Hosszú réteken sétál ma
festett törzsű sétapálca.
Tenyerem lett nyűgruhája,
földhöz érve már azt várja,
mikor múlik fáradtsága,
s lészen törzsek totemfája.
Festett arcú shoshon szépség,
ábránd járja inas testét.
Fátylahullott porokhoz rég
kárhoztatja saját lényét.
miért szerzett örömestét,
s vesztette el vágya jöttét?
Ágya sem lett feslett,
s nem színlelt büszke tettet,
de csak halottakat fektet
lába előtt, s csókkal esket,
áldván azt a kételyestet,
mit minap az halál festett.
Lékekbe szerettét temeti,
könnyeit fájdalom ihleti,
vérben szülve azt üzeni,
hiányoznak halottai
s életének szép ívei,
menne ő, de nem teheti.
Láttam testét, megremeg,
ittam vérét, fergeteg,
szoptam mellét, réveteg,
sírva nézett – én beteg.
Most félőrülten hempereg,
ádva nékem életet.
Erkölcs fája szép volt,
sétabot lett félholt,
mellém zuhant egy hold,
fájdalmat most felold,
elveszett e jó kobold,
ki angyalszépet mind lebont.
Elvettem az igazságát,
megvetettem halálágyát,
testesítem régi vágyát,
megfogadtam jótanácsát,
szakítottam életláncát,
adva néki újra fátylát.
0 megjegyzés :
Megjegyzés küldése