Kapolyi György: Felnőtt mese

A királylány, törékeny volt, és önbizalom-hiányos. Amúgy más nem hiányzott belőle, de ez is elég volt neki.
Az Istennek sem ment tőle ötről- hatra. Ez, az állapot, idővel úgy az idegeire ment, hogy profi szenvedővé vált.
Szinte alig várta, hogy tönkremenjen egy- egy reményteljes kapcsolata, és belezuhanhasson abba az önmarcangoló szenvedésbe, amiben igazán otthon érezhette magát.
Történt, hogy a kerek erdőt sétálta szokás szerint körbe, rendszeres sétáival, már egész csapást taposott ki magának, onnan tudta, hogy ő volt, mert a belőle csöpögő reménytelenség elhervasztotta a füvet.
Csak döcögött, és sírdogált, nem látta ilyenkor senki, mert mások jelenlétében türtőztette magát.
Gyakran előpattant a bozótosból a helyi fauna részéről valaki, mondjuk egy nyúl, vagy kenguru, annak el tudta panaszkodni éppen aktuális bánatát, aztán sétált tovább. Mindig valami nagy sárkányról álmodozott, aki elvarázsolt királyfi, és nem egy hazudozó egér.
Ezektől már megcsömörlött, az ilyen jelentéktelen élőlények nem királylányhoz valók. Na meg szavahihetőségük igencsak megkérdőjelezhető. Neki meg a rengeteg hazudozóból elege volt.
A minap is egy görény azzal állt elő, hogy ő, egy elvarázsolt királyfi, és gyakran csókolgatni kell őt egy királylánynak, és akkor visszaváltozik. A királylány csókolgatta is rendesen, de az ígért varázslat nem következett be. Mire a szegény lány észrevette a turpisságot, már alig maradt bőr a száján.
Hát így járt évek óta rendszeresen, és nem tanult az egészből semmit.
Egy szerdai napon történt, ismét rótta a kilométereket- várva valami csodát, mikor váratlanul elsötétedett előtte az ég. Recsegve,- ropogva hajoltak kétfelé a nagy tölgyfák, mindjárt sejtette, hogy nem egy helyi állat érkezik.
Aztán magasan a lombkoronák felett, megjelent egy sárkány tűzokádó rút feje.
A királylány elképedt a látványától, nem remélte, hogy álmai nagy állatával valaha is találkozik.
Hijjjj az áldóját- sikkantotta éles hangján, ekkora rút dögöt még a sárkányos könyvemben sem láttam, ez valami távoli vidékről keveredhetett ide, mert ebben a kerek erdőben, még hasonló sincs.
A hüllő pikkelyei el voltak szürkülve, a korától. Nem volt egy kamasz sárkány, pikkelyei drágakövekkel voltak kirakva, nyakában -  csokorban lógtak különböző medáliák, amit ő nem láthatott, mert a nyakán nem volt szeme.
A hatalmas hüllő, nagyot fujt a meglepetéstől, mert bár már nem egy királylánnyal volt dolga hosszú élete folyamán, de ez a lány, valami miatt kedves lett neki.
Ez a helyzet a lánynak is új volt, még nem volt dolga ekkora állattal.
Ez lehet, hogy egy igazán elvarázsolt királyfi, de ehhez, hogy megcsókoljam, tűzoltólétra kéne, az pedig nincs éppen nálam.
Na meg, ahogy elnézem, egy elnehezedett, öreg jószágról van szó, elhízott és elszürkült az évszázadok alatt, ha meg is csókolnám, kapnék egy vén királyfit, ami kell a kutyának.
Az ilyen már repülni sem képes, én meg nem döcögöm végig a hátralévő időmet egy vén kecskével gyalog.
Én királylány vagyok, nem szociális gondozó- így az ifjú hölgy.
A királylányoknak nem lévén diplomáciai érzéke, nagy kuncorászásba kezdett, és ledegradáló célzásokat tett a sárkányra, a kerek erdő füle hallatára.
Viccet csinált abból, hogy szerinte már repülni sem tud, meg biztos, a hamut is mamunak nézi, és így élcelődött addig, még a hüllő megunta. Az hallgatta egy darabig, aztán szólt:
Te drága királylány. Olyan törékeny és kecses vagy, mint a legfinomabb ékszer.
Már az első pillanatban felkeltetted a figyelmemet.
Nem bánt, hogy kortól szürkült páncélomon tréfálkozol, hogy elnehezedett tömegemből gúnyt űzöl, hiszen ezek mind igazak. De ne úgy akarj népszerű lenni, hogy koromon gúnyolódsz, mert a koráról senki nem tehet, és egy púpos királylány púpján élcelődni kiábrándító, és lélektelen szórakozás, aki ezt teszi, az nem érdemli meg a koronát.
Te elvárod, hogy tapintatosak legyenek veled szemben, de ezt csak akkor várhatod el, ha te is tapintatos vagy másokkal.
Ezzel a nagy hüllő hátralépett, összezárultak a lombkoronák, és már csak hatalmas bőrszárnyai légörvényt kavaró csattogása hallatszott az erdő felől.

Kép: Kapolyi György alkotása