkok ásására. Itt már mondogattuk, hogy hiábavaló munka, amit csináltatnak velünk. Minden nap óriási kötelékekben húztak el felettünk az angol és amerikai bombázók és közelről hallatszott Wiener-Neustadt, Bécs bombázása. A németek itt emlegették a turbó repülők tavaszra kerülő bevetését és az atombomba esetleges alkalmazását is. Még mindig nagyon bíztak a győzelemben, habár már híre ment, hogy nincs szén és benzin elég és Bresslau is ebben az időben esett el és eljutottak az oroszok Stettinig. Itt változott meg aztán az eredeti stettini kiszállításunk Dániába történő kiszállításra.
Soproni időnk laktanyai élet volt – annyira, hogy még a hadapródok is kimenő jeggyel mehettek ki a városba. Élelmet egyáltalán nem lehetett vásárolni, legfeljebb – ha szerencséje volt az embernek – egy kis gyümölcsöt, de az is roppant drágán, 1kg alma 20 pengő. Néha sikerült a kávéházakban egy kis meleg vacsorát kapni, egyébként csak keserű kávét. Egy ilyen kávéházi üldögélés alkalmával Tasnádi Lexi gh. zls. barátommal megismerkedtünk egy debreceni hölggyel, hihetetlen vad nyilas volt, és azzal szórakoztunk, hogy előtte szidtuk a nyilas párt összes intézkedéseit és még gyakran kitaláltunk lehetetlen dolgokat a bosszantására úgy annyira, hogy már feljelentéssel fenyegetett bennünket. Mi aztán élveztük nyilas voltát és borzalmas erényeit, amit mint jó pajtásoknak elmesélt. Szegény öreg özvegy menyasszony, vajon még mindig olyan nagy nyilas és kit szórakoztathat bigott fanatizmusával?
Nagyon meglepett Sopron városa – az igaz, hogy alaposan megbombázták, de még így romokban is nagyváros jellegét hordta magán. Legtöbbet szenvedett a belváros, azon kívül a „Lőverek” negyede, maga a Lőver szálloda teljesen romokban volt. A városnak gyönyörű környéke a város erdeje a Lőverek felett, gyönyörű, hatalmas fenyves erdő. A turistaszállók, a kilátók és a villanegyed komoly turista és kiránduló város bélyegét hordozta magán. Abban az időben nagy politikai élet volt Sopronban, több minisztérium menekült ide, a képviselőház is, csak a bombázás előtt pár nappal költözött ki egy vidéki faluba. Tele volt németekkel. Február eleje volt, a tavasz kezdte már éreztetni jövetelét és a hó is már jórészt elolvadt. Egyik nap a város erdejében lévő Muk kilátóhoz rendeltek ki havat lapátolni, gyönyörű kilátás volt a Kis-Alföldre és messze belátott az ember az ausztriai hegyek közé, Brennerbánya tájékára.
Itt fertőtlenítették le a zászlóaljat és indultunk el kíváncsian Németországon át Dániába, az ismeretlen ország felé. Útravalóul kaptunk fejenként 100 Simphoniát, amiből csak 25 darabot kaptunk meg, a többit visszatartották, úgy szintén a pálinka egy részét is visszatartották. Az így visszatartott dolgok képezték aztán a későbbi veszekedések alapját és talán még ma is morog a zászlóalj miatta. Természetesen a gh-sok kivették a maguk részét az ilyen tartalékokból.
Hideg, zimankós februári reggelen indultunk el kis hazánkból. Nem is kell mondani milyen érzés fogott el mindnyájónkat, mikor elszakadtunk a hazai rögtől. Nekem már nem volt olyan rossz érzés, mert én többször léptem át az ország határát, de el tudom képzelni, hogy mit éreztek azok a parasztgyerekek, akik még a falujuk határán túl sem jártak, hogy mit éreztek, mikor megváltak a hazájuktól. A gyengébb szívűeknek könny csillogott a szemében és úgy hiszem, gondolatban, a földtől vett búcsúval egyúttal mindenki családjától is búcsúzott. Édes kis Bogaraim – én is összeszorult szívvel vettem búcsút tőletek azzal az erős hittel és akarattal, hogy visszajövök még hozzátok és kértem a Mindenhatót, óvjon meg benneteket minden szenvedéstől és engedje meg nekem azt, hogy még egyszer, de akkor már örökre együtt maradhassunk és minden erőmet nektek szentelhessem.
0 megjegyzés :
Megjegyzés küldése