PAX ET BONUM

            

PAX ET BONUM

(Pace e Bene)*

- mondjuk el egyszer úgy is, hogy komolyan gondoljuk.

(Nádori Gergely)

A katedrális mellett álldogál 5-6 turista, s néhány helybeli. Az autóbuszt várjuk, amelyik felvisz Assisi-be. A járdára nagy betűkkel felfestették, hogy Pax et bonum. A felirattól téglaszín kerámiatéglából kirakott járda, ösvény indul. Párkilométeres zarándokút csupán. Közadakozásból épült, s aki megvásárolt hozzá akár egyetlen téglát is, annak nevét őrzi a járdányi ösvény.

Mit is jelent ez a szent ferenci mondás? Fordíthatjuk így, hogy békét és jót, vagy békét és áldást - valószínűleg ebből származik a szép magyar köszönés is, hogy „áldás, békesség!” Nem véletlen, hogy elterjedt ez a köszönési forma, hisz abban az időben, mikor szárnyra kapott, nagy szükség volt mindkettőre: békességre és áldásra is! Békétlen és áldatlan idők voltak. Bár ekkor keletkezett a Halotti beszéd, és 1217-ben II András királyunk elindul a Szentföldre, 1222-ben pedig kiadja az Aranybullát, de a mongolok ereje, hatalma és hódításai is erre a századra estek. A későbbi századok is adtak elég okot a béke és áldás utáni könyörgésre.

Elkalandoztam. Visszatérek a zarándok járdához. Sok ezer ember adakozása kellett az 5 kilométeres út megépítéséhez. Végig gyalogolni rajta, ha nem is El Camino, de lélekemelő és gyönyörködtető, az adakozóknak hála. Az említett autóbusz megálló A Santa Maria degli Angeli-bazilika mellett van – innen indul a gyalogút is. Gyönyörű, hatalmas templom a bazilika, és érdekes a története. Eredetileg egy régi, kis kápolna állt itt, melyet Szt. Ferenc renováltatott, később pedig – több mint 400 év múlva – egy háromhajós, impozáns, díszes barokk bazilikát építettek rá, köré, úgy, hogy a kis kápolna, Porzuncola néven a helyén maradt. Templom a templomban a szó szoros értelmében! Itt alakult ki Szt. Ferenc közösségének központja, itt szeretett legtöbbet tartózkodni és itt halt meg.

Elnézem a szerény kápolnát, és szinte látom a szerzeteseket, akik Assisi Szent Ferencet követték és szegénységi fogadalmat tettek. Mezítláb, szürkésbarna ruhában, kötéllel a derekuk körül járják a vidéket adományokat gyűjtve, s a kápolna körüli faágakból font kunyhókban húzódnak meg éjszakára. Most a gazdagságot hirdető templom emelkedik az égre nyújtva büszke tornyát, s előtte gondosan karbantartott kövezett tér várja az ájtatos híveket, kik az esti mise után vonulnak ki és ott folytatódik a szertartás – a halk zsolozsmától a messze hangzó énekig.

Induljunk el a „jelzett” ösvényen, melynek neve „Via Padre Giovanni Principe”. Utunkat fenyők, tuják, ciprusok, platánok és a levegőt betöltő illatot árasztó hársak kísérik. A város forgatagából kilépve egy-egy ódon palota örvendezteti meg a szemet, s az út végén felsejlő város. A sziklára épült város!

Santa Maria degli Angeli-t elhagyva, szántóföldek között vezet az ösvény. Éppen aratják a búzát. Hét ágra süt a nap, s nem is vállalkoznak az útra rajtunk kívül talán ha még ketten. A nagy út menti fák alatt meg-megpihenünk, aztán tovább...

A lapályon könnyedén haladuk, de hegyre érve sem volt olyan nehéz, mint amennyire előre elijesztettük magunkat! Itt már több jövő-menő emberrel találkozunk, s olyannal is aki felfele sprintel mérve az időt – hegynek fel 10,09-et futott. Szerintem nagyon jó idő!

Kissé lihegve, de közel sem fáradtan elérkezünk az ösvény végéhez, a Szent Péter térre (Piazza S. Pietro). Itt derül ki, hogy ez a nyúlfarknyi út a nagy Il Cammino della Luce része. Ez a zarándokút Aquileia-tól indul és többek között Assisit is érintve Rómáig tart.

A zarándok Renato Corazzini* arra a kérdésre, miért vágott neki a Róma – Assisi zarándoklatnak, azt az egyszerű mondatot válaszolta: „azért, hogy kitöröljem a mindennapok szokásait”. Ez be is következik még az olyan rövid útszakaszon is, mint a S.Maria degli Angeli-bazilika és a Piazza S. Pietro közötti. Út közben azon kívül, hogy nézzük a tájat, a középkori villákat, figyeljük a körülöttünk fel-feltűnő embereket, valahogy kilépünk a megszokott világunkból, megérint az időtlenség... és elképeszt az a gyorsaság, ahogy annak idején elterjedtek Szent Ferenc elvei, gondolatai, példája és rohamosan nőtt híveinek sokasága – hiszen néhány év alatt ötezret is meghaladta követőinek száma, (így a pápa jóvá is hagyta a rend működését). Az akkori embereknek szükségük volt visszatérni az egyszerűséghez, a hithez, az anyagi függőség tagadásához. És a napsütötte téglákon lépdelve felötlenek a Naphimnusz szavai:

„Áldott légy Uram s minden alkotásod,

Legfőképpen urunk-bátyánk a Nap,

Aki a nappalt adja és aki ránk teríti a te világosságodat”

A tértől, ahova beérkezünk, rövid séta a Szent Ferenc Bazilika. Ennek ismertetése, bemutatása már az útikönyvek világába tartozik...

Assisi 2012. 07. 01

-.-

*Assisi Szent Ferenc (Assisi, 1182. július 5. – Porziuncula 1226. október 3.)

Renato Corazzini: Diario (6-16 Gennaio 2010)