Egy esős októberi napon a róka rosszkedvűen vakarózott kotorékja előtt. Semmihez nem volt kedve. „Unalmas az élet”- állapította meg. „Valamit tenni kéne. Baj van, ha a tyúkocskák sem érdekelnek igazán. Újság sincs, sem könyv.
Mit tegyek?” Homlokára csapott. „Megvan! Kiadót alapítok. Ez a sok mihaszna még csak nem is olvas. Írni bezzeg tudnak. De akkor ki olvas?” – hangzott a szónoki kérdés, de nem válaszolt senki, egyedül lévén.
Az elhatározást tett követte. Beballagott az erdei önkormányzatba, hogy a dolog hivatalos részét elindítsa. A görény fennkölten pöffeszkedett a polgármesteri székben. Megvetően nézett a rókára, aki türelmesen álldogált az íróasztal előtt.
- Ni, csak! – Kit látnak szemeim? – kérdezte nyájasan a görény, aki nem felejtette el, hogy a róka mennyi borsot tört az orra alá.
- Szervusz, görény! – hajtott fejet a róka, aki már megbánta, hogy egyáltalán idáig bebaktatott. „Kellett ez nekem” – gondolta. „ Aki mer, az nyer” Belekezdett:
- Nézd, görény! Felejtsük el a múltat, és az erdő kulturális szintjének megemelése érdekében tennünk kell valamit. Itt élnek ezek a műveletlen, parlagi népek, semmi tájékozódás a nagyvilág dolgaiban. Nem látnak az erdő fáin túl. Arra gondoltam, hogy alapítok egy kiadót, és megváltozik a helyzet. – várakozón nézett a görényre.
- Mi ebből az én hasznom? – kérdezte a görény, aki igen csak jártas volt a vadkapitalizmus rejtelmeiben. - Hány százalékot adsz?
- Ó, hogy fulladnál meg! – gondolta a róka. – Még ebből is pénzt sajtolnál ki.
- Mennyire gondoltál? – és várakozón pislogott a görényre.
- Hm. Nem is tudom. – pedzegette a görény. Tudod, a válság, meg a megélhetési nehézségek. Sok a korrupció…
- Mennyi? – kérdezte a róka, aki már nagyon türelmetlen volt, hogy teljesíthesse kultúrmisszióját. – Ne hablatyolj, itt mindenféle zöldséget! „Inkább finom tyúkicákról regélnél” – gondolta, mert a gyomra bizony már nagyon delet korgott.
- Legyen 10%, de csak neked - mondta álnokul a görény.
A róka boldogan elvágtatott. Gyorsan a masinája elé ült, nyomtatott pár reklámcetlit, amit sietve kiragasztott a mohos fák déli oldalára. „Szerkesztőket felveszek!” Ragyogó karrierlehetőség! Az Erdő Kulturális Bizottsága névvel írta alá a kiáltványt. „Biztos, ami biztos!” – jelszóval.
Az állatok tanácstalanul tanakodtak az erdei tisztáson.
- Minek nekünk bizottság, vagy mi – kérdezte a medve, aki közismerten csekélyértelmű volt.
- Hát azért, hogy ülésezzünk! – tódította a borz, aki nagyon büdös volt, de legalább jártas a világ dolgaiban.
Innentől kezdve felgyorsultak az események. Építettek egy kunyhót, amit kineveztek szerkesztőségnek. A görény által prezentált pénzből még újságszerkesztőségre is futotta.
Aztán, hogy mennyi tűnt el a kezén, senki nem tudta, nem látva bele a központi pénzek elosztási rendszerébe. A róka boldog volt. Teljesült az álma, hogy végre tehet valamit a közért. „Ennyi boldog, művelt állatot!” – gondolta, de jókedve lelohadt, a 10%-ra gondolva. „Nonprofit leszek- ötlött szemébe Kolumbusz tojása, megbotolva egy fagyökérbe, mivel épp a mennyei szférákban jártak gondolatai.
A kiadó, ha apró döccenésekkel is, de elkezdte áldásos tevékenységét. Csak egy probléma volt, a kutya sem olvasta a kiadott műveket. Kutyák, ugye nem jártasak az erdőben, az irodalomban meg főként nem. Minden állat írni akart, nyomtatásban látni a nevét. A görény számítógépboltjában igen csak megugrott a forgalom. Szabályos írásláz tört ki az állatokon.
A róka gondterhelten üldögélt a szerkesztőségben. „Kéne egy új épület, mert a kiadatlan művek már elfoglalnak minden helyet” – gondolta. Ekkor kopogtatást hallott az ajtó felől.
- Bújj be! – kiáltott ki az ott toporgónak.
Egy fényes tollú madár lépett be az ajtón, illedelmesen megbillentve csőrét.
- Szarka vagyok! – mutatkozott be.
- Mi járatban? – kérdezte a róka, és összefutott szájában a nyál, mivel a grafománia kitörése óta, bizony nem sok húst látott. Minden tyúkocska verset költött tojás helyett, így a szaporulat is visszaesett. Nyájasan ültette le a vendéget.
- Tudok a problémáidról, róka. – kezdett bele a szarka. – Nem megy a bolt! – állapította meg rezignáltan, a könyvcsomókra pillantva. – Társulhatnánk!
A róka elgondolkodott a megállapításon. „Hát az tényleg nem megy. De a vacsora, az talán.”
- Mit javasolsz? – kérdezte nyájasan.
- Vegyél fel főszerkesztő-helyettesnek, és beindítom az üzletet. Tudod, én röpködök erre, meg arra… Sok mindent látok, tapasztalok. Vannak anyagi erőforrásaim is! – adta meg a döntő érvet alkalmazása érdekében.
- Kifundáltam én ezt! – dörzsölte tollait a szarka, tenyere nem lévén. - Mindenki, aki ír, bizonyos összeggel járuljon hozzá a kiadó működéséhez. Az írásért áldozatot is kell hozni! Mert a kész művet azért nem veszik, mert csak saját magára kíváncsi mindenki! Így, viszont demokratikusan, pluralistán…
- Hagyjuk a rizsát szarka! – dörrent rá a róka.
– Mennyi? – kapizsgálva a dolog realizmusát. A világ a pénz körül forog, és kész.
- Nem kérek én sokat. Csupán 10%-ot. Ennyit megér neked is. – hízelkedett a szarka.
A rókának rémlett már bizonyos 10%, de nem mutatta ki érzelmeit.
- Vágjunk bele. – mondta, nekibuzdulva.
Láss csodát, a dolog beindult. Minden állat lelkesen lerótta a művészet oltárán adóját, hogy felgyalogolhasson a Parnasszusra. Gyűlt a bevétel szépen. Egyszer csak elkezdtek panaszkodni az állatok, hogy műveikből ollózik a szarka.
- Minden ötletünk kisajátítja! Megjelenteti a saját neve alatt! Meg parafrászokat csinál belőle. siránkoztak. – Róka tegyél valamit, kérünk!
A róka elgondolkodva vakargatta az állát. Behívatta a szarkát a kiadóba, aki éppen valahol seftelt. Oda sem bagózott a munkára, saját pecsenyéjét sütögette.
- Itt vagyok! – köszöntötte a rókát.
Az összevonta szemöldökét, haragosan, és igyekezett nem nézni a szarkára.
- Panasz van rád! – kezdte. Magunk között szólva engem nem érdekel, de tudom, honnan fúj a szél. Azt hiszed, nem jöttem rá, hogy a görénynek dolgozol?
A szarka szíve a torkában dobogott. Tudta, hogy nincs tovább, leleplezték.
- Az úgy volt…
- Sehogy sem volt! – vágta rá a róka. – Átvágtatok, és kész!
- Találhatunk megoldást – kezdte a szarka.
- Én már találtam is! – rikkantotta a róka, aki már amúgy is kitervelte, hogy egyszer, és mindenkorra véget vet a szövetségnek. Nemes egyszerűséggel bekapta a szarkát. Tollastól, mindenestől. „ A gazdasági résszel megvolnánk. Nem üres a pocakom, újratermeltem gazdasági erőforrásaim. Most már teret szentelhetünk a kultúrának is”
0 megjegyzés :
Megjegyzés küldése