XI. 15.
Lassan egészen jó élet indult Ringköbingben.
Esténként, ha nem volt valami szolgálat, mindig a Grand Hotelben vacsoráztunk, sült burgonyát tükörtojással vagy sonkával, vagy pedig fasírozottat kommersz mártással, dán barna szósz az minden vendéglőben volt.
Délutánonként kávéházban vagy cukrászdában voltunk. A dánok nagyon zárkózottak voltak, mindvégig, de ennek a németek voltak az okai és nem mi. Sajnos a legénységnek nem lehetett elég szabadságot adni, nehogy borzalmasan faragatlan viselkedésük teljesen tönkre tegye a magyarok becsületét. Szomorúan kellett megállapítani, hogy messze, nagyon messze voltunk a dánok mögött kultúrában.
Itt kb. 5-6 hétig voltunk és innen kerültünk le Agerokorba egy gyors parancs folytán. Itt aztán igazi jó életünk volt a kis tanyás községben. Privát házaknál szállásoltak el bennünket és itt láttam bele teljesen a dán paraszti életbe és ismertem meg gazdálkodásuk és egész életük főbb lényegét. Agerkorban először Tomas Fronnuhoz kerültünk Zolival beszállásolásra. Az állunk esett le, amikor a jó matracos, megvetett ágyba kerültünk, meg amikor a csempézett fürdőszobába bevezettek bennünket. Tomas gazdával hamar megbarátkoztunk és meg is szerettük egymást; ő aztán megismertette velem a dán gazdálkodást és mondhatni lehet, meleg barátság fejlődött ki köztünk. Sajnos nem sokáig tartott ez az örömteli hely, mert át kellett adni a lakásunkat Gáléknak, nem kell mondani milyen örömmel. Innen aztán a szakaszom után átmentem lakni a szomszéd tanyára Jorgen Johansenhez. Itt hasonló príma kis szobát kaptam, természetesen a padlástérben.
Az öreg Johansennel éppen olyan hamar megbarátkoztam, mint Tomassal, így aztán két kedves ismerősöm lett, akivel amennyire csak lehetett, megértettem magam és sokszori mutogatásokkal, de megbeszéltük a gazdálkodás minden formáját.
Pazar életem volt itt, gyönyörű kis erdő a lakásunktól nem messze. A világháborús Hindenburg vonalban nagyon kedves két lánya volt Jorgennek és egy fia. Anna, az idősebb volt otthon és Maria, a fiatalabb csak májusban került haza és egy nagyon rendes fiúk volt, a Péter. Annának Pista, a legényem csapta a szelet, szegény Korzó barátunk mérhetetlen bosszúságára. Én pár napi ismeretség után Marival lettem barátságban, nagyon kedves volt hozzám a kislány, pedig talán 4-5-ször beszélgettem vele. A tőle kapott fénykép a legjobb bizonyíték erre. Az öreg mama is nagyon szeretett bennünket és ahányszor ránéztem és beszélgettem vele, mindig Lamping néni jutott az eszembe.
Itteni tartózkodásunk alatt kijártunk árokásásra, de már ekkor biztosan tudtuk, hogy hamar vége lesz a háborúnak. Úgy volt, hogy itt bevetnek bennünket, de nem lett hála Isten semmi sem belőle. A koppenhágai zavargások aztán végkép ellenünk haragították a németeket és teljesen megbízhatatlanként kezeltek bennünket, magyarokat, viszont nőtt a dánok rokonszenve irántunk. Ezt a dániai életet még külön leírom, most csak eseményi sorrendben megyek végig dániai létünkön.
Agerokorból aztán április végén zuhogó esőben, mert a kedves század pk. kirúgott rám, elvezényelt Viborgba páncélvadász tanfolyamra Gál hdgy. helyett. Ekkor aztán én végképp leszámoltam a családtagokkal, mint olyanokkal.
Viborgban megint nagyon jó életem volt. A kiképzésből nem lett semmi. Itt laktanyában laktam, de jó helyünk volt és szabadok voltunk. Tamás fhdgy. volt a század pk. Ő csak a forma kedvéért volt kemény katona, de egyébként rendes embernek ismertem.
Itt volt a legjobb barátom Kun Bandi, fiatal 19 éves hdp. Nagyon jópofa gyerek, és nagyon jól megértettük egymást vele. Együtt éltük át a kapituláció napjait és udvaroltuk át Viborgot. Itt volt Bandinak a szőke francia baba hölgye az Erna, én pedig az ezüstrókás hölggyel beszélgettem párszor, de hamarost, Dániából való kivonulásunk miatt nem tudtam vele találkozni. Gyönyörű kisváros volt Viborg, úgy, hogy az itteni időnk leírására hosszabb időt szentelek, hiszen itt ért bennünket a háború vége és kezdődött meg a fogoly életünk.
Vonaton egész szép kerülővel érkeztünk Viborgba. Már ezeken a napokon a vonatok is bizonytalanul jártak és az egyik német menekültekkel telt vonat a másikat érte.
XI. 19.
Overjerstalban ültünk vonatra és keresztül utaztunk Hadersleven. Szép város, csak kisebb hajók járnak a kikötőjébe. Kolding volt a következő nagyobb város, itt láttuk meg először a tengert. A Jütland-félsziget legértékesebb részei ezen a tájon vannak. Nagyon szépek az erdők és a föld sem homokos már annyira és lankásabb a táj. Utána Fredericiába értünk, itt pár órát tartózkodtunk, és egy kicsit megnéztük a várost. Komoly tengeri kikötő, itt volt a németeknek hadi kikötőjük is. Mint minden dán város, ez is gyönyörű modern város volt. Itt is rengeteg menekült jött össze a pályaudvaron. Vejle következett, gyönyörű tája van ennek a tengerparti városnak, gyönyörű villasorok és mesés panoráma, ahogy a vonat a vejlei fjordon körbe haladt, mind a kocsiajtókban tolongtunk, és úgy gyönyörködtünk, hol a tengerben, hol a tájban. Honders volt a következő állomás, itt és Arhuson éjszaka mentünk keresztül. Nem sokat láttunk, de a pályaudvarukról ítélve szintén szép városok voltak. Itt már nagy híre volt a koppenhágai, magyarok és németek közti verekedésnek, és előnyét némileg élveztük is. Langa volt a következő állomás. Itt kiszállítottak a dánok a vonatból bennünket és lekéstették a következő vonatot, egy német menekült vonatot, mert tudták, hogy fel lesz a pálya robbantva, és így ne legyen semmi bajunk. Állítólag sokan pusztultak el ennél a robbantásnál.
XI.20.
Május 1.-én érkeztünk Viborgba, a dán hadsereg kaszárnyájába helyeztek el bennünket. A szállás tűrhető volt és szabadon járkálhattunk a városban. Ezt élvezte a legénység is. Conditorik, kenyérvásárlás, nő és mozi – mind baka álom és főként a cigaretta.
1946. január 22. Borghorst.
Elindultam haza!
Molnár László, Sárszentmiklós, Rétszilas (Fejér megye)
Szalay József, Sopron, Petőfi tér 3.
Dr. Szalay Viktor, Eger, Csiki Sándor u. 68/b.
Békés József, Miskolc, Kossuth Lajos u. 3.
A fenti négy sorstárs címével véget ér Mészáros István naplója. A tulajdonképpeni hadifogságról egy szó sem esett. De mielőtt kedves olvasónknak hiányérzete támadna, és reklamálni kezdene – gyorsan hozzáteszem: folytatás következik!
Itt kb. 5-6 hétig voltunk és innen kerültünk le Agerokorba egy gyors parancs folytán. Itt aztán igazi jó életünk volt a kis tanyás községben. Privát házaknál szállásoltak el bennünket és itt láttam bele teljesen a dán paraszti életbe és ismertem meg gazdálkodásuk és egész életük főbb lényegét. Agerkorban először Tomas Fronnuhoz kerültünk Zolival beszállásolásra. Az állunk esett le, amikor a jó matracos, megvetett ágyba kerültünk, meg amikor a csempézett fürdőszobába bevezettek bennünket. Tomas gazdával hamar megbarátkoztunk és meg is szerettük egymást; ő aztán megismertette velem a dán gazdálkodást és mondhatni lehet, meleg barátság fejlődött ki köztünk. Sajnos nem sokáig tartott ez az örömteli hely, mert át kellett adni a lakásunkat Gáléknak, nem kell mondani milyen örömmel. Innen aztán a szakaszom után átmentem lakni a szomszéd tanyára Jorgen Johansenhez. Itt hasonló príma kis szobát kaptam, természetesen a padlástérben.
Az öreg Johansennel éppen olyan hamar megbarátkoztam, mint Tomassal, így aztán két kedves ismerősöm lett, akivel amennyire csak lehetett, megértettem magam és sokszori mutogatásokkal, de megbeszéltük a gazdálkodás minden formáját.
Pazar életem volt itt, gyönyörű kis erdő a lakásunktól nem messze. A világháborús Hindenburg vonalban nagyon kedves két lánya volt Jorgennek és egy fia. Anna, az idősebb volt otthon és Maria, a fiatalabb csak májusban került haza és egy nagyon rendes fiúk volt, a Péter. Annának Pista, a legényem csapta a szelet, szegény Korzó barátunk mérhetetlen bosszúságára. Én pár napi ismeretség után Marival lettem barátságban, nagyon kedves volt hozzám a kislány, pedig talán 4-5-ször beszélgettem vele. A tőle kapott fénykép a legjobb bizonyíték erre. Az öreg mama is nagyon szeretett bennünket és ahányszor ránéztem és beszélgettem vele, mindig Lamping néni jutott az eszembe.
Itteni tartózkodásunk alatt kijártunk árokásásra, de már ekkor biztosan tudtuk, hogy hamar vége lesz a háborúnak. Úgy volt, hogy itt bevetnek bennünket, de nem lett hála Isten semmi sem belőle. A koppenhágai zavargások aztán végkép ellenünk haragították a németeket és teljesen megbízhatatlanként kezeltek bennünket, magyarokat, viszont nőtt a dánok rokonszenve irántunk. Ezt a dániai életet még külön leírom, most csak eseményi sorrendben megyek végig dániai létünkön.
Agerokorból aztán április végén zuhogó esőben, mert a kedves század pk. kirúgott rám, elvezényelt Viborgba páncélvadász tanfolyamra Gál hdgy. helyett. Ekkor aztán én végképp leszámoltam a családtagokkal, mint olyanokkal.
Viborgban megint nagyon jó életem volt. A kiképzésből nem lett semmi. Itt laktanyában laktam, de jó helyünk volt és szabadok voltunk. Tamás fhdgy. volt a század pk. Ő csak a forma kedvéért volt kemény katona, de egyébként rendes embernek ismertem.
Itt volt a legjobb barátom Kun Bandi, fiatal 19 éves hdp. Nagyon jópofa gyerek, és nagyon jól megértettük egymást vele. Együtt éltük át a kapituláció napjait és udvaroltuk át Viborgot. Itt volt Bandinak a szőke francia baba hölgye az Erna, én pedig az ezüstrókás hölggyel beszélgettem párszor, de hamarost, Dániából való kivonulásunk miatt nem tudtam vele találkozni. Gyönyörű kisváros volt Viborg, úgy, hogy az itteni időnk leírására hosszabb időt szentelek, hiszen itt ért bennünket a háború vége és kezdődött meg a fogoly életünk.
Vonaton egész szép kerülővel érkeztünk Viborgba. Már ezeken a napokon a vonatok is bizonytalanul jártak és az egyik német menekültekkel telt vonat a másikat érte.
XI. 19.
Overjerstalban ültünk vonatra és keresztül utaztunk Hadersleven. Szép város, csak kisebb hajók járnak a kikötőjébe. Kolding volt a következő nagyobb város, itt láttuk meg először a tengert. A Jütland-félsziget legértékesebb részei ezen a tájon vannak. Nagyon szépek az erdők és a föld sem homokos már annyira és lankásabb a táj. Utána Fredericiába értünk, itt pár órát tartózkodtunk, és egy kicsit megnéztük a várost. Komoly tengeri kikötő, itt volt a németeknek hadi kikötőjük is. Mint minden dán város, ez is gyönyörű modern város volt. Itt is rengeteg menekült jött össze a pályaudvaron. Vejle következett, gyönyörű tája van ennek a tengerparti városnak, gyönyörű villasorok és mesés panoráma, ahogy a vonat a vejlei fjordon körbe haladt, mind a kocsiajtókban tolongtunk, és úgy gyönyörködtünk, hol a tengerben, hol a tájban. Honders volt a következő állomás, itt és Arhuson éjszaka mentünk keresztül. Nem sokat láttunk, de a pályaudvarukról ítélve szintén szép városok voltak. Itt már nagy híre volt a koppenhágai, magyarok és németek közti verekedésnek, és előnyét némileg élveztük is. Langa volt a következő állomás. Itt kiszállítottak a dánok a vonatból bennünket és lekéstették a következő vonatot, egy német menekült vonatot, mert tudták, hogy fel lesz a pálya robbantva, és így ne legyen semmi bajunk. Állítólag sokan pusztultak el ennél a robbantásnál.
XI.20.
Május 1.-én érkeztünk Viborgba, a dán hadsereg kaszárnyájába helyeztek el bennünket. A szállás tűrhető volt és szabadon járkálhattunk a városban. Ezt élvezte a legénység is. Conditorik, kenyérvásárlás, nő és mozi – mind baka álom és főként a cigaretta.
1946. január 22. Borghorst.
Elindultam haza!
Molnár László, Sárszentmiklós, Rétszilas (Fejér megye)
Szalay József, Sopron, Petőfi tér 3.
Dr. Szalay Viktor, Eger, Csiki Sándor u. 68/b.
Békés József, Miskolc, Kossuth Lajos u. 3.
A fenti négy sorstárs címével véget ér Mészáros István naplója. A tulajdonképpeni hadifogságról egy szó sem esett. De mielőtt kedves olvasónknak hiányérzete támadna, és reklamálni kezdene – gyorsan hozzáteszem: folytatás következik!
0 megjegyzés :
Megjegyzés küldése