Juhász László: Elmúlások

Nőnek az árnyékok
piszkosszürke felhőkön
lomha keresztek úsznak
megfeszített álmos pillanatok
eltűnök hirtelen

Foltokban roskad a táj
fáradt pislákoló alkonyok
bennem még a csend remeg
karácsony visszfényei úsznak
egy óriásplakáton

Eltört váza-énem
üzen az alkonyat
egy vérből valók vagyunk
könyörgök Háti
temetni akarok

II.

Ülsz a tükör előtt
szemed fested éppen
az asztalon évek
fáradt szemceruzái
lopva nézlek sajnállak

Hálásan rám mosolyogsz
megrezdül szempillád
ringó melled a régi
mozdulatlan kígyóbűvölés
kezedbe adok egy pólót

III.

Megyek a latyakos utcán
havasesőben fürdik arcom
mosott ruhák egy balkonon
száradó ének a lelkem
évek villamosán utazom

Kormos bérház az életem
körfolyosókon keringő percek
felugrom hozzád édes
de csak karcolt névtábla fogad
a szerelem is elköltözött

IV.

Régen voltam a temetőben
meglátogatlak anyám
ha megérem még a tavaszt
sok minden szorult belém
mint üszkös seb felszakad

Leülök és beszélek hozzád
sohasem hallgattalak meg
most te hallgatsz konok kőben
elfúlva mondanám
de csak motyogni tudok

V.

Láttam a koporsómat
fekete volt és kurzív a nevem
mit várhatok még 2010?
lángoló felirat vagyok
táncoló tűzkarikák

Elsárgult levelek üzennek
nézem kezemen az ereket
még vagyok súgom magamnak
egy levél megpihen tenyeremben
harmatcsepp rezeg

Soha nem akartam Látni
nem hittem kínzó jóslatokban
valamiért más vagyok
áldás vagy átok fia
tudatlan halok meg