Kapolyi Noémi: A Vejk szabászat

Tulajdonképpen csak nadrágot tudott varrni, máshoz nem értett, viszont legalább ő maga ki is szabta.
De ezek a városiak! Már olyan régen nem nyitott be senki a szabóműhelyébe, hogy meg kellett szerveznie a költözést.
Sokáig próbálkozott, hogy életben tartsa a kis vállalkozást, de bármit is tett ki a kirakatba, vagy írt ki az üvegre ragasztott papírlapra, az arra járók még csak oda sem emelték a tekintetüket.
Szinte az utolsó pillanatban tört rá a felismerés, és alig tudott annyit félretenni, hogy meg tudja fizetni a kocsist. Félve gondolt arra, mi lett volna, ha feléli a pénzt, hiszen akkor a sorsa végleg eldől, utána már csak a kilátástalanság és az éhezés várhatna rá.
Így történt, hogy Vejk szabómesternek el kellett mennie.
Hát igen, már vagy 20 éve. Így megy az idő.
-Bizony, bizony- szólalt meg félhangosan, csak úgy magának- így megy ez, mintha most költöztem volna.
Azzal abbahagyta hintaszékének billegtetését, kicsit előre dőlt, az égre nézett, egészen tündöklően kéklett, aztán lendületet vett, és felállt.
Lassan indult meg a műhelyajtóhoz.
Kényelmesen körbenézett a jól felszerelt szabóságában, aztán a segédjéért kiáltott, újabb anyagot vettek elő, és kiterítették a szabászasztalon, gondosan összehajtva, ráncok nélkül.
Miután a szabással elkészült, az összeállítást a segédre bízta, ő maga pedig ismét kilépett az üzlet ajtaja elé, a kis tető előrenyúló árnyékában, és visszaült megszokott székére.
Milyen nyüzsgő hely ez, morfondírozott tovább. Tőle jobbra nagy kelmeüzlet várta a vevőket, vele szemben pedig ott állt a fogadó. Rengeteg volt itt a kocsi, egészen hátul. az épület mögött nagy istálló terpeszkedett, mellette pedig egy lakóépület a kocsisok elszállásolására.
Elégedetten bámészkodott miközben annyi minden eszébe jutott.
Hiszen itt valaha megállt az idő, valamikor az új király koronázási ceremóniája előtt, és sokáig nem is változott itt semmi, mosolyodott el.
Még amikor megérkeztem egyetlen kocsin, amin rajta volt mindenem, folytatta magában az emlékezést.
A falucska elöljárójának háza előtt állt meg a kocsis, ő meg csak úgy leszállt, és bement a kapun, amikor elmondta, hogy kiféle, és mi a foglalkozása, nem fogadták kitörő örömmel, de azért mindenben segítettek neki.
Nagyon kellett akkoriban az ember, kevesen éltek erre, üres ház is akadt, és ő kapott egyet, ha nem is mindjárt lett a sajátja, de volt hol laknia, és a műhelyre is volt érdeklődés.
Először szinte semmije sem volt. Az asztalt végül az ács készítette el, és abban állapodtak meg, hogy az asztal fejében ő hozott anyagokból nadrágokat varr a családja számára.
Hozott anyagból, de méretre.
Ez aztán megalapozta a szóbeszédet, hogy hozott anyagból, méretre. A szép asztalon könnyen szaladt az olló, ő mért, vágott, varrt, vasalt és egymás után születtek a szebbnél szebb nadrágok. Amikor a faluban már sokak feszítettek az általa varrt nadrágokban, akkor elkezdett vásárokra járni, hogy felvegye a rendeléseket. A kelmeárusok is mellé települtek ilyenkor. Lassacskán pedig a környező falvakban is mindenki szebbnél szebb anyagokból készült nadrágot viselt. A férfiak inkább egyszínűt, vagy csíkosat, a lányok virágosat, az asszonyok színeseket, mivel ő csak nadrágot tanult meg szabni, így mindenki abban járt.
Itt a faluban senki sem berzenkedett azért, mert ő nadrágokat varrt, sőt a búcsúkon és vásárokon nem átallottak dicsekedni, hogy az ő szabómesterük városból való, és tudja mi a divat, ők pedig nem rekedtek meg holmi maradi szokásokban, hogy a nők szoknyát viseljenek, náluk bizony csodás nadrágokat hord mindenki, olyanokat, amilyeneket másutt nem is láthatnak az emberek.
Egy alkalommal idekocsizott az uraság valamelyik városból.
Rendkívül fennkölt társaságot hozott magával. Rövid itt tartózkodásuk során azonban nagy változáson ment át a ruhatáruk. Első este amikor a környező települések egyetlen kis fogadójában kipakoltak, és megvacsoráztak, mindenkin pompázatos ruhák díszelegtek.
Aztán feltűnt nekik, hogy egyre-másra jönnek férfiak, asszonyok, és leányok is nadrágban. Az úr kezéből kiesett a kanál ámulatában.
A hölgyek álmélkodtak, ahogy az asszonyok színes nadrágjaikat nézték.
Sehol egy fűző, semmiféle kényelmetlen ruhadarab, semmi unalmas szín.
Mert ő mindenkire egyedi nadrágot készített. Volt aki buggyosat szeretett volna és egy színűt, míg mások egyenes vonalút és virágosat, így sehol senki nem találkozhatott ugyanolyan ruhadarabbal, mint amit ő viselt.
Aztán a harmadik napon megállt a díszes kocsi az üzlete előtt, és beóvakodtak a hölgyek.
Anyagot nem hoztak ugyan, de a szomszédos üzletből azonnal áthozták a legszebb választékot, amiből mindegyikük találhatott magának kedvére valót. Nagyon igyekezett a munkával, és nem sokára eljött a nap, amikor a hölgyek ebédhez már nadrágban vonultak le a fogadó parányi ebédlőjébe.
Először botrány lett ugyan, de következő nap az úr is megjelent.
Hát így kezdődött.
Mert hát ő nem tudta, hogy az úr híres ember.
Aztán egy fogadás alkalmával mindannyian felvették az új nadrágjaikat és abban jelentek meg.
A konzervatívabbak megrökönyödő pillantásai mellett egyre többen nyilvánították ki a tetszésüket.
Ezt követően pedig bámulatos gyorsasággal, olyan hirtelen tört ki a nadrágokért a láz, hogy messzi helyekről is tódultak Vejkhez a megrendelők.
Így történt, hogy míg Vejk szabót a városban észre sem vették, addig falun országos lett a híre.