Kapolyi Noémi: Költözés

Minden lépésével megcsörrent a nehéz kondérnak ütődő lánc. Majd megőrült tőle.

Úgy tervezte, halkan fog átkelni az erdőn, de a kondér súlyával nem számolt. Előtte kényelmes léptekkel ballagott a macskája a keskeny erdei ösvényen, arra meg kis termete miatt nem aggathatott semmit, na meg ha nagyobbra nőtt volna, akkor meg a természete miatt nem, ritka egy lusta állat volt, nem is értette miért is szereti ennyire, de a sok év alatt egészen hozzánőtt.

Reggel még csak zihált de szedte a lábát, most már, hogy a nap fele eltelt, érezte, hogy egészen kifulladt és szinte ömlött róla a veríték. 

-Ez a fekete ruha is, a franc enné meg, ahelyett, hogy nyáron én is ujjatlanban rohangálnék!-csattant fel, aztán egyszerre csak megállt.

Letette a nehéz üstöt, a lánc megint akkorát csörrent, hogy egészen felidegesítette.

A macska megérezhetett valamit gazdája hangulatából, mert megállt, aztán visszasomfordált a lábaihoz, finoman nekidőlt a lábszárának és törleszkedve ráemelte nagy zöld tekintetét.

-Kedves vagy Ricinus, jól van, most megpihenünk egy kicsit.

Csak úgy ahogy volt lehuppant a ritkás aljnövényzetre az egyik fa tövében, a hátát nekivetette a hűs kéregnek és a fejét is egészen hátrahajtva megtámasztotta, aztán csak nézett fölfelé, a magas lombkorona felé, sárgásan átragyogott a leveleken a fény. Elfáradt.

Majd levette a fejéről nagy fekete kendőjét, mert ha kitette a kalyibából a lábát, mindig ezt kötötte fel. Több oka is volt ennek a szokásának, de a legmeghatározóbb mégiscsak az volt, hogy ez az egy kendője volt neki.

Aztán a szintén fekete kis kabátját is levetette és élvezte a levegő enyheségét a meleg göncök nélkül.

A macskája melléfeküdt és értelmes szemeivel őt figyelte.

-Hát tudod, a szokások miatt van minden. Mert aki boszorkány, attól elvárják, hogy feketébe bugyolálja magát, üstöt kavargasson a forró nyári napokon is és általában jól bebugyolálja magát, ha emberek közé megy, na meg te is kellesz hozzá, hogy itt legyél mindig velem.

Most a nagy meleg miatt átmegyünk a barlangba és ősszel hazamegyünk megint.

Itt el is mélázott egy kicsit, nagyon szerette azt a helyet, távol mindenkitől, nem jött a nap bármely szakában valaki váratlanul és ezért azt csinálhatott egész nap, amit csak akart, könnyű ruhába öltözve növényeket gyűjtött vagy a pataknál ücsörgött, aztán a gallyak halk roppanásaiból úgy is tudta, hogy valaki közeledik, ilyenkor visszament a barlangba és felöltözött.

Most aztán visszazökkent a valóságba és folytatta- de az üstöt is azért kell cipelnem, mert a főzeteim egy bográcsból nem felelnek meg nekik, nem ám! Mindig csak az elképzeléseik szerint működhet bármi, különben nem hisznek benne, hát ilyenek. Egész egyszerűen kell nekik a hókuszpókusz, tudod kiscicám? Na, de mindegy is, gyere- avval nehézkesen feltápászkodott és elkezdte visszarángatni magára a kabátot a kendőjével- mindjárt ott leszünk, a jó hűsben, na menjünk- biccentett a macskájának, aki azonnal gyors lépésre váltott és szedte a lábait előtte a jól ismert hely felé.