Tóth Sarolta: Fotókat nézek
Különös érzés
olyan fotóra nézni,
melynek arcát már nem lehet
években mérni.
Díszes keretben
üveglap védi,
kortalan holtak,
megszólítanak.
Ugye emlékszel?
Ne feledkezz el,
veled maradtam,
lelkem halhatatlan.
Nézem a képet,
hozzá beszélek
magamban érzek
fájó történet.
Így néznek rám is
halálom után,
fotók sorakoznak
szeretők falán.
Ez a valósággal való szembenézés: semmit nem viszünk magunkkal, és ránk is emlékezhetnek egy ideig. Rajtunk is múlik, hogy mennyire fájón, mennyi szeretettel.
VálaszTörlésEz így igaz. kit szeretnek, arra fájón emlékeznek. eszerint kellene élnünk.
VálaszTörlés