Tóth Sarolta: Sarjadás



Ablakom alá színes avarszőnyeget
terített a szél.
Éles karmokkal fekete varjak
kotorásznak rajta elhullott magvakért.
A fák csupasz ágai recsegve ropognak,
tűrik a szenvedést, mint haját vesztett
rákos beteg a kezelést.
Gyógyulást remélve  - pozitív gondolat
új növényt hajtanak a csírázó magok.
Tavasszal a varjak - e halálmadarak -
a kikelet elől északra távoznak.
Gólyák, fecskék jönnek, költöző madarak,
szárnyuk alatt hoznak gyógyító sugarat.
Földbe süppedt avar, friss zöldek sarjadnak,
mert az élőlények mind élni akarnak.


3 megjegyzés :

  1. Az élőlények, bizony, mind élni akarnak. A varjak is kaparnak magvakért, bár a halállal társulókként jelzed őket, kedves Sarolta. Igaz, szándékod szerint a negatívat is akarhattad "megszemélyesíteni". Ez a szándék persze függvénye a hangulatoknak, mint Csörgits Kinga írja is most feltett szövegében, A mester szavaiban a világról: "olyannak látod, amilyennek abban a pillanatban látnod kell, és látni tudod". Mindenesetre örüljünk a mindenkori sarjadásnak! :)

    VálaszTörlés
  2. Igaz, a pillanatnyi közérzet diktálja a verset. Nehéz vidám és optimista dalokat íri, ha az ember testi fájdalmakkal kínlódik - amit senki nem szeret hallani, olvasni - mert a fájdalom a legrosszabb dolog a világon.
    Az egyén halála nem számít, csak szűk körnek okoz rövid bánatot, az élet megy tovább - és sokan örülnek, vidámak, szeretnek, sarjadnak.

    VálaszTörlés
  3. Versed alaphangulata szomorkás, de mégis valódi életigenlés. :)

    VálaszTörlés