Szilasi Ildikó: Ne fájjon...

Ne fájjon, ha léted
már gyűrött pergamen,
könnyben fuldokló
árvult szerelem,
ha tompa pengetés
az idő húrjain,
múló röppenés
az élet szárnyain!

Ne fájjon, ha vágyad
már nem talál haza,
kelyhéből kiűzetett
a rózsa illata,
ha lelked lángcsokra
hervatagon hever,
és nem tűz már szirmot
hajadba a reggel!

Ne fájjon, ha rímed
csak töredékes fény
hűvös homlokon,
ha ködfátlyol alszik
csókodon,
ha csönded homálya
már feslett szemfedél,
s mi benned égett,
lassan elalél,

ha reményed virága
szétmállik az éjben,
és halszemű álom,
tekinteted fénye,
ha könnyé festik át
a hajnal harmatát,
és hamisan dúdolják
lelked szent dalát!

Ne fájjon, ki játszik
árnyékkal és fénnyel,
szerelemmel, hévvel,
örvénnyekkel, lánggal,
és talán önmagával!

Ne fájjon, ne fájjon,
hisz csalfa képzet ez!
Mind utazók vagyunk
egy roncs Időhajón
és  rozsdás zátonyán
majd lassan elenyész,
minden szenvedés
és árva fájdalom...

Sz.I.