Ott virít a tiszta ablak előtt,
lehetne szutykos padlón,
széken, elszakadt asztalterítőn,
akkor is virágkosár,
benne sárga és lila virág,
össze vissza állnak, szépek is
meg nem is, vízért áhít
mindegyik szál, egymáshoz
vannak kötve: ez a világ.
Lehettünk volna mi is
egy üres kosárban két
ellentétes színű virág,
helyette álltunk a
semmi felett, bizony,
csak a kosár ingott, mi nem,
nem voltunk szomjasak,
mégis zápor áztatta az
előttünk álló lombtalan
faágakat, nyár volt,
de én láttam a síró valót ,
éreztem a rendületlenül hulló,
havas esőt, elrothadt
lábam alatt a kosár,
micsoda világ szakadt rám,
a semmi felett soha többé
nem állnék ingó kosárban,
mimikrit játszó virággal.
Hiába gondoljuk, hogy a virágtól szép lesz a szoba, a világ, ha utóbbi nem engedi ezt a pompázatos megnyilvánulást. Micsoda világ! - írod egy helyütt, ha jól gondolom: keserűséget éreztetvén, s elutasítva az álságos alkalmazkodást!
VálaszTörlésBizony, micsoda világ, kedves Mila...
VálaszTörlésRemek vers, Mila, mély gondolatisággal. Hajnalka
VálaszTörlésKedves Mila,
VálaszTörlésA világ nem engedi de én akkor is reménykedem, mert ahogy írod azért akkor is virágkosár, legalább mi tudjuk, hogy az, aztán tehetetlenül kiszakad a talpunk alól a fonadék. Nagyon szép versedhez szeretettel gratulálok.
Kedves Mila.
VálaszTörlésIgen sokrétű gondolatok, érdemes elidőzni verseden.
gyuri