A sürgősségi ambulancián a megszokottnál is nagyobb volt a tömeg. Szinte minden széken ült egy beteg. Többségében kéz- vagy lábtörés gyanújával. Fájdalomtól eltorzult arcú emberek várták, hogy sorra kerüljenek a vizsgálatra. A mentősök megállás nélkül szállították be a jeges járdákon, utakon balesetet szenvedett járókelőket.
A talán kicsit régimódi, de alapjában véve csinosan öltözött, görnyedt tartású idős hölgy apró, tétova léptekkel érkezett a terembe. Jobb karját könyökben meghajlítva tartotta a mellkasán. Szemmel láthatóan erős fájdalmakkal küzdött, száját nagyon összeszorítva tartotta. Riadt tekintetét körbe hordozta az embereken. Minden bizonnyal ülőhelyet keresett. Végig tipegett a várakozók között, majdnem a folyosó végéig. Ott aztán lemondóan megfordult és visszaindult a vizsgáló felé. Pár bizonytalan lépés után hirtelen megtorpant. A változás, ami végbement az egész megjelenésén olyan szembeötlő volt, hogy mágnesként vonzotta a tekinteteket.
Szemei elkerekedtek. Élettel telivé, csillogóvá vált a nézése. Tartása szálfaegyenessé változott. Arcának búbjaira halvány pír költözött, és egy elbűvölő mosoly jelent meg a szája szegletében.
- Jóska?! Igazán te vagy az? – sikoltott fel, és tekintetét egy ősz bácsira szegezte, aki begipszelt karral kókadozott már órák óta az egyik kényelmetlen széken.
Erre a hangos és váratlan szólításra azonnal felkapta a fejét. Hunyorogva pislákolt a hang irányába. Ép kezével zavartan kotorászott a táskájában. Kis keresgélés után előkapott egy szemüveget, és az orrára biggyesztette azt.
- No, nézd csak! A Margit! – pattant fel a székről – korát meghazudtoló módon – a férfi, és színpadiasan kezet csókolt az asszonynak.
- Ne bolondozz, Jóska! – nevetgélt zavarában a néni. De szemmel láthatóan sokkal jobban érezte magát, mint pár perccel azelőtt. Teljesen kivirult.
A várakozó betegek szorítottak egy helyet az asszonynak is, így egymás mellé ülhettek az öregúrral.
- Jóska, Jóska! Milyen régen is volt! Igaz-e? – mosolygott egyfolytában a néni. Szemei elhomályosultak, valahová a múltba révedt a tekintete.
- Bizony, bizony. Régen volt, szép volt. Tán’ igaz sem volt, Margitkám! Szép pár voltunk, azt meg kell hagyni. Meg fiatalok, egészségesek.
- Így-így! Fiatalság, bolondság. Ferkó, csak elbolondított mellőled… Férjhez mentem hozzá a szomszéd faluba. De te is hamarosan benősültél, ide a városba. S, így van ez jól. – nevetett egy kicsit bizonytalanul a bácsira, és azok a piros rózsák az arcáról, csak nem akartak eltűnni. Bőre egészen megfiatalodott, még a szemei körül lévő szarkalábak is mosolyogtak.
Az ambulancián lassanként cserélődtek a páciensek, de valahogy mindenki figyelme az idős pár felé irányult. Megszűntek a privát beszélgetések. A betegek fél szemmel, fél füllel a néniék beszélgetését figyelték. Meghallgatták a két család életkörülményeit, gyarapodását. Kinél hány gyermek, unoka született. Aztán gondolatban végig járták az édes szülőfalut, fiatalságuk színhelyét. Közben jókat kacagtak a felemlegetett régi csínyeken. Bebarangolták az utcákat, mezőket. Egymás szavába vágva sorolták a régi barátokat. Sajnálkozva állapították meg, hogy nagy a veszteséglistájuk.
Nosztalgiázásuknak aztán véget vetett az orvos, aki a röntgenkép alapján megállapította, hogy rendben van felhelyezve a bácsi gipsze, így már haza is mehet. Az idős hölgy fél kézzel ugyan, de felsegítette a bácsira a kabátot. Anyáskodóan egy láthatatlan szöszt lesimogatott a prémes gallérról. A férfi megragadta a gondoskodó kezet és hosszan megcsókolta.
- Szervusz Margitkám! – szinte csak suttogta a szavakat.
- Isten áldjon, Jóska! Örülök, hogy láttalak.
Egymásra mosolyogtak, szívből. Úgy, ahogy csak azok tudnak, akik igazán sok mindent megéltek és megértettek. Tekintetük egy hosszúnak tűnő pillanatig egybe kapaszkodott. Aztán a bácsi megfordult és egyenes derékkal, méltóságteljes léptekkel kisétált az épületből.
A váróban, mintegy vezényszóra újra beindult a diskurzus, élesen felcsörgött egy mobiltelefon. Már senki sem figyelt a magára maradt asszonyra.
A néni csak állt megkövülten és opálos szemekkel nézett abba az irányba, amerre az imént eltűnt a férfi alakja. Valami egyszeriben megváltozott. A levegő hűvösebb lett. Az asszony arcáról eltűntek a piros rózsák. Bőre petyhüdtté, ráncossá vált. Szája keskeny vonallá merevedett. Testtartása meggörnyedt. Jobb karját gépiesen masszírozni kezdte. Lerogyott a székre és fájdalmában időnként nyögdécselt.
Sajnálom, hogy így fejezted be, de egy kapcsolat is ilyen, ha kihűlt már! Tetszett!
VálaszTörlésClick to see the code!
To insert emoticon you must added at least one space before the code.