A húsvéti harangok szakadatlanul búgtak, beterítve hangjukkal a korai napfényben fürdő várost. A háztetőkön verebek civakodtak, a tárt ablakok függönyeivel játszadozott a szellő. A télben elgémberedett élet kezdett feltámadni, Ilyenkor az ember hajlamos hinni olyasmikben, amikben, a tél jegében és bénító süvöltésében lehetetlen. A levegőben érezni az esély és lehetőség illatát, az újrakezdés érinthető-reális közelségét, visszatér a tél sorvasztotta hit, ami erőt és lendületet ígér.
A zúgó harangok elűzik a kételyt, megtölti a lelket virágokkal.
A dóm tornyai szikráztak a fényben. Az egyik toronysüveg párkányán félig fekvő helyzetben heverészett a sátán, elgondolkodva nézte a hangyáknak tűnő vidám utcai sokadalmat. Ráért.
Ő is élvezte a napot, hallgatta a harangokat.
Igazán szép délelőtt - mormogta maga elé, patás lábait kinyújtva billegtette, figyelte, hogy játszik a fény, csillogó fekete lábfején.
Igazán nagy lett ez a város - mondta a mellette álló rémarcú vízköpőnek, pár száz évvel ezelőtt itt erdő és mocsár volt csupán, ide a tőzeglápba dobták bele az elitélteket és Istennek szánt áldozataikat. Az emlék mosolyt varázsolt szőrös arcára. Szánalmas percemberkék.
Még szerencse, hogy engem nem érint meg az idő.
Önelégülten hátradőlt, becsukta szemeit. Szeretett a torony párkányán heverészni. Innen mindent és mindenkit látott. Az, hogy Isten házának tornyán ült egy percig sem zavarta. Neki soha semmi baja nem volt a Mindenhatóval. Öröktől fogva ismerték egymást, tiszteletben tartva egymás köreit.
Az ádáz harcot és konfliktushelyzetet az emberek fundálták ki saját biztonságérzetük miatt.
Az ő fantáziálásuk mikor jó valaki, és Istentől elvárják, hogy viszonzásképpen védje meg tőle.
Hangosan felnevetett. Nagyon tetszett neki ez a primitív elképzelés. Azt leszögezhetjük-szólt nevetve - hogy öreg barátomnak nem a teremtés volt a legsikerültebb mutatványa. Szeretem mikor időnként bakot lő, ilyenkor kicsit szerényebb lesz velem szemben, rövid időre leszáll a magas lóról. Aztán igyekszik elfelejteni a történteket, és kezdi a rivalizálást elölről.
Hát ő már csak ilyen. Nem a legkellemesebb természet. Még jó, hogy hozzászoktam. Amúgy jóravaló valaki, nincs benne álság és fondorlat.
Ezt meghagyta nekem.
Én nem piszkálom angyalait. Ő békén hagyja szeráfjaimat. Ekkora világmindenségben kényelmesen elférünk mindketten.
Galambraj érkezett a tetőre. Na, ezek folyton összepiszkolják kedvenc pihenőhelyemet-szólt bosszúsan, és karmos kezével feléjük csapott.
A madarak kis kavicsokká válva aláhullottak a mélybe. Nnna - motyogta megbékélten-majd nehézkes ráérősen talpra állt, széttárta hatalmas bőrszárnyait.
Kicsit körülnézek a temetési menetben - szólt, nem emlékszem, hogy jelentkezett volna az elhunyt. Nem szeretem az ilyen ravaszkodásokat. Mióta csak van, emberiség mindig akad valaki, aki megpróbál kijátszani, de idáig még senkinek nem sikerült.
Sokan remélik, az utolsó kenet semmissé tehet egy egész életen át elkövetett disznóságtömeget. A gyávák fantáziáló gyengesége.
Röptében nagy kört írt le a torony körül, majd zuhanórepülésbe ment át, megcélozva a temető felé kígyózó menet közepén imbolygó koporsót. Senki nem látta érkező alakját, bár egyesek érezték szárnyai keltette enyhe léghuzatot, de a bontakozó tavasz, simogató kezének vélték.
A zúgó harangok elűzik a kételyt, megtölti a lelket virágokkal.
A dóm tornyai szikráztak a fényben. Az egyik toronysüveg párkányán félig fekvő helyzetben heverészett a sátán, elgondolkodva nézte a hangyáknak tűnő vidám utcai sokadalmat. Ráért.
Ő is élvezte a napot, hallgatta a harangokat.
Igazán szép délelőtt - mormogta maga elé, patás lábait kinyújtva billegtette, figyelte, hogy játszik a fény, csillogó fekete lábfején.
Igazán nagy lett ez a város - mondta a mellette álló rémarcú vízköpőnek, pár száz évvel ezelőtt itt erdő és mocsár volt csupán, ide a tőzeglápba dobták bele az elitélteket és Istennek szánt áldozataikat. Az emlék mosolyt varázsolt szőrös arcára. Szánalmas percemberkék.
Még szerencse, hogy engem nem érint meg az idő.
Önelégülten hátradőlt, becsukta szemeit. Szeretett a torony párkányán heverészni. Innen mindent és mindenkit látott. Az, hogy Isten házának tornyán ült egy percig sem zavarta. Neki soha semmi baja nem volt a Mindenhatóval. Öröktől fogva ismerték egymást, tiszteletben tartva egymás köreit.
Az ádáz harcot és konfliktushelyzetet az emberek fundálták ki saját biztonságérzetük miatt.
Az ő fantáziálásuk mikor jó valaki, és Istentől elvárják, hogy viszonzásképpen védje meg tőle.
Hangosan felnevetett. Nagyon tetszett neki ez a primitív elképzelés. Azt leszögezhetjük-szólt nevetve - hogy öreg barátomnak nem a teremtés volt a legsikerültebb mutatványa. Szeretem mikor időnként bakot lő, ilyenkor kicsit szerényebb lesz velem szemben, rövid időre leszáll a magas lóról. Aztán igyekszik elfelejteni a történteket, és kezdi a rivalizálást elölről.
Hát ő már csak ilyen. Nem a legkellemesebb természet. Még jó, hogy hozzászoktam. Amúgy jóravaló valaki, nincs benne álság és fondorlat.
Ezt meghagyta nekem.
Én nem piszkálom angyalait. Ő békén hagyja szeráfjaimat. Ekkora világmindenségben kényelmesen elférünk mindketten.
Galambraj érkezett a tetőre. Na, ezek folyton összepiszkolják kedvenc pihenőhelyemet-szólt bosszúsan, és karmos kezével feléjük csapott.
A madarak kis kavicsokká válva aláhullottak a mélybe. Nnna - motyogta megbékélten-majd nehézkes ráérősen talpra állt, széttárta hatalmas bőrszárnyait.
Kicsit körülnézek a temetési menetben - szólt, nem emlékszem, hogy jelentkezett volna az elhunyt. Nem szeretem az ilyen ravaszkodásokat. Mióta csak van, emberiség mindig akad valaki, aki megpróbál kijátszani, de idáig még senkinek nem sikerült.
Sokan remélik, az utolsó kenet semmissé tehet egy egész életen át elkövetett disznóságtömeget. A gyávák fantáziáló gyengesége.
Röptében nagy kört írt le a torony körül, majd zuhanórepülésbe ment át, megcélozva a temető felé kígyózó menet közepén imbolygó koporsót. Senki nem látta érkező alakját, bár egyesek érezték szárnyai keltette enyhe léghuzatot, de a bontakozó tavasz, simogató kezének vélték.
Kép: Kapolyi György alkotása
Woland ismét erre járt, Gyuri. (h)
VálaszTörlésKedves Tibor.
TörlésUtánanézek ennek a Wolandnak, nem ismerem őt.
De ha már említetted, ez gondolom, rám nézve hízelgő.
Köszönöm, hogy olvastál.
gyuri
Hát persze!
TörlésBulgakov...
Már hülyülök sajnos...
gyuri
Egy délután, melyben a sátánnak monologizálni lett kedve. És mi olvasók is egy csapásra megtudtuk, lám: szemében milyenek az emberek, s milyenek felettünk a Mindenhatóval ők, az egymással békésen megférők. Tisztára a földi udvartartás, meg az itteni megannyi álság, önelégült magatartás! Bár az örök harcot, ellenséges viszonyt csak az emberek fundálták ki, kacarászik is ezen a sátán; még hogy a ravaszkodók, jóságot hazudva, megannyi disznóság ellenére valahogy megússzák! - Köszönöm közvetítésed, Gyuri, hogy egy illetékesnek megadtad a szót! :>)
VálaszTörlésKedves Gábor.
TörlésA sátán, egy akkora hatalom, hogy még Isten sem tudja elpusztítani. Na meg ha nincs gonosz, mihez képest jó, a jó?
Tehát, az Ő meglétére, az Istennek is szüksége van, és hogy a sátán látható tevékenysége ilyen sikeres?
Jó ehhez a meglévő emberanyag.
Szerencséje van!
Köszönöm véleményedet.
gyuri
Kedves Gyuri,
VálaszTörlésMegint nagyon tetszett a történeted :) végigmoziztam a szemeim előtt. Megtudhattuk a másik oldal nézőpontját :)
Kedves Noémi.
VálaszTörlésBármiről is lévén szó, állásfoglalás előtt, jó vizsgálódni, a "Másik" nézőpontjai ügyében.
Segít a saját véleményem kialakításában. Hiszen, bármikor tévedhetek, ami a Nagyúr esetében, ismeretlen fogalom.
Köszönöm a látogatásodat.
gyuri
Nekem most olyan jó lelkű, és engedékeny ez a sátán, aki még a teremtőt is kedveli, s hibáiért nem kárhoztatja. Hiszen, ha nem hibázott volna, akkor ő sem kellene talán, meg egy kis gonoszkodás sem árt sose. Amúgy a saját népe mellett kiáll, védve érdekeit, alkut kötve, az angyalokat békén hagyva. Érdekes, nekem tetsző írás. :)
VálaszTörlés