Megette a kicsi testvérem
Tanárként ötödik osztályos korában találkoztam először Bécivel. Koránál kisebbnek látszott, ő volt az, akivel kiszúrtak a társai, és minden csínyt ráfogtak. Természetesen hamar rájöttem, hogy nem ő a rossz fiú, kedveltem is, amikor lehetett, a védelmére keltem. Óráimon a legelső padban ült, csüngött rajtam tekintete. Rövid ideig, mert hamar elunta, más elfoglaltságot keresett. Nem zavarta az órát, csak játszott egyedül. Hol rajzolgatott, hol szunyókált, máskor meg kis autóval babrált a pad alatt. Így a tanulásban is lemaradt, a házi feladatot gyakran nem készítette el.
Mi lehet ezzel a kedves, jól nevelt gyermekkel? Gyakran utánam szaladt óra után csevegni, hát megkérdeztem.
–Béci, miért nem figyelsz jobban órán? Látom a legtöbb tantárgyból sok a rossz jegyed. Hiszen okos gyerek vagy.
– Figyelek én tanár néni, de valahogy elkalandozik a figyelmem. És sokszor álmos vagyok.
–Álmos, nem tudsz aludni?
–Tudnék én, de az újszülött kicsi testvérem felébreszt.
–Hogy-hogy?
–Egy szobában lakunk mind–felelte.
Hát ezért volt az óráimon való szunyókálás, meg az elmaradt házi feladat. Olyan ártatlan arcocskával jelentette mindig, hogy nem írt házit, hogy legtöbbször el is hittem a kifogásait. Aztán egyszer megsokalltam a henyeségét.
–Miért nem készítettél házit? –kérdeztem szigorúbban.
–Én leírtam, tanár néni – mondta.
–Akkor hol van?- folytattam a vallatást.
–Megrágta a kicsi testvérem a füzetet–volt a legtermészetesebb, ártatlan tekintetű válasz.
Az osztály gurult a nevetéstől és a hitetlenségtől. Közel laktak, hát elküldtem, hozza el a megrágott füzetét.
Az óra vége felé jártunk, a társai egyre jobban derültek, hogy most kiderül a turpisság.
S akkor nagy robajjal, lihegve beesett az ajtón Béci.
Kezében volt a félig megrágcsált füzet, benne elmosódva a napi házi feladat maradványa.
Tanárként ötödik osztályos korában találkoztam először Bécivel. Koránál kisebbnek látszott, ő volt az, akivel kiszúrtak a társai, és minden csínyt ráfogtak. Természetesen hamar rájöttem, hogy nem ő a rossz fiú, kedveltem is, amikor lehetett, a védelmére keltem. Óráimon a legelső padban ült, csüngött rajtam tekintete. Rövid ideig, mert hamar elunta, más elfoglaltságot keresett. Nem zavarta az órát, csak játszott egyedül. Hol rajzolgatott, hol szunyókált, máskor meg kis autóval babrált a pad alatt. Így a tanulásban is lemaradt, a házi feladatot gyakran nem készítette el.
Mi lehet ezzel a kedves, jól nevelt gyermekkel? Gyakran utánam szaladt óra után csevegni, hát megkérdeztem.
–Béci, miért nem figyelsz jobban órán? Látom a legtöbb tantárgyból sok a rossz jegyed. Hiszen okos gyerek vagy.
– Figyelek én tanár néni, de valahogy elkalandozik a figyelmem. És sokszor álmos vagyok.
–Álmos, nem tudsz aludni?
–Tudnék én, de az újszülött kicsi testvérem felébreszt.
–Hogy-hogy?
–Egy szobában lakunk mind–felelte.
Hát ezért volt az óráimon való szunyókálás, meg az elmaradt házi feladat. Olyan ártatlan arcocskával jelentette mindig, hogy nem írt házit, hogy legtöbbször el is hittem a kifogásait. Aztán egyszer megsokalltam a henyeségét.
–Miért nem készítettél házit? –kérdeztem szigorúbban.
–Én leírtam, tanár néni – mondta.
–Akkor hol van?- folytattam a vallatást.
–Megrágta a kicsi testvérem a füzetet–volt a legtermészetesebb, ártatlan tekintetű válasz.
Az osztály gurult a nevetéstől és a hitetlenségtől. Közel laktak, hát elküldtem, hozza el a megrágott füzetét.
Az óra vége felé jártunk, a társai egyre jobban derültek, hogy most kiderül a turpisság.
S akkor nagy robajjal, lihegve beesett az ajtón Béci.
Kezében volt a félig megrágcsált füzet, benne elmosódva a napi házi feladat maradványa.
Tanulságos csattanó, kedves Hajnalka...
VálaszTörlésTibor, kedves :)
TörlésNagyszerű egyperces, kedves Hajnalka!
VálaszTörlésHasonló esetem. A középiskola és az általános iskola egy épületben volt elhelyezve, közösen megegyeztünk, hogy a középiskolások sem hordanak derékig érő hajat, hanem az iskola házirendjét betartják. Két fiúnak azért volt a fején két füle, hogy nem nyiratkoztak. Az osztályfőnökük sem tudott semmit sem tenni. Bementem az órára. Felszólítottam őket, és azt mondtam: Az óra végére visszaértek, és nem akarok látni ilyen hosszú hajat. Szó nélkül elmentek. Gondoltam magamban, várhatok, ezek ugyan nem jönnek vissza. De nyílt az ajtó, ők nem estek be lihegve, hanem vigyorral az arcukon, mert kopaszra nyiratkoztak. Rájuk néztem, és csak annyit mondtam: A frizurátokat ti hordjátok a fejeteken. Engem nem zavar. Láttad volna azt a csalódást az arcukon, én meg befelé kuncogtam.
Szeretettel gratulálok még egyszer írásodhoz: Mila
Köszönöm, Mila, sok-sok ilyen emlék bukkan fel az emlékekből, néha leírom, tán még hosszabb valamivé is összeállanak idővel. Üdv. Hajnalka
TörlésAranyos gyerek volt ez a Béci; nyilván, amikor játszott, rajzolgatott, az is csak azért volt, hogy mégse aludjon az órán annyit... :d A címre is utalva: megvettem a történeted, kedves Hajnalka! :)
VálaszTörlésKösz. Gábor. Örülök, hogy vetted az írásom. Cím helyesen/ A megevett..üdv.
TörlésHibava címben! Helyesen A megevett ..
VálaszTörlésKedves Hajnalka.
VálaszTörlésIgen kedves, jó kis történet, jól megírva.
Gratulálok.
gyuri
Kedves Hajnalka,
VálaszTörlésCsoda aranyos történetedhez szívből gratulálok.
Nagyon tetszett!
VálaszTörlés