Mecsoda fennkölt és misztikus szó! Van benne valami ködös és vészjósló, valami állapotjelző, amiből nincs kiút…
Pedig mindössze annyit jelent, hogy az illető elveszítette irrealitásérzékét, már nem hisz a tündérmesékben, cukorszirupból álló rózsaszín felhők között repkedő puttókba, nem tekinti fuvallatnak a süvöltő szélvihart, aminek kíméletlen vijjogását meri hallani kornyadozó lelkében.
Ó emberi hülyeség!
Folyton megideologizáljuk a számunkra elfogadhatatlant, értetlenül és tanácstalanul lődörgünk abban a valamiben, amit életnek nevezünk.
Mert gyávaságunknál csak tanácstalanságunk nagyobb. Érezzük, hogy tőlünk aztán semmi sem függ, olyan jelentéktelen dolgokban dönthetünk maximum, hogy krumpli legyen ebédre, vagy lencse.
Hát tény, ami tény, ahogy így elnézem egyre gyorsabban múló magunkat, monoton és óvatos reggeleinket, megkönnyebbült estéinket, - ezt a napot is megúsztuk- címmel, nincs min röhögnünk.
A fennkölt, magasröptű célok súlya eltűnik, mihelyt eléri az ember, a sors különös tapintata, hogy nagyon ritkán sikerül, mert azon a szinten változatlanul jelentkeznek az arra a magasságra jellemző, ahhoz tartozó problémák, amik legalább annyira megoldhatatlanok, mint az alacsony régiókat uraló testvéreik.
Aztán esetleg mehetünk a pszichológushoz, akinek ugyan azok a megoldhatatlanságai, csak ő nem beszél róla, mert akkor miből él?
Közönyösen meghallgatja idült makogásaidat, majd kapsz nyugtatókat meg gyógyító szentenciákat, hogy például: ugyan már…nem eszik olyan forrón a kását, nem kell mindent mellreszivni, Józsinak nincsenek lábai, neked vannak, ne mond, hogy ez nem nagyszerű, a Vilmának hülye a gyereke, és még az anyósa is a nyakába szakadt, akit csak azért nem tiltottak ki a világból, mert nincs ilyen törvény.
Ne csak előre nézz, hanem hátra is, „Tanulj meg fiacskám komédiázni”- mondja a dal, és milyen igaz!
Na, ettől aztán megpróbálsz magadba pumpálni némi hurrá optimizmust, de közben keserű a szád, mert tudod, hogy magadnak hazudozol, a tényeken, idióta műlelkesedésed mit sem változtat.
Életmód és szemléletváltás- mondják jóakaróid, nyakkendőt kötsz, amitől fuldokolsz, mert garbóban élted le éveidet, kergetni kezded a nőket, már előre unod, mert mi van, ha utoléred őket.
Éjszakai bárokban villogsz, mert te aztán tudsz élni, és végig kívülállóként látod magadat és lesül a bőr a pofádról, hogy milyen szánalmas és hazug vagy.
Depresszió…
Micsoda misztikus műszó, a reálisan látók számára, mert egy reálison
nincs mit kezelni, egy depresszióson meg igen, mert az egy betegség.
Kép: Kapolyi György alkotása
Ha jól meggondoljuk, az élet értelméről próbáltál írni elgondolkodtató sorokat, Gyuri, s az biztos, hogy adtál hozzá némi impulzust. Mert ugye, nem mindegy, hogyan töltjük el évtizedeinket, céloktól vezérelten vagy - szavaddal élve - lődörögve. Önbecsapás nélkül, maga magát adja-e az ember, s él, ahogy lehetőségei engedik, vagy kapcsolódik a komédiásokhoz, s ennek könnyen lehet meghasonlás a vége. Nem folytatom, mert nem akarok itt a depresszióhoz vezető utakról értekezni... @-)
VálaszTörlésA depresszió, a valóság látás anyja Gábor.
VálaszTörlésAzt meg el kell viselni, itt lép színre az ön etetni tudás művészete.
Bebeszélek magamnak bármit, ami elviselhetővé teszi létezni tudásom.
Ugyanakkor a depresszió teljes hiánya, infantilissé nyomorít.
Valahogy, a középút lehet a reális, de az merre lehet?
Köszönöm látogatásodat.
gyuri
Kedves Gyuri,
VálaszTörlésAzt hiszem vannak olyasmik, amikbe nem okos belegondolni, addig próbálok reális maradni amíg nem rombol engem annyira hogy ne tudjak felkelni újra. És persze nagy a baj, ha valakiben az újra felkelni vágyás már elenyészett. Nagyon érdekes gondolatok voltak, tetszett.
Kedves Noémi.
TörlésTény, ha valaki túlfoglalkozza a meglévőket, önnön esélyeit zsugorítja.
( Bár esélyekről akkor sem beszélhetünk.)
Jobban elviseli a tényt az, aki irreális.)
Hát akkor - magunkért tegyük ezt !
Köszönöm, hogy itt jártál.
gyuri
Filozofikus írásod, ami sok helyen ellentétre épül tetszik.
VálaszTörlésSzeretettel gratulálok: Mila
Kedves Mila.
TörlésLuther Márton, a halálos ágyán írt utolsó gondolata, - már nem tudott beszélni - így szólt.
"Valójában koldusok vagyunk".
Nem egy öröm, de ez is egy állapot.
Köszönöm, hogy elolvastál.
Szeretettel.
gyuri
Szöget ütött a fejemben a gondolat fejtegetésed kapcsán. Lehet, hogy a depisek látják jól a világot, mi pedig akik azt hisszük magunkról, mi látjuk jól, nagyot tévedünk? Miért is kellene hinnünk a rózsaszín álmokban, és angyalkákban?Mert valaki azt mondta egyszer, hogy az jó? Ezek után nem is tudom, depis akarok-e lenni, vagy egészséges lelkületű.
VálaszTörlésA műved viszont roppantul tetszett. :)
A depisek, el tudják fogadni azt, ami van, és lesz.
VálaszTörlésNem tépelődnek, agyalnak olyasmin, ami megzavarhatná békés létüket.
Még az sem zavarja őket, hogy depisek, hiszen nem is tudnak róla...
És ha eljön az "Idő", észre sem fogják venni.
Ha ezt mind végiggondolom, nem vagyok biztos benne, hogy nekik rossz.
Hogy kinek jobb, hát, ez jó kérdés...
Köszönöm, hogy olvastál, és hozzászóltál.
gyuri