Jéga Szabó Ibolya: Visszatérők (első rész)

A Föld, ahova három ezer év után visszatértünk, semmiben sem emlékeztet az őseink által leírtakra. Buja, érintetlen őserdők, ismeretlen állatok, tiszta levegő, csodálatos táj tárult elénk bármerre repültünk. A régi Földről minden tudás bennünk volt már gyermekkorunk óta, minden szörnyűség, ami arra kényszerített egy kis kiváltságos embercsoportot, mondhatjuk pontosabban is, kiválasztottak csoportját, hogy vállalják a kilátástalansággal, veszéllyel fenyegető hosszú űrutazást, egy olyan bolygóra, melynek akkoriban még neve sem volt, csak száma - Wolf1061c. Ő, a mi Wolfunk, ahova az őseink második generációja megérkezett, miután eltemették az űrhajóban megöregedett, és elpusztult szüleiket, rokonaikat, úgy érezték, talán hazataláltak, itt otthonra leltek.
Wolf ugyan hasonlított a Földre, de ember nem élt rajta, számunkra idegen élővilág népesítette be. Teljesen más volt a növényzet, az állatvilág, például nem voltak madarak, és a vizekben nem léteztek halak, de annál többféle volt a rovar, és más furcsa élőlény. Kétezer év kellett ahhoz, hogy az ember számára élhető civilizációt teremtsenek a mi pionírjaink, vigyázva arra, hogy a Földön elkövetett hibák ne ismétlődjenek meg ezen a planétán.
Az új földön nem épültek templomok, nem imádtak, nem dicsőítettek egy elképzelt Istent, pedig mindenki hitt egy teremtőben, de megtapasztalták a Földön, hogy a hit nevében ölték meg a legtöbb embert, és a háborúk többségét is hit jegyében robbantották ki. Magas intelligenciával rendelkező őseink úgy tanították, hogy az földi evolúció kevés volt ahhoz, hogy olyan komplex, és bonyolult formákat produkálhasson az élet. A felsőbb intelligencia bizonyítéka, a stabilan létező Világegyetem, és az azt működtető fizikai állandók finomhangoltsága, vagy például a DNS, melynek kódja megszabja az élőlények formáját, működését. Ám ez a teremtő nem egy emberarcú Isten, aki minket, és mindent figyel, akit imádni kell, mint egy bálványt. A teremtő, egy számunkra felfoghatatlan, felsőbbrendű intelligencia, aki, vagy ami, létrehozta a maga szabályaival működő Világegyetemet és azt, a mi egyszerű szavainkkal kifejezve, beindította. Megadta neki azt a kezdeti energiát, ami még ma is ott van minden porszemben, és amíg az el nem fogy, addig létezik az univerzum.
Wolfon élők számára a tudás, a szeretet, a becsület volt a legfőbb érték.  Békésen, és szorgalmasan építették fel az új emberi civilizációjukat. A földi hibákból okulva, megóvták környezetüket, nem szennyezték el azt, és szigorú szabályok szerint szaporodtak.
Nagy álmuk, és céljuk volt mindig, hogy a reményeik szerint a megújult, regenerálódott Földet, ismét benépesítse az emberi faj, hogy visszatérhessen az ember a szülőbolygójára. Ezzel a küldetéssel jöttünk ide, hogy megtapasztaljuk a saját szemünkkel, vajon a Föld már alkalmas erre? Vállaltuk, hogy soha nem térünk vissza a mi szülőbolygónkra, még akkor sem, ha a Földön ellenséges lényeket, a majmok szellemi szintjére süllyedt embereket lelünk.
Ennek az esélye megvan. Őseink emlékezete szerint, az exodus idején, a földön élők két részre szakadtak, volt egy elit kisebbség, akik magas intelligenciájukkal kitűntek, ők vitték előre a tudományt, a technikát, a művészeteket. Ők vezették a földi világot, és azt az irdatlan tömeget, akik szellemi szintje egyre alacsonyabb lett, satnyulva a túlnépesedéstől, az éhínségtől. Az emberek többsége megrekedt egy alacsony szellemi színvonalon, ami csak arra volt elég, hogy a mindennapi életében eligazodjon, dolgozzon, egyen, és szaporodjon. Szabadidejében, már ahol béke volt, bambán bámulta a képernyőt, nem gondolkodott. A Föld legtöbb helyén háborúk dúltak, ölték egymást, pusztítottak mindent, ami számukra nem volt szent. A Földi élet egyre nehezebbé vált az éghajlati változástól, a túlnépesedéstől, a szennyezéstől. Egyre melegebb lett, egyre kisebb lett a megművelhető földterület, nem volt tiszta víz, pusztult a növényzet, az állatvilág, és megindult a népvándorlás.
A gazdagabb, még élhető országok, kezdetben fogadták a menekülőket, de később kerítéseket építettek a határaikra és szigorúan ellenőrizték azokat. A pusztulás, az emberi civilizáció az addig még soha nem látott mélypontra süllyedt. A káosz eluralkodott, nem volt olyan erő, mely ezt megállíthatta volna.
Ekkor indult meg titokban, az elitek kiválasztása, akik vállalták, hogy ők maguk ugyan soha, de a leszármazottaik eljuthatnak az új földre, ahol megvetheti lábát az ember, és az új civilizációt felépítheti. Az indulás sokáig váratott magára, míg nagy titoktartás mellett megépültek az űrhajók, és minden készen állt erre a nagyon hosszú útra.
A Földön hatalmas járványok törtek ki, éhezés, vízhiány is pusztította az embereket. Az élelemhiány miatt eluralkodott az erőszak, a kannibalizmus. Úgy hittük, hogy a földi emberiség kipusztította önmagát.
Már hónapok óta vizsgálódunk itt, kutatunk, de ember nyomára nem bukkantunk. Ma elhatároztuk, hogy felépítjük az első otthonainkat, mindannyiunk örömére. A hely, melyet erre a célra kiszemeltünk, minden szempontból ideális, egy csodaszép völgy, egy nem éppen kicsi tó partján. Letáboroztunk, a hatalmas teherhordó repülőink mellett. Az esti csendben bámultuk a számunkra idegen égboltot, a holdat, amikor valaki felkiáltott – tűz! Megdöbbenve bámultunk a messzeségbe, a tó túlsó partján egy hatalmas tábortűz lobogott.