Kapolyi György: Tisztelt Hölgyeim, és Urak

Nyugodtan gyújtsanak rá, én is dohányzom, és mióta megtiltották, Istenuccse jobban esik, mint valaha.

Mert valahogy úgy vagyok ezzel, ha elindulnak a gondolataim, rá kell gyújtanom. Már megpróbáltam a nélkül, de folyton az jutott eszembe, hogy rá kéne gyújtanom.

Ez a monoton, folyton ismétlődő gondolat, viszont meggátolt abban, hogy más is eszembe jusson.

Sokfélék vagyunk, van, aki összedől, ha nem jut eszébe semmi érdemleges. Na, én ezzel nem így vagyok. Mert háromféle lehetőség van. Vagy olyasmi jut eszembe, ami sokakat érdekel, vagy keveseket, vagy csak engem. Ez nem jelenti azt, hogy valamelyik silányabb a másiknál, csupán egy ízlésbeni különbségről van szó. Vannak nagyszerű gondolatok, amikre én nem vagyok vevő. Ellenben van olyan hülyeség, ami nekem nagyon tetszik, és rávágja a hallgató, hogy ez a gomba egészen el van hülyülve. Mármint én…

Igaz a mondás, hogy mindenki másképp hülye. De a lényege a dolognak mégiscsak az, hogy eszembe jut valami, sokaknak nem szokott semmi.

Ezek biztos boldogabbak nálam, nincsenek magukkal konfliktus helyzetben, nem komplikálnak meg eseményeket, amibe belegárgyulnak, mert nem képesek a csűrcsavarást abbahagyni.

Aztán ha belerokkan, kitalál másik anomáliákat, és azt hiszi, hogy ez az élet.

Pedig nem ez. Az élet, egy olyan látható és tapintható létezés, aminek hangja és szaga van, ami esztétikailag kellemetlen látványt nyújthat.

Ha találkoznak valakivel, aki csúnya, hangos és büdös, és mindent elkövet, hogy megkeserítse az Önök mindennapjait, az biztosan élő ember. Azért olyan, mert gátlásainál fogva, kisebbségi érzést keltő lelki furunkulusaival csatázva, folyton egy bizonyítási kényszerben fuldoklik, irtózik a gondolattól, hogy őt legyőzik, mert számára az a vég. Nem is sejti, hogy krónikussá vált állapotát a már elérkezett végnek köszönheti. Ennek számára egyetlen előnye van, észre sem veszi, ha tényleg megérkezik az igazi vége.

Ezzel környezetének igen nagy szívességet tesz, na nem azért mert jó ember, hanem az egyszerű ok, nem tudta a történteket megakadályozni.

Mert valójában nem is tudja a halandó, hogy miként viselkedjen.

Ha együgyűnek álcázza magát, kitolnak vele, a kevésbé jóérzésűek, gonosz tettektől sem riadnak vissza. Ha okosnak mutatkozik, rivalizálni kezdenek vele, és utálni fogják. Ha a két állapot között lebeg, akkor csapódik jobbra,- balra, senki nem veszi a fáradtságot, hogy valamit is kezdjen vele, vagy ellene.

Ezek az emberek rendszerint sokáig élnek, ezek a nagy rejtőzködők, hasalnak a gazban, és ha az nem elég magas, hát összébb mennek ők.

Ez egy egyszerű túlélési mód, nem is nehéz.

De be kell tartani a szabályt, nem szabad gondolni semmire, csak az élésre. Evés, ivás, alvás és kakilás, aztán kész.

Ilyen könnyű élni. Mert az élés tényét nem szabad összekeverni semmivel. A gondolkodni akarás, a pozitív tettekre törés, lehetséges egy életen belül, de nem ez az élet. Az élet, nem a gondolkodom, tehát vagyokon alapul., az élet, csak fizikai tény, nem több, és nem kevesebb. Agyatlanul is remekül élhet bárki, és aggyal is, csak az jóval nehezebb. Az utóbbi verzió, rengeteg kellemetlenséget tud okozni. Néha enged boldog perceket, hogy aztán rámutathasson, csak tévedés volt. Ettől a kivételezett látványosan összedől, a sors meg boldog.

Hölgyeim, és urak. Az ember önmagát tudja a legrosszabbul elviselni.

Ezt a terhet senkinek nem sikerült még elkerülni, az okosakon legfeljebb az Alzheimer segít, a buták szerencséjükre immúnisak

Ezt azért mondtam el Önöknek, hogy még fordíthatnak dolgaikon, vagy boldog biológiai életet választanak, vagy gondolatokkal teli sanyarú létet..

Kép: Kapolyi György alkotása