Farda József: Kórházi szarka

Szerencsésnek mondhatom magam, mert egész életemben elkerültem a kórházat. De egy napon azt mondta a szervezetem, hogy nincs tovább, csak az orvosok segíthetnek rajtam. Valamilyen elfeledett gyermeki trauma, fehérköpeny fóbiát alakított ki bennem, ezért összeszoruló gyomorral vártam a bevonulás napját. A rutinos kórházba járók persze elláttak ilyenkor esedékes jó tanácsokkal. Ezek közül egyet nagyon megjegyeztem, talán azért, mert egy történet is fűződött hozzá. 

Az eset úgy esett, hogy a furmányos kisebbség kieszelt egy lenyúlási módszert: az egyes számú alany valamilyen kamubetegséggel befeküdt az intézménybe kivizsgálás céljából. Kiszemelte az elemelhetőt, majd a megfelelő pillanatban végrehajtotta az akciót, ezután egy gyors telefonnal riasztotta a kettes számú egyedet, aki pillanatok alatt eltüntette a bizonyítékot, ezzel ártatlanra mosva az eltulajdonítót. Beindult a gépezet, jövedelmezőnek tűnt a biznisz. Persze azért egy idő után le kell lépni a helyszínről, mert forróvá válhat a talaj.  Az akció ezen fázisában azonban, váratlan esemény történt: új beteg érkezett a kórterembe, és tartozékként  egy csillogóvillogó gyöngyházfényű laptop. Egyeskének azonnal megakadt a szeme a gyönyörűséges jószágon, és félretéve távozási szándékát úgy döntött, hogy ezt még mindenféleképpen meg kell szereznie. Valósággal beleszerelmesedett, már látta maga előtt amint a lányát meglepi az ebül szerzettel. Minden idegszálával a feladatra koncentrált, de nem volt szerencséje, mert gyöngyházfényű soha nem volt elemelhető állapotban. Kezdte elveszíteni a türelmét, és a legendás óvatosságát is félretetette vele. Egyik nap belépve a tett színhelyére, meglátta az áhítottat, amint az ágyon hever. Igaz, hogy a gazdi is mellette feküdt, de látszólag az igazak álmát aludta.  Gyorsan döntött: telefonált a kapcsolatnak, aki felsompolygott a folyosóra és várta az árut. Tettesünk azonnal akcióba lépett, és felkapta a hőn áhítottat. Már majdnem az ajtóhoz ért, amikor egy nagy rántást érzett. Ugyanis a nagy iparkodásban nem vette észre, hogy a tulaj egy köldökzsinorral össze van kötve az ellopandóval, mert éppen, zenehallgatás volt folyamatban. Minekután a fülei majdnem kitépődtek, felriadt, és kikerekedő szemekkel lassan elért a tudatáig a kialakult helyzet. Tolvajunk nem várta meg a teljes kitisztulást, gyorsam megszabadult a bizonyítéktól, és menekülésre fogta a dolgot. Amikor a „majdnem” károsult odaért, és kilesett az ajtón, már csak két eloszló füstcsíkot látott.

Ezzel a történettel felvértezve érkeztem a körházba. Beindult a mindennapi rutin, gyorsan alkalmazkodtam. Egy napon, az egyik ágyon betegcsere történt. Bekövetkezett az, amitől beindultak a vészreakciók, és az értékek rejtekhelyre kerültek. Sajnos nem mindenki érkezett olyan putonnyal mint én, és így néhány nap alatt lába kélt némi aprónak, és személyes holmiknak. Egyértelmű volt, hogy ki a hunyó, de profival álltunk szemben, aki nem most kezdte az ipart. Ilyen esetekben csak a tettenérés, vagy az előkészített csapda leplezheti le a bűnöst, de minden próbálkozást ügyesen hárított. Úgy határoztam, hogy beszédbe elegyedek vele, és próbálok a lelkére hatni. Egy alkalommal meséltem neki egy történetet, amely így hangzott:

- Tudod, hogy honnan származtok?  Miután csak sunyi tekintet volt a válasz, tovább folytattam:

- Indiából. Tudod, ott az emberek különböző csoportokban élnek, és ebben élik le az életüket, és nem keveredhetnek egymással.  Adva van egy nagyon szegény rétegbe tartozó kisgyermek, aki csatangol az utcán. Meglátja, hogy édességet árulnak, nagyon szeretne belőle, de nincs pénze. Szomorú lesz, de ekkor meglát egy vak koldust. Odasomfordál, és ahelyett, hogy adna a szerencsétlennek, elcsen a pénzéből. Boldogan elinal a zsákmányával, és jól megtömi a bendőjét édességgel. Egy másik, gazdagabb réteghez tartozó kisfiú szintén megkívánta a csemegét, ezért odaszaladt édesapjához, a kereskedőhöz, pénzt kért, és kapott tőle. Rohan hát, hogy megszerezze a gyermekek kedvencét, amikor meglátja a szegény koldust, és rövid habozás után inkább nekiadja a pénzét.  Évek telnek el, mindkét gyermek felnőtt lesz. Az, aki odaadta a pénzét, gazdag kereskedő lesz, minden sikerül az az életében.  De nézzük csak mi lesz a sorsa annak, aki elvette a koldus összegyűjtött kis filléreit. Egész jól megélt abból, amihez értett, a tolvajlásból. De egy szép napon, amikor figyelmetlen volt, megrúgta, egy alanyi jogon, szabadon mászkáló tehén, és szerencsétlen módon életét vesztette. A temetésén sokan voltak, sajnálták, hogy így kellett bevégeznie. Amikor a temetési menet végighaladt az utcán, elmentek a koldus mellett is, aki csendben megjegyezte, hogy semmi más nem történt csak beteljesedett a karma, amelyik kimondja, hogyha valamit teszel, - legyen az jó, vagy rossz – előbb-utóbb visszakapod.

A történet befejezése után nem tudtam eldönteni, hogy eljutott-e a lényeg az agytekervényeihez. Kifejezéstelen arccal rám bámult, majd otthagyott. 

Másnap azzal indított, hogy leejtette elmaradhatatlan társát, a nála sokkal okosabb telefonját, amely egyesek kárörvendezése mellett elhalálozott, majd a figyelmetlensége miatt lefejelt egy oszlopot, jókora bumszlit varázsolva a fejére. 

Azt hiszem elkezdődött, hiszek a karma erejében…