Tizenheten voltak. És tizenhét évesek. Franciára kellett volna oktatnia őket. Illetve az első évben még oktatta is. Nekik ez az utolsó előtti évük volt a gimnáziumban, Böszörményinének az utolsó előtti előtti a nyugdíjba vonulása előtt.
Tizenhetükből tizenhat fiú és egyetlen leány. Utóbbi mindössze két évi tanulás után felsőfokú nyelvvizsgát tett a nyelvből. Előbbieket többnyire három dolog érdekelte. A Juventus. Meg Del Piero. És a foci. Legalább is a francia órákon. Akkoriban azt a rózsadombi iskolát már globálisan eluralta az angol nyelv tanulása iránti igény. Akárcsak korábban az orosz, most a mindössze két évig kötelezően tanult második idegen nyelv csak felesleges púp volt. Kivéve az egyetlen leányzót.
A foci a tanárnőtől sem állt távol. Kamasz korában apjával sokat beszélgettek sportról, irodalmakat olvastak a témában. Tehát mit tesz egy, saját választott tantárgyát és tanítványai szenvedélyét egyaránt tisztelő pedagógus? Tíz teljes hónapon át kizárólag labdarúgás témájú szövegeken oktatja a francia nyelvet. Érettségizni egyikőjük sem készült belőle.
Egész jól működött a dolog. Egészen az 1998-as világbajnokságig. Böszörményi tanárnőnek némi asztrológiai ihletésű tippje volt, hogy a tornát Franciaország válogatottja nyerheti. Tizenhat fős fiú csapata természetesen az olaszokért szállt síkra.
Ilyen mostanihoz hasonló nyárias napokon előfordult, hogy a dolog kezelésének legkézenfekvőbb módja már csak az volt, ha kivonultak a hangulatos iskola-udvar legtávolabbi csücskébe, és ott pálcikáztak. Ez abból állt, hogy előre lefixált képzelt helyzetekben mondható hibátlan francia mondatokért 1-1-1….. színes számolópálcika járt, óra végén pedig a három legtöbbet gyűjtött boldog szerencsés 1-1 jó ponttal lett gazdagabb. Kétes eredmények esetén aztán ezek a jó pontok döntöttek félévkor, év végén, hogy lefelé vagy fölfelé kerekítette-e a tanárnő az osztályzatokat. A gyerekek nagyon kedvelték ezt a módszert. Mert a focin túl még beszélni szerettek. Magyarul vagy franciául, angolul vagy németül, netán japánul.... Édes mindegy volt. Csak beszélni lehessen.
Az udvarra osonásuk természetesen lábujjhegyen és színlelt titokban történt. Ám mit tehetsz, ha a véletlen egyenesen szembe sodorja a kis csapattal az igazgatónőt? Az amúgy nagyhangú, magabiztos ifjoncokban bennrekedt a szusz.
- Hova? Hova?
A kérdező hangja nyugodt volt. Szája mosolygott. Ám a szeme villámokat szórt.
- Gyakorlati oktatásra. Az udvarra. Franciául fogjuk rúgni a labdát.
- Máskor ne találkozzunk!
Nem máskor ne forduljon elő! Nem. Máskor ne találkozzunk!
A fiúk, alig hogy magukhoz tértek, máris zsarolásba kezdtek:
- Tanárnő! Akkor ma tényleg rúgjuk franciául a labdát!
A foci a tanárnőtől sem állt távol. Kamasz korában apjával sokat beszélgettek sportról, irodalmakat olvastak a témában. Tehát mit tesz egy, saját választott tantárgyát és tanítványai szenvedélyét egyaránt tisztelő pedagógus? Tíz teljes hónapon át kizárólag labdarúgás témájú szövegeken oktatja a francia nyelvet. Érettségizni egyikőjük sem készült belőle.
Egész jól működött a dolog. Egészen az 1998-as világbajnokságig. Böszörményi tanárnőnek némi asztrológiai ihletésű tippje volt, hogy a tornát Franciaország válogatottja nyerheti. Tizenhat fős fiú csapata természetesen az olaszokért szállt síkra.
Ilyen mostanihoz hasonló nyárias napokon előfordult, hogy a dolog kezelésének legkézenfekvőbb módja már csak az volt, ha kivonultak a hangulatos iskola-udvar legtávolabbi csücskébe, és ott pálcikáztak. Ez abból állt, hogy előre lefixált képzelt helyzetekben mondható hibátlan francia mondatokért 1-1-1….. színes számolópálcika járt, óra végén pedig a három legtöbbet gyűjtött boldog szerencsés 1-1 jó ponttal lett gazdagabb. Kétes eredmények esetén aztán ezek a jó pontok döntöttek félévkor, év végén, hogy lefelé vagy fölfelé kerekítette-e a tanárnő az osztályzatokat. A gyerekek nagyon kedvelték ezt a módszert. Mert a focin túl még beszélni szerettek. Magyarul vagy franciául, angolul vagy németül, netán japánul.... Édes mindegy volt. Csak beszélni lehessen.
Az udvarra osonásuk természetesen lábujjhegyen és színlelt titokban történt. Ám mit tehetsz, ha a véletlen egyenesen szembe sodorja a kis csapattal az igazgatónőt? Az amúgy nagyhangú, magabiztos ifjoncokban bennrekedt a szusz.
- Hova? Hova?
A kérdező hangja nyugodt volt. Szája mosolygott. Ám a szeme villámokat szórt.
- Gyakorlati oktatásra. Az udvarra. Franciául fogjuk rúgni a labdát.
- Máskor ne találkozzunk!
Nem máskor ne forduljon elő! Nem. Máskor ne találkozzunk!
A fiúk, alig hogy magukhoz tértek, máris zsarolásba kezdtek:
- Tanárnő! Akkor ma tényleg rúgjuk franciául a labdát!
0 megjegyzés :
Megjegyzés küldése