Szilasi Ildikó: Zuhanva szárnyalok

Elmerengtem
zúgó messzeségen
gyermekkorom
fátyolát letépve,
s hogy elhagyjon
létem törpesége,
egy árapály
hullámtaraján
felszöktem a
végtelenben
pislákoló fénybe
megpihenni
az idő rostjain,
lepke-lelkű egek
színes leple alatt
hintázni egy felleg
hűvös habjain.

Ha egykoron az ég
mégis széthasad,
szárnyakat növesztve
átszelem
az égi utakat,
s ha akkor szárnyaim
vihar zúzza széjjel,
és elnyel mohón
a sötét, titkos éjjel ,
én szárnyszegetten
a mélybe zuhanok ,
félelem bennem
akkor sem dadog ,
tudom, fennakadok
lelked szárnyain,
és zuhanva is bizton
feléd szárnyalok!


2010. febr.4.

Sz.I.