Tóth Sarolta: Sarjadás
Ablakom alá színes avarszőnyeget
terített a szél.
Éles karmokkal fekete varjak
kotorásznak rajta elhullott magvakért.
A fák csupasz ágai recsegve ropognak,
tűrik a szenvedést, mint haját vesztett
rákos beteg a kezelést.
Gyógyulást remélve - pozitív gondolat
új növényt hajtanak a csírázó magok.
Tavasszal a varjak - e halálmadarak -
a kikelet elől északra távoznak.
Gólyák, fecskék jönnek, költöző madarak,
szárnyuk alatt hoznak gyógyító sugarat.
Földbe süppedt avar, friss zöldek sarjadnak,
mert az élőlények mind élni akarnak.
Az élőlények, bizony, mind élni akarnak. A varjak is kaparnak magvakért, bár a halállal társulókként jelzed őket, kedves Sarolta. Igaz, szándékod szerint a negatívat is akarhattad "megszemélyesíteni". Ez a szándék persze függvénye a hangulatoknak, mint Csörgits Kinga írja is most feltett szövegében, A mester szavaiban a világról: "olyannak látod, amilyennek abban a pillanatban látnod kell, és látni tudod". Mindenesetre örüljünk a mindenkori sarjadásnak! :)
VálaszTörlésIgaz, a pillanatnyi közérzet diktálja a verset. Nehéz vidám és optimista dalokat íri, ha az ember testi fájdalmakkal kínlódik - amit senki nem szeret hallani, olvasni - mert a fájdalom a legrosszabb dolog a világon.
VálaszTörlésAz egyén halála nem számít, csak szűk körnek okoz rövid bánatot, az élet megy tovább - és sokan örülnek, vidámak, szeretnek, sarjadnak.
Versed alaphangulata szomorkás, de mégis valódi életigenlés. :)
VálaszTörlés