Kapolyi Noémi: A vándorcirkusz

„Terov, a bűvész, a  különleges trükkök mestere” állt a plakáton, amely szinte minden terjedelmesebb fatörzsre felszögelve hirdette a vándorcirkusz előadásának időpontját és mindenféle más produkciót is, hiszen vasárnapra tűzték ki a következő fellépésüket.
Ezt követően tovább utazik majd a cirkusz egy másik városkába ahol ismételten előadják a teljes repertoárt.
Terov amúgy egy szép karrier előtt álló fiatalember volt, sokat gyakorolt a manézsban, amikor az artisták fent a magasban végezték szédítő mutatványaikat, aztán őket követték a bohócok és végül az állatok léphettek porondra az idomárjaikkal utánuk pedig már csak a takarítók következhettek, hogy teljesen kipucolják az arénát az előadás idejére.
Ezt a mutatványát már betéve tudta, azért rendszeresen gyakorolt rá, de igazából titkon unta is, mindig ugyanazok a trükkök következtek, a közönség tapsolt és ő meghajolt majd átadta a színteret másnak.
A várost már megismerte, így maradt a lakókocsiban, elhevert az ágyán és olvasgatott.
Nehezen vánszorgott el az idő a vasárnapi előadásig.
Szinte minden jegy elkelt, az igazgató elégedetten sétálgatott a napfényes délelőttön a sátor előtt, nézegette a népeket, eladta a helyjegyeket a ponyva előtti területen ahol vattacukrot, törökmézet és más ragacsos nyalánkságokat árultak és rend szerint mindig akadt egy-egy olyan üvöltő gyerek, akinek végül pénzt nyomtak a markába a szülei, hogy vegyen valamit, így aztán ott is tömeg sokasodott és az előadás előtt rengetegen rágcsáltak valami finomságot.
Aztán megszólalt a gong, háromszor lassú egymásutánban és a sátorponyva a bejáratnál felnyílt két oldalra.
Mindenki tülekedni kezdett, özönlöttek be az emberek és siettek, mindenki arra a térfélre, amelyet otthon kigondolt magának, hogy hová szeretne ülni, aztán amikor már szinte minden néző a helyén ült és a gyerekzsivaj egybeolvadt a felnőttek beszédével egy artikulátlan káosszá dagadva, ismét megszólalt hangosan az iménti gong és a fények gyengülni és hunyorogni kezdtek.
A nézőközönség hamar elcsendesedett és a figyelem feszült várakozásában a kellő pillanatban hirtelen erős fény világította meg a manézst aztán felharsant a zenekar. A csinnadratta közepette pedig kimasíroztak piros kabátjaikban az artisták, majd hirtelen megálltak a kabátjaikat levetették és félrehajították, akkor pedig odaföntről leereszkedtek a vastag kötelek, mindegyikük elkapott egyet, aztán szinte azonnal valami gépféle húzni kezdte mindegyikőjüket felfelé a magasba és elkezdődött az előadásuk.
Csodás könnyedséggel szinte szálltak ide-oda, néha őrületes ugrásokkal tarkítva a repülést, a nézők pedig fejüket hátrahajtva feszült figyelemmel gyönyörködtek a látványosságban. A ruhák flitterei szikráztak a fentről áradó fényben.
Amikor a zene a tetőfokára hágott és a légtornászok elvégezték az utolsó hihetetlen mozdulatsort, néhányan felsikoltottak a nézőtéren a műsorukat befejezték, újból elkapták köteleiket és a valami leengedte őket. Ez után sorba álltak és következett a meghajlás. A nézőtéren hatalmas volt a siker, az erős taps közepette még párszor meghajoltak aztán kivonultak a porond segéd pedig felkapdosta a kabátokat és utánuk futva távozott.
Ekkor a zenekar halk és sejtelmes játékba kezdett a nagy kontrasztra a nézőtéren ülők ismét felfigyeltek és várták a következő műsorszámot, ekkor a porondra két segéd kitolta a kellékeket majd távoztak és bevonult éjsötét, fényes köpenyében Terov, a bűvész.
A közönség álmélkodó hangot hallatott. Először kisebb, de látványos mutatványok következtek, mint egy felvezetőjeként a dobozos főmutatványnak, amelyet leginkább vártak.
Kendők, galambok, virágok sora csigázta fel kellőképpen a közönséget, majd a meghajlás után végre a doboz következett.
Terov mindenki szeme láttára hatalmas mozdulatokkal bemutatta a dobozt, aztán a segédek egy kis lépcső félét toltak elé, ő felpattant a fokokra és belelépett a dobozba.
Még meglendítette köpenyét, majd csókot dobott a hölgyeknek aztán lehajolt és a doboz becsukódott. A segédek megpördítették az állványon majd felnyitották és felemelték, aztán szépen körbehordozták a manézs szélénél, hogy minden kíváncsi szem meggyőződhessen róla, a doboz üres.
Ez után szépen visszatették az állványra és újra lezárva megpördítették, majd felnyitották.
Ekkor a segédek közt zavart lehetett észrevenni aztán újra lecsukták, megfordították és ismét kinyitották.
Ekkor már a közönségből mindenki észrevette, hogy valami történhetett.
Ismét körbevitték azért a dobozt, ami még mindig üresen tátongott.
Terov várt.
Arra várt, mikor teszik vissza a helyére a dobozt, hogy alulról a manézs csapóajtaján át fellépjen a belsejébe, de nem történt semmi. Úgy érezte a vak sötétben, hogy légszomja van, kitárta a karjait, hogy felmérje, mekkora helyen van, de a tenyerével nem érte el a falat, ezért kissé szorongani kezdett, arrébb lépett, de inkább csak csúsztatta a lábfejét, úgy érezte valami nagyon nem stimmel, lépcsőt nem talált csak valami dudor félét érzett, aztán hirtelen a csapóajtó kinyílt végre és beáradt a levegő.
A nézőközönség tapsolt, a siker hatalmas volt.
Terov kilépett a dobozból a hatalmas helyen körben kőpárkányok húzódtak ahol a tömeg tapsviharban tört ki, felette a sötét égbolton ragyogtak a csillagok, oldalt négy sosem látott segéd fáklyákkal világított aztán valami ismeretlen dallamos nyelven a legdíszesebb karzatról valaki felkiáltott és intett, mire a négy segéd felkapta őt és vitte fel a kő páholyban ülő díszes ruházatú emberek elé.
A cirkuszsátorban már elképesztő lett a helyzet, végül az utolsó elkeseredett doboz kinyitásakor kilépett belőle egy törpe termetű férfi, díszes ruhája ragyogott a villanyfényben, a közönség az értetlen bekiabálásokat abbahagyva hirtelen tapsorkánban tört ki, a törpe idegesen körülnézett a segédek döbbenten álltak, aztán a közönség soraiból egyre több virág repült a porondra, ekkor a cirkuszigazgató besietett három férfival és a törpét bekísérték a függöny mögé.