Bihary Emőke: Pogány ima

Itt állok én.
Ott nyugosztok ti.

Ti mind, akik éltetekben annyira összetartottatok, hogy inkább gyakran semmint néha úgy éreztem, számomra nincs is már hely közöttetek.
Pedig hát apám, anyám ti is ott nyugosztok.
Dédi, nagyapám - nem is ismertelek – , keresztapám, ti is úgy vélitek, a dupla sírhely – mint unokahúgom közölte – legfeljebb egy azaz egyetlen urnát bír még el?

Valahogy abban hittem, nőttem, nevelkedtem, a közös sírkő hajlik majd egyszer felettünk, felettem.
S most valami különös dologra döbbentem.
Anyai ág; nem kívánkozom közétek, fölétek, mellétek.
Párommal a család legidősebb tagja lettem. Gyökér.

- Itt levágod. Ott lecsíped. Vízbe teszed. Gyökeret ereszt, és újból elültetheted.
Ezzel a biológus-barátnői tanáccsal indult sok évvel ezelőtt a télikert.
Azóta a lány minden pusztulásnak induló zöldet felszedett. És valamiféle új szemléletet is. Gyökér. Gyökeret ereszteni. Szélfútta, konyuló indákból új életet fakasztani. A születendő életért darab szárat, néhány menthetetlen levelet feláldozni. Gyökeret ereszteni. Aztán friss, porhanyós földben újjászületni.
Persze nem minden kallódó inda élte túl ezt a módszerű életmentést. Csupán az arra alkalmatos fajták.

Más néven, más helyen, új ág nő, nőjön belőlünk, belőlem .
Mindazonáltal kérve kérem, bocsássátok meg ha ellenetek bármikor bármiben vétettem.
S ha tehetitek, ha összhangban van a felsőbb teremtő szándékával, segítsetek minket, itt maradottakat s még ide érkezőket.
Az örök világosság fényében ti már bizonyára másként láttok, másként vélelmeztek odafentről sok, nagyon sok mindent.

Ámen