Fehérné Viola Zsuzsanna: Gyerekségek

A nádpálca Volt édesapámnak egy nádpálcája. Ott állt a sarokban figyelmeztetőül, nehogy rosszalkodjunk. Valójában sosem kaptunk ki vele, nem vertek minket. Mikor hozzánk került apu bemutatta milyen, gyengéden a fenekünkre ütött vele. Nem fájt, de csípett és erre aztán mindig emlékeztünk és szívből utáltuk. Egyszer mikor nem voltak otthon betörtük az ablakot és kitört a pánik. A nővérem 10, én 4 éves voltam. Gondoltuk ártalmatlanná tesszük, eltörjük. A nád viszont igen rugalmas jószág. Kést ugye nem használtunk, mert az a főbűnök egyike lett volna, így kb. két óránkba telt, mire rost-szálakra bontva kézzel eltépkedtük. Aztán visszatettük a sarokba. Úgy nézett ki, mintha egy kutya marcangolta volna szét. Mikor később megkérdezték mi lett vele ártatlan képpel állítottuk, hogy mi aztán nem tudjuk, biztosan eldőlt és attól eltört. Szó nélkül tudomásul vették és soha többé nem tettek a helyére másikat. A szív Egy garzonlakásos házban laktunk. 22 négyzetméteren, sötét udvari lakásban négyen - apa, anya, gyerekek. Mindig csak annyink volt, ami épp elég, luxusra sosem futotta. Nem is kellett, hiszen tulajdonképpen mindenünk volt, elsősorban szeretet és jókedv, a többit pedig az én ügyes anyám mindig pótolta valamivel. Cukrot még csak kaptunk néha, csokit többnyire ünnepekkor láttunk, akkor is a vendégek hozták ajándékba. Melyik gyerek nincs oda az édességért? Természetesen mi is imádtunk minden nasit. Hogy ne érezzük magunkat hátrányban tehetősebb barátainknál anyukám majd minden nap sütött valamit. Az asztalon mindig volt egy tál linzer-keksz. Szív, virág, hold, csillag alakú édes, vaníliás keksz. Csak belemarkoltunk, teletömtük a zsebünket és már futottunk is játszani. A gyümölcsöt pedig nagyanyám szállította minden héten. Feljárt a Lehelre túrót, tejfölt, száraztésztát és gyümölcsöt árult. Csütörtökönként mindig nálunk aludt. Az almát, körtét néha elcserélte vérnarancsra, így déligyümölcs is akadt, az pedig nagy szó volt akkoriban. Ha nekem volt, akkor természetesen a barátaimnak is volt. A tanév végén egy pénteken aztán nagyanyám engem is magával vitt. Pár hétig náluk voltam, aztán mentem tovább keresztanyámékhoz és így tovább egészen nyár közepéig, aztán az unokatestvéreim jöttek hozzánk. Szóval gyönyörű gyerekkorom volt. Nem minden barátomnak volt ilyen jó dolga. Évike egy duci kislány volt és élt-halt az édességért, gyümölcsért, de náluk sosem volt. Nem is értettem miért, hiszen tanyájuk volt valahol vidéken, a hétvégéket is ott töltötték. A gyümölcsöt viszont eladták, a saját gyerekeik nem nagyon kaptak belőle. Sütemény is csak ünnepekkor került az asztalra. Teltek, múltak a napok egy délután megszólalt a csengő. Anyám kinyitotta az ajtót és ott állt Évike könyörgő gombszemekkel: - Viola néni van magának szíve? Volt szíve, meg hold és csillag is akadt – megtömte a kislány zsebét süteménnyel és ez így volt ezután minden délután, míg haza nem jöttem.

0 megjegyzés :

Megjegyzés küldése