Balogh Géza – Baka István: Dániai hadifogság 11. rész




Elindulás előtt elénekeljük a Himnuszt és a Szózatot. Elindulunk. Akkor még nem is gondoltuk, milyen sokára lesz ezen útról a visszatérés. A Szilveszter estét Pozsony előtti helységben, csendben töltjük és köszöntjük az 1945-ös évet.
A délelőtti órákban mentünk át Pozsonyon. A Trianon, ha el is szakította tőlünk, most mégis, az ott lakó magyarok igazi magyaros vendégszeretettel fogadták az átvonuló magyar csapatot. Hordták az italokat, különféle változatban. A közben megállított menetoszlop tagjait behívták, és ott vendégelték meg. Nagyon soknak meg is ártott. Nemcsak a legénységnek, hanem voltak a tisztesek és tisztek között is, akik a szesz hatása alá kerültek. Én akkor még az önkéntes szesztilalom alatt voltam, így nekem nem ártott meg, amit mások ittak, ezért volt, aki szégyellte magát a leré szegült katonák helyett. Pótlás nem volt, így reggelre józanul ébredt a társaság. Az éjszakát egy pusztán töltöttük.
Két éjszakát Angern nevű helységben töltöttünk Szlovákia és Ausztria határán. Ezután Enzersdorf, majd Guntersdorf, ami Bécstől 45 km-re van északra. Ez a vidék, ha nem nagy is, de azért a nagy Ausztria része. Itt már mutatkozik a negyven-ötven éves lemaradás, többféle szempontból. Ezt lehetőségünk van megfigyelni a gyalogmenetben. Innen már vonattal fogunk tovább menni.
Az elszállásolás lassabban megy, mert nem volt előre küldött szálláscsináló csoport. Ha kissé körülményesen is, de azért jól sikerült. Az ilyen parasztokra nálunk már azt mondják – jómódú gazda. De mégsem az… Az istálló – pedig elég nagy – állattal nincs megtöltve. Lovaik most nincsenek, mert a fiúk katona, a gazda meg rokkant. Szállásunk a szépen berendezett ház konyhájában volt, leterített zsuppszalma. Ezt reggelenként összeszedtük. Háromszor ismételtük meg.
A család létszáma, mint már említettem a rokkant házigazda a katona fiúkkal, negyven év körüli háziasszony és 18 év körüli Erna nevű lányuk. Az ő feladata az istállói munka, 5 szarvasmarha, ebből kettő fejős. Ezek etetése, a trágyázás és fejés az ő munkája. Az első éjszaka megjött a hó. Ennek az eltakarítását mi végeztük el. A második napon már a trágyázásba is besegítettünk. Ezt elfogadták, és örömmel megköszönték.
A lány, amikor végzett a fejéssel, hozza a konyhába a tejet. Elszűri és elkészíti szállításra. Utána a konyha sarkában lévő, lefüggönyözött sarokba megy, mosakszik, átöltözik és nem az istállóban dolgozó lány, hanem egy igazi nagysága jön ki, és úgy viszi a tejet a gyűjtőbe.
Visszatérve reggelizik és látja, hogy készülünk valahova. Nagyon beszédes lány volt. Most is kérdezi, hova készülünk. Mondjuk, templomba akarunk menni, mivel Vízkereszt van. Várjunk egy kicsit, eljön velünk ő is. Nem szégyellt velünk jönni. Vissza is megvárt bennünket. Volt egy bonyhádi sváb gyerek, ő lett a tolmácsunk. Egész úton sokat beszélt a helyi nevezetességekről és a helyi szokásokról. Visszaérve a nagy konyhájukba nem zavartuk a főzésben őket. Egy asztalt kaptunk, ahol elkezdtünk malmozni. Egy darabig a főzés mellől figyelte, később odajött és nézte. Megszólalt – nem játszhatna ő is egy fordulót? Nagyon szívesen, mondjuk neki és elkezdtem vele játszani. A szerencse nekem kedvezett, én nyertem. Mondja a tolmácsunknak – jól játszom, mert őt nem igen szokták legyőzni, és mindjárt felajánlotta az ebéd utáni játékot.
Elmentünk ebédezni és mire visszaértünk, már ők is befejezték az ebédet. Az ebéd utáni munkákat elvégezték, előveszi a fényképeket, amiket ő készíttetett. Sok fényképe van. Ezután a kézimunkáit mutatja meg, mintha azt akarná mondani – azért tudok dolgozni is. És végül sorra keríti a hangszereket, vagyis a citerát és a hegedűt és játszott is nekem ismeretlen dallamokat.
Nálunk, vagyis Magyarországon ezt egy parasztlány nem teheti. Először azért, mert erre nem kerül pénz, másodszor meg a közvéleményre adva – mit szólnak, hiszen ezt egy jó lány nem teheti meg. Ez már egy foka az említett elmaradottságnak.
A többi társaim kimentek egy kis italt keresni. Mivel én nem fogyasztok szeszes italt, nem mentem velük. Így az ebéd előtti meghívásnak eleget téve elkezdtünk malmozni. Váltakozva nyertünk. Ezután pedig az általam ismert társasjátékra tanítottam meg, aminek neve bent a bárány, kint a farkas. Utána meghívtak, vacsorázzak velük. Igaz, a beszélgetés csak mutogatással folyt. Kevés volt, amit a számokon kívül mondani tudtam.
Ez itt az utolsó esténk, mert a következő napon megyünk tovább. A társaim szomorú hírrel érkeztek vissza. A vasúti szerelvényt kézi erővel rendezték és egy 23-beli fiút a vonat beszorított a magas rámpához, ahol csak 10-15 cm-es távolság volt. Perceken belül meghalt. Ez 9-én történt, 12-én hajnalban értünk Breslauba és kirakodás közben egy fiatal katona a mozgó vonat alá esett a sínekre és ő is meghalt.
Mi ezen lengyel városban, amit három néven is neveznek – Breslau, Boroszló és Wrocław – 12 napot töltöttünk. Ezen idő alatt tankcsapdát akartak velünk ásatni, amibe a tél is beleszólt. Nagyon hideg lett. Amit egyik nap leszedtünk, másik napra lejjebb fagyott. Próbáltuk robbantással, az sem vezetett eredményre. A csapda nem mélyült és nem állította meg az oroszokat.
Elérkezett az indulás ideje, ami gyalogosan történt. Nagyon kevésen múlott, hogy nem késtünk el. Alig megyünk 1-2 km-t, halljuk ám mögöttünk a nagy robbanásokat. Valamiért vissza kellett menni egy kocsinak, ami erre az időre még nem ért oda. Ez hozta a hírt, hogy a volt szálláshelyünket bombázták le. Légi aknákat használtak. Ez valósággal lenyírta az őrségben lévő őr fejét. Ezen kevés időkülönbség elintézett volna bennünket.
A civil lakosság is menekült. Lovas kocsival, de több volt az emberi erővel vontatott jármű. A leponyvázott kocsikban síró gyerekek és öregek hangjától volt hangos a táj.
Mi magyarok gyalog, de a német alakulatok lánctalpas autókon és harckocsikon vonultak. Ha ők jöttek, az elsőbbség az övék és ekkor félre az útból. A mi útvonalunk az Odera folyó nyugati, az oroszoké pedig a keleti oldalon húzódott. Az oroszoktól nem kellett semmi kellemetlenséget elviselni. Igaz – mi sem adtunk rá okot.
Közel lehetett az éjfél, amikor egy vasúti aluljáróban – ami több sínpáros volt, így elég sokan elfértünk benne – állj-t vezényeltek. Tombolt a tél, hordta a havat és szorosan egymás mellett elviselhetőbb volt a zord idő. Mivel ez az aluljáró egy pályaudvar vége alatt volt, felnéztünk és találtunk két üres vasúti kocsit. Nem a kényelem, hanem a kissé enyhébb hely reményében itt foglaltunk helyet. Kitört ablakait sátorlappal befedtük és a sok ember lehelete, testének melege enyhítette a nagy hideget. A fél éjszaka is elég hosszú volt.
Reggel bementünk a városba, de nem volt vagy nem akartak szállást biztosítani. Sokan egy templomban húzódtunk meg. Ha nincs is meleg, mégis a szél és hó ellen ad egy kis védelmet. Ez egy evangélikus templom. Van egy helysége – ez padokkal ellátott kisebb istentiszteletek tartására, gázzal fűthető. A templomszolga begyújtott és felváltva volt egy kis melegedési lehetőség.
Késő este volt, most érkezett el az idő a berakodásra. A tél tombolt, ontotta mérgét. Elég sok embernek lett fagy okozta sérülése, mire elfoglalhatták helyüket a teherkocsikban, hogy összebújva ismét egymást melegítsék, mert csak ez a hideg ellenszere. Ezen út vége már Dániában lesz és a hosszabb időt már ott töltjük. Ez a szerencsénk, mer ott az időjárás már elviselhetőbb a tengeri, enyhítő légáramlás miatt. Itt már lassabban haladunk, mert a komphajóra való rakodásnál a tengeri árapályhoz is kell alkalmazkodni. Az éghajlat is más. Ezt az építkezéseken is látjuk. Nagyon sok a szimpla ablakkal épített ház. A tél így is elviselhető.
Nemcsak az időjárás más – az élet is különbözik más országokhoz képest, beleértve a mi hazánkat is.
Nem is csoda, ha a gazdag paraszt jelzőt használják, ha Dániáról esik szó. Ezt én még megtoldanám a művelt jelzővel is. Az itt töltött idő alatt volt alkalmam volt meggyőződni erről.

0 megjegyzés :

Megjegyzés küldése