Bihary Emőke: Kell

A német nyelvvel valahogy sehogy sem boldogult Böszörményi tanárnő. Körülbelül kétszáz szó ragadt rá. Másik kétszázat nemzetközi szókincséből germánosított. És mielőtt azokban a bizonyos eladni-azért-nem-egészen-lehet kényszerhelyzetekben megszólalásra szánja magát, szigorúan elhatározza, még ma is, hogy minden német főnév semlegesnemű.

Intelligens partnerekkel így is elfogadhatóan megértik egymást. Az ilyen fajta ugyanis megtört félszavakból, elharapott mondattöredékekből is megérzi-sejti-tudja, hogy’ folyatná a másik.
Fiatalasszonyként még levelezett is. Arra számított, az érzelmi motiváció majd segít.
Kell…
Erika Teterow-ból pedagógusnak készült. Rumjana Szófia utazási irodájának alkalmazottja volt. A finn Raija-Leena újságíró. Hol Egyiptomból, hol Mexikóból küldözgette képeslapjait.
Valamennyien jártak, sőt szálltak nála, de csak Erika látogatásának viszonzására került sor. Többször is.
Hella egy dél-szászországi kisközségből érkezett. A kisfiával.
A fiúcska öt-hatéves forma lehetett. Éppenséggel kifelé is tarthatott volna a dackorszakból. Ám ő visító toporzékolással követelte, mikor és hogyan tegyenek mások.
Kell…
Kell…
A Zápor utcai kosztot nem kedvelte. Az öt személy lakta háromszobás panellakást ha szűknek is, de a sajátjának érezte.
- Kifelé! Ki innen! Menj haza!
Két idősebb fiát tehát a szüleihez küldte Böszörményi tanárnő. Átmenetileg valamelyest levegősebben voltak.
Érkezésük harmadnapján kora délelőtt eltűntek a vendégek, és csak az esti tízórás sötéttel kerültek elő. Kérdés, magyarázat nem esett. A következő két napon megismétlődött az eset.
Illetve nem egészen.
- Melyik jármű megy…?
Mint kiderült, Rákoskeresztúron is lakott egy levelezőpartner. Korabeli magányos férfi.
- Messze van? A Flórián tértől?
A háziasszony hosszan konzultált a ház urával. Ez az eset még aktív éveik elején történt. Anya és fia kivételesen csendben visszavonult a számukra kijelölt különálló tizenkét négyzetméterre.
Böszörményi tanárnő óvatos kopogtatás után még óvatosabban nyitotta rájuk az ajtót. Már a résben rákezdte:
-… kell… - szállnotok, folytatta volna, ám a vendégasszony arca torz görcsbe rándult, szeme rángatózni kezdett. Böszörményi tanárnő rémülten hátrált.
- Nekem semmit nem kell csinálni!!! Nekünk semmit nem kell csinálni!!!
A rikácsolás a háziasszony egész lényét elöntötte. Ám a szavak tartalmának csak igen kis töredéke jutott túl a dobhártyáján. Ő egy Budapest és az ország nevezetességei iránt fogékonyan érdeklődő látogató érkezésére készült. És hát igen. Egyszemélyes látogatásra. A gyerekről a levelezésben nem volt szó. A folytatáshoz pedig a tanárnőnek nem volt sem képesítése, sem élettapasztalata. Amiből jó harminc évvel később bőven kijutott neki. Túlságosan is bőven.
Idegesség… Depresszió… Doktor… Klinika
Tehát vendége súlyos betegség után, vagy talán éppen a mélypontján keres nála, netán valaki másnál, levegőváltozást.
Ez sajnos mit sem változtat azon a tényen, hogy a vendéglátó akkori német nyelvismeretéből teljesen hiányoztak a kényszerítő színezetű KELL enyhébb változatai. Csakúgy, mint a legudvariasabb feltételes mód, aminek a használatára még ma sem mer vállalkozni.
Magyarországi tartózkodása még két hetét anya és fia nappal ama bizonyos rákoskeresztúri kis családi ház kertjében töltötte.
KELLEK nélkül.
A partner ugyanis egyetlen szót sem beszélt németül. Leveleit mással íratta.
Aludni azért Óbudára jártak.
Böszörményi tanárnő kerülte a velük való találkozást.