Gondolataim szerte ugrálnak,
mint kottán a bolond hangjegyek,
vagy mint verebek, macska közeledtén.
Észérvek kellenek, hogy összeterelhessem,
ami bennem szanaszét futott.
Mindenre van szavam, de
a kinti szürkeség szorítja torkom.
Nem tudom mit gondol, aki szemben
jön az úton. Lehet, nem szeretne
tudni rólam, azért néz messzire.
Saját lépteim kopogása lassan halkul,
mert erőlködik a lét, hogy megmaradjon.
Retinákra új tárgyakat vetítsen a fény,
új álmokra ébredjek reménykedve.
Minden nap megsimogathassam a
szomszéd kutyáját, és lélekben
kedves városom magas tornyait.
2015.09.26
"Erőlködik a lét", írod, s milyen találó kifejezés az "összegzésfélét" adó embernek, kedves Jenő. De mi más lenne a vége, mint a reményre utalás, nem óriási célokért, csak például a szeretetteljes simogatás lehetőségéért, élni az életért, apró örömeiért.
VálaszTörlés