Seres László: Utolsó

Utolsó szeretődben
keresed az elsőt
ahogy
szédült pillanatát
keresi
az összetört álom
mikor dér rezdül
emlékek
vészjósló hajnalán

Érzed
ma is bőre illatát
pórusai kráterét
vérét ahogy lázad
s égi lángot vet
míg bíborfelhők közt
kiszakad a Nap
karodban elalél
s te holttá válsz ott

Látod
szeme ékkő színét
ajkát
ahogy a vágy remeg
a formát
mit buja ujjad formált
hegy-völgyek termő ölén
a mélységek rejtelmeit
mely elnyel

Hallod
iramát a vágtató szívnek
a tüdöt
ahogy orgonál
s átsiklik a hang a sípokon
visz repít a mennybe
a kacaj
apró gyöngysuhogását
sóhaját
ahogy átfon lobogó
kócos hajjal

Ünnepre hív
most a harang
Istennel perel
öröklétért a pillanat

Így fogadod be gyarló Ember
mindkettőt
utolsóban az elsőt
pusztító viharba került
összetört
lélegzetnyi katamaránon
Az elsőt

keresed
mikor már az utolsót is
alig találod