Ezek, kikerülhetetlen tények Gábor. A rengeteg függés elsorvasztja azt bennünk, amit valójában szeretnénk, szerettünk volna. Egy monoton sztereotip élőlény marad,egy, a hajdani lelkes életcél tokja, amiből már kihalt a vágy. A szó fizikális értelmében lehet tovább élni. De minek.
Igen jó gondolatot hoztál, és igazat. Tetszett. gyuri
Ha elgondolkodtat ez a pár sor, akkor valamit csak sikerült tenni azért, hogy feltámasszunk, illetve éltessünk tovább értelmes gondolatokat, célokat. - Egyetértőn olvastam véleményedet, kedves Gyuri!
Köszönöm, hogy így írod, kedves Mila. Csakugyan szélesen értelmezett fogságról írtam, az iróniát is engedő címmel jórészt a függőségre utalva. Hiszen ugye, van "édes rabság", másfelől pedig jó, ha az ember képes elszakadni az inkább nyűgöző kötöttségektől. Illetve legalább egy szükséges mértékben lazítani az összekötő szálakat.
Mindig függünk valamitől, ha akarjuk, ha nem, és nem zárhatjuk ki az életünkből. A függést megéljük akkor is, ha nem érzékeljük. Elgondolkodtató a rövided.
Szerintem érdekes lehet elgondolkodni azon, hogy az említettek közül mely függőségei kapcsán válhat leginkább indulatossá, magára mérgessé az ember... – Örültem soraidnak, Ildi.
Ezek, kikerülhetetlen tények Gábor.
VálaszTörlésA rengeteg függés elsorvasztja azt bennünk, amit valójában szeretnénk, szerettünk volna.
Egy monoton sztereotip élőlény marad,egy, a hajdani lelkes életcél tokja, amiből már kihalt a vágy.
A szó fizikális értelmében lehet tovább élni.
De minek.
Igen jó gondolatot hoztál, és igazat.
Tetszett.
gyuri
Ha elgondolkodtat ez a pár sor, akkor valamit csak sikerült tenni azért, hogy feltámasszunk, illetve éltessünk tovább értelmes gondolatokat, célokat. - Egyetértőn olvastam véleményedet, kedves Gyuri!
VálaszTörlésKedves Gábor!
VálaszTörlésAz élet menete a születéstől a halálig benne van a versedben.
Szeretettel gratulálok: Mila
Köszönöm, hogy így írod, kedves Mila. Csakugyan szélesen értelmezett fogságról írtam, az iróniát is engedő címmel jórészt a függőségre utalva. Hiszen ugye, van "édes rabság", másfelől pedig jó, ha az ember képes elszakadni az inkább nyűgöző kötöttségektől. Illetve legalább egy szükséges mértékben lazítani az összekötő szálakat.
VálaszTörlésMindig függünk valamitől, ha akarjuk, ha nem, és nem zárhatjuk ki az életünkből. A függést megéljük akkor is, ha nem érzékeljük. Elgondolkodtató a rövided.
VálaszTörlésSzerintem érdekes lehet elgondolkodni azon, hogy az említettek közül mely függőségei kapcsán válhat leginkább indulatossá, magára mérgessé az ember... – Örültem soraidnak, Ildi.
TörlésClick to see the code!
To insert emoticon you must added at least one space before the code.