Saját emberi lényünkön
– jól mondod, barátom –
nem változtat senki.
Miként örök, ami járja,
a mások szálkája,
magunk gerendája.
A kép címe Dávid és Góliát; Eszik Alajos alkotása.
Tomor Gábor: Állandóság
Saját emberi lényünkön
– jól mondod, barátom –
nem változtat senki.
Miként örök, ami járja,
a mások szálkája,
magunk gerendája.
A kép címe Dávid és Góliát; Eszik Alajos alkotása.
Kedves Gábor.
VálaszTörlésAz egyetlen emlős, aki szórakozásból is öl.
Saját emberi lényünkhöz tartozik sok más negatívum, a realitás érzék, az igazságosság, az őszinteség hiánya, persze, ha nem rólunk van szó.
Mert más szemében a szálkát is meglátjuk, a magunkéban, a gerendát sem.
Ezen nem változtathat senki.
Érdemes lenne ezt a gondolatodat, sokaknak végiggondolni.
Különös, hogy a kép, Góliátot torz testű rémnek jeleníti meg.
gyuri
Nem akarom bővíteni a fajunkról elmondható negatívumok sorát, amennyit leírtál, az sem kevés. – A rém a képen? Az az alak erőt, hatalmat testesít meg, aztán tudjuk, a hatalom nagyon sokszor eltorzítja az uralkodókat; Góliát talán ezt fejezi ki a művész szándéka szerint. – Köszönöm, Gyuri, hogy továbbfűzted a versikémben foglaltakat. :)
VálaszTörlésAz ember alaptermészete, többnyire tényleg nem változik. Ám a viselkedése igencsak változékony, meghatározza a pillanatnyi érdek, az emberi kapcsolata, melyik lábbal ébredt, a fény és árnyék, az elmeállapota stb. Egy biztos önmagát jobbnak hiszi a valóságosnál, és minden hiba bocsánatossá válik, de ha már az ember önmagának se bocsát meg, akkor biztos, hogy rossz emberré válik.
VálaszTörlésBizony, ez mind így van, kedves Ibolya. De az is tény, hogy mindez a változékonysága is, kezdve az érdekeihez igazodástól az önmaga iránti megbocsátó hajlandóságig, bizony az ő saját meglevő emberi lénye. Amire csak képes, azt megteszi, amilyen adottságai vannak, pontosan azok szerint cselekszik. Magamagától ilyen.
TörlésKöszönöm, hogy így belegondoltál emberi természetünkbe! :)
Örök emberi tulajdonság ez, Gábor, mindig a másik hibája a nagy, a megítélendő. Üdv.
VálaszTörlésÍgy igaz, kedves Sarolta, a kérdés az, hogy mennyiben csökkenhet a két megítélés közt a különbség. Azaz: ha érvek hatására ez csökken, alaptermészete, egyéni lénye mennyit "enged" neki. :-?
TörlésKöszönöm, hogy köztémánkhoz hozzászóltál! :)
Hajnalka vagyok :))
TörlésA Wikipédiában olvasom: A Sarolta[1] a Sarolt név alakváltozata. Később a Károly férfinév francia nyelvű női párjának, a Charlotte-nak a magyarítására kezdték használni. A Sára névvel csak önkényesen kapcsolták össze. - Eszerint tudatalattian önkényeskedtem, kedves Sára! Még pontosabban: Hajnalka. Szmájlid mutatja, tettemet esengés nélkül is meg tudtad bocsátani! (f)
TörlésKedves Gábor,
VálaszTörlésAmikor az állandóságra gondolok, nem is jutott eszembe, hogy ez ám az igazi állandóság, a mi állandóan változatlan lényünk :) és bizony van benne valami. Jó gondolat blikkfangos formába öntve :)
A mi egész valónkon – lényünk teljes egyediségén – múlik, mikor mit teszünk, ha kényszeríteni próbálnak is. Ezért tetszett, amit Gyuri barátom leszögezett a Cipruslombok… írásánál, a hozzászólások között. Magam csak felkaptam, folytattam.
TörlésA mosolygó szmájli nagyobb része tehát őt illeti! :)
Nagy igazságot írtál, Gábor. Ebből a tulajdonságból az ember nem tud továbblépni. Mert önmagával szemben mindenki sokkal elnézőbb, mint mással. Sőt... mit ne mondjak, abszolút elnéző, azért nem látja meg a szálkát... Tetszett. :)
VálaszTörlésKöszönöm, hogy megerősítetted, miként viszonyul az a másik ember a hibákhoz, és még segítettél is neki (elnézően te is beleegyeztél), s szálkává faragtad szemében innen is látszó gerendáját... :))
TörlésJót nevettem, Ildi! :)