Tavasz volt. Az égbolt kéken ragyogott. Napsütésben fürdött minden. A májusi szél incselkedve borzolta fel a fák lombjait.
A nyolctagú, vidám társaság, a kisváros egyik családi házának udvarán csomagokat pakolt a kocsikba. A fiatalabbik fiú, Szilárd ballagására készülődtek, aki a 120 kilométerre lévő S-en járt középiskolába, ahol két éve bátyja, Dávid végzett, s rögtön fel is vették egy jó nevű főiskolára. Erre az öccsének is minden esélye megvolt, mert kitűnően tanult. Apjuk szerencsés embernek érezte magát, s jogos büszkeség dagasztotta keblét, ahányszor csak gyermekeire gondolt, akik a két év korkülönbség ellenére rendkívül hasonlítottak egymásra.
Az apa, Dénes maga is jóképű, menedzser-típusú férfi volt, egy nagyvállalat ügyvezető-helyetteseként dolgozott. Felesége pedig a megyeszékhely egyik bevásárló-központjában a divatáru-osztályt vezette. Még mindkettőjük szülei éltek, így a fiúk a nagyszülők odaadó szeretetét is élvezték.
Géza bácsi már napokkal előbb elhatározta, hogy az új halványkék ingét, a világos nyári öltönyét, s a hozzáillő finom olasz cipőjét fogja felvenni a nagy napon. S mindenképpen abban a kocsiban akart utazni, amit Dávid vezet majd. Az apa igen megörült ennek az ötletnek, mert úgy gondolta, a vezetésben gyakorlatlan fiúnak biztonságérzetet ad majd a nagyapja közelsége. Az öreg az új fehér Suzuki jobb első ülését tehát jó előre lefoglalta magának. Hátra Zsuzsika néni - Géza bácsi felsége - és a ballagó fiú keresztanyja ült. A másik kocsiban, az apa vezette Opelben a fiúk anyja és egy baráti házaspár foglalt helyet. Reggel nyolc után pár perccel a két kocsi kigördült az udvarról: elől haladt Dénes, mögötte a fia. Mindig csak utánam gyere, szorosan mögöttem, szólt hátra az apa, s a fiú engedelmesen követte.
A főútvonalon elég nagy volt a forgalom, de Dénes megnyugodva látta, amint a gyerek szorosan mögötte halad, s egészen jól szemmel tudja tartani a visszapillantó tükörből. Elégedetten nyugtázta, hogy a fia feltétel nélkül megbízik benne. No meg a fiú mellett ült a mindig biztonságot sugárzó Géza bácsi, akinek a kedvéért a kocsiban most egész úton komolyzene szólt. Dávid ragyogott az örömtől, amiért az új kocsi volánjánál ülhet, s a nagyapja meg is dicsérte ügyességét. Nézd, mama milyen jó érzékkel, mennyire könnyedén vezet, hiába, no, az én unokám, mondta mosolyogva a mögötte ülő feleségének.
Úgy ötven kilométerre úti céljuktól, rövid pihenőre megálltak. Előkerültek a termoszok, s az otthon főzött kávé kellemes illata vegyült a tavasz illatával. Dávid fotókat készített a parkolóban. Lefényképezte Géza bácsit, aki peckesen kihúzta magát, s a fiú elégedetten állapította meg, az új öltönyben s a divatos cipőben olyan fittnek, fiatalosnak tűnik a nagyapja, hogy akár húsz évet is letagadhatna. A lányok még biztosan megfordulnak utánad, papó, tréfálkozott a fiú, s ezen jót derültek. Az apa halkan megjegyezte ugyan, hogy inkább hazafelé jövet kellene fényképezgetni az ünnepség után, amikor a kisebbik fiú, Szilárd is velük lesz majd, de Dávid egyre csak kattogtatta a gépet. Minél több emléket szeretett volna erről a napról. Imádott fotózni. S igaz, ami igaz, az utóbbi időben egészen különleges képeket készített. Hiába, no, ehhez is van tehetsége a gyereknek, ragyogott az öreg arca, ahogy a fiú mozdulatait nézte.
Később a kocsiban is jó ideig Dávidon pihent a szeme. Fényes hajfürtjein, hosszú ujjain, monogramos pecsétgyűrűjén, mely két éve az ő ballagási ajándéka volt. Hasonlót készíttetett most a kisebbik fiúnak, Szilárdnak is. Az öreg óvatosan megtapintotta belső zsebét, amelyben a meglepetést rejtő kis dobozka lapult, azután kényelmesen hátradőlve gyönyörködött a tájban. A közeli domboldalakon katonás rendben sorakozó szőlőtőkékben, az út két oldalán húzódó keskeny erdősávban, az országút kanyargó csíkjában. Távolabb már feltűntek a hegyek zöldeskék lankái. A Nap ragyogó fénnyel vonta be a tájat. Festő ecsetjére kívánkozott a látvány.
Nem sokkal úti céljuk előtt lekanyarodtak egy alsóbbrendű útra. Az útjelző táblát látva valamennyien szinte egyszerre sóhajtottak fel: már csak öt kilométer. Még néhány perc, és együtt lesz a család, végre találkozhatnak Szilárddal, aki bizonyára nagyon várja őket, s aki most nemcsak a ballagás miatt izgul. Holnap lesz a születésnapja, de azt már otthon ünnepelheti szüleivel, testvérével, s imádott nagyszüleivel együtt. Aztán persze még előtte egy nagy erőpróba, az érettségi...
A város határában az egyik kereszteződésnél az elől haladó Opel az „Elsőbbségadás kötelező” táblánál lassított, de a főútvonalon nem közeledett semmilyen jármű. Ekkor az elől haladó apa hírtelen gázt adott. A fiú nem nézett szét, csak ment az apja után. A kanyar mögül váratlanul bukkant fel egy kamion. Nagy sebességgel rohant a fehér Suzukinak…
A riasztásra a mentők, a rendőrök és a tűzoltók percek alatt a helyszínre értek. A fiú arra eszmélt, hogy a földön fekszik, a szülei és számára ismeretlen emberek hajolnak fölé, s a nevén szólítják. Megpróbált felülni, de kibírhatatlanul szédült. A nagyapját kereste. Szemével az imént fölé hajló emberek tekintetét követte, s az út mellett három letakart alakot vett észre. Feje erőtlenül hátrahanyatlott. Könnyein át az eget bámulta. Fent sötét felhők gyülekeztek. Mentősök rohantak oda hozzá, hordágyra fektették, és pár perc múlva a mentőautó szirénázva robogott vele a kórház irányába.
A fehér Suzuki összetört magnójából recsegő hangon szólalt meg az V. Szimfónia.
0 megjegyzés :
Megjegyzés küldése