Fekszem a homokban. Tenger áztatta csillámló aranypor. Hullámok nyaldossák a testem. Puhán, finoman érintenek. Kagylókkal játszom. Akár egy kislány. Kövekkel jeleket rajzolok. Ujjaimmal a homokba túrok. Szétmorzsolom. Az ember hamar hozzászokik, hogy nem értik meg. A különlegesség börtön. Elgondolkodom rajta, hogy minden író beteglelkű. Minden művész az. Nem furcsa? A világ legszebb műalkotásai az ember lelkének börtönéből, legsötétebb bugyraiból, titkos rejtekéből sarjadnak. Mi írók, kiírjuk magunkból, ami feszít, szorít odabent. Ez egyáltalán nem tehetség. Inkább kényszer. A kór burjánzása. Aki meggyógyul, nem ír többé. Akit végleg felfal, bekebelez, annak az ujjaiba költözik az erő. Azok már nem saját írások. Csupán tollbamondás. A lélek aljáról. Figyelem a napfény sugarait, ahogy a tenger felszínén incselkednek. Hányszor írtam már erről… Hazahív. A leggyönyörűbb tánc, amit valaha láttam. Egy, Isten semmihez sem hasonlítható ajándékai közül. Minden körbejár. Engedem, hogy a hullámok lassan behúzzák testem a vízbe. A tengernél nem érint lágyabban senki és semmi. Mert belülről simogat. Folyékony aranyban fürdök. A lelkem még ringatózik kicsit, majd finoman kicsusszan aranykalitkájából. Kiáradok, eggyé válok. A víztükör felszínén táncolok. Áldozok istenek és istennők előtt. Az én oltáram a tenger. Aztán felébredek. Kinyitom a szemem. Hogy tovább álmodjam, hogy élek. Mosolygok. Valaki meglátogatott éjszaka. Angyalok incselkedtek velem. Érintettek. Megemeltek.
Elgondolkoztam soraidon, kedves Kinga, s arra gondoltam, egyet is tudok érteni, csak mást írnék betegség helyett. A művészre valóban kényszerítő erővel hat az alkotásvágy, mondhatni, szenvedély űzi a teremtésre. Viszont ennek hátterét az alkotókban levő fokozott, másokban nem, vagy csak kevéssé létező érzékenység adhatja. Képességük szerint lesz aztán ebből dal, óda, rajz vagy festmény, megható vagy éppen megrendítő alkotás. :)
VálaszTörlésKinga.
VálaszTörlésJó írás, Gáborral egyet kell értsek. Az alkotási "Kényszer" nem betegség, de egy sokszorosan összetett lélek vonaglása,kiélesedett belső hallás és látni tudás következménye.
"Látni, élni, itt lenn a porban nem tudok beszélni" /Karinthy/
felismert igazsága.
Gondolatok, vágyak, érzések nélkül lehet élni, de minek.
gyuri
A boldogság egy önmagát beteljesítő állapot, amikor én nem érzek vágyat az alkotásra. Az ember olyankor ösztönösen inkább megéli, mintsem megírja a vele történteket. De egyetértek a hozzászólásokkal is. Köszönöm :-)
VálaszTörlés