Kapolyi Noémi: Debóra

A hegyoldalon lévő házban Debóra egyedül lakott, viszont a veteményes felé eső kertrész tele volt ólakkal, és állatokkal.
Mindig arra gondolt, mennyire hasznosak is az állatai, hiszen például itt vannak a tyúkjai, igaz már öregek, de tojnak, levágni tehát már nincs értelme őket, persze esze ágában sem volt bántani bármelyiket is, mindegyiket szerette.
A madarak tudták, mikor mi a rend, reggel az udvarban voltak, de délután felengedte őket a mezőre kapirgálni, mert az udvarban már csak a teljesen keménnyé letaposott föld barnállott.
Napnyugta előtt pedig gondosan elzárta valamennyiüket.
Aztán következtek a libák, ők is fontosak-gondolkodott tovább, hiszen a legelészésükkel rendben tartanak mindent meg hát valljuk be, elűzik a gonoszt, amire bizony itt az erdő alatt nagyon nagy szüksége volt.
Igaz-vélekedett- a liba a kiabálásával ijeszti el a betolakodót, mert hát hasonlít az egyikükre, de neki addig pont van ideje ahhoz, hogy jól bezárkózhasson.
A kecskeólak, na igen a kecskéi is milyen hasznos állatok, hiszen napjában kétszer feji őket, reggel, meg mielőtt lemegy a nap, mert utána nem tanácsos az udvarban maradni, rájuk nem jelent veszélyt a sok leselkedő, mert ők is szembe tudnak szállni velük, akár a libái.
Egyszer próbálkozott a lámpafénnyel mikor nem sikerült idejében beterelnie a tyúkokat.
Az estét megelőző félhomály ellen lámpást gyújtott és vitte magával, hogy lásson és talán megvédje a világosság, de miután érezte a hátában azt a hideg szorítást, majd a feje kezdett lüktetve fájni, már tudta, hogy a lámpás fénye nem segít, kapkodva terelt, és a szabad kezével addig hadonászott míg az utolsó állat is az ólba került, ekkor rájuk zárta a faajtót, sarkon fordult, és rohanni kezdett a ház felé.
A lámpás üvege hatalmasat csattanva felrobbant, a tűz szerencsére kialudt.
Halálra rémült, csendben iramodott végig a házhoz, ekkor a hegyről leszáguldott egy szélroham, dermesztő hideget hozva magával, a libák ordítani kezdtek, majd a kecskék visítva magukon kívül mekegtek, és ugráltak.
Még látta, hogy az egyikük két lábra emelkedik és teljes erőből előre döf a mellső lábaival, aztán körbefordul, újra ugrik, majd döf.
Debóra leért a házhoz, a küszöbnél megmarkolta a kilincset és beugrott az ajtón, majd azonnal becsapta maga mögött, megfordult, rázárta, de a kulcsot ahogy kell, benne hagyta.
Még annyi ideje volt, hogy a kis csipkefüggönyt maga előtt berántsa az ajtó üvegénél.
Lélegzetet is alig mert venni.
Csöndben állt a sötét házban, majd kisvártatva elúszott az üveg előtt egy sötét tömeg.
Érezte, amint a ház sarkánál körbefordul, megkerüli a falakat, elvonulva minden ablaka előtt.
Halkan beljebb húzódott, meggyújtotta az estére odakészített hófehér gyertyát, és imádkozni kezdett.
De az ima valahogy nem hozta meg a várt megkönnyebbülést, érezte, most nem sokon múlott.