Kapolyi György: Jutalomjáték



Úgy hiszem, van valahol egy hatalmas szakadék, ahova a beteljesületlen álmok hullanak. Mert ami egyszer már volt, az nem tud eltűnni örökre, legfeljebb eltorzítja, a felismerhetetlenségig deformálja az elmúlás, valami egészen szörnyű formát farag neki, és ha felismerhetetlenül is, de holtan létezik tovább. Belátom ez nem egy szívderítő kép, de ki mondta, hogy csak szép és simogató dolgokból áll a világ. Aki ezt állítaná, azt a félelem hideg szűkölése viszi rá vakságára, sokan vannak a látni sem merők, akik emelt fővel élnek, ne kelljen tudniuk a lábuk előtt tátongó szakadékról, amiről szóltam. Aztán a mélység elnyeli álmaikat, a hajdan rózsás elképzelések kusza tömege összekeveredik, felismerhetetlenül forr és bugyog, mint a cefre.
Vastag bűze felhőként lebeg a mélység felett, a gyanútlan, euforikus, boldog, és reménnyel teli álmokat vadássza, amik lebegve úsznak a kék égen. Magába szívja, és letaszítja az égről őket, fájdalmas loccsanással tűnnek el a fortyogó kátyúban.
Arcok, kezek, mosolyok maradványai bukkannak fel a láva felszínén, kiábrándulva, kétségbeesve vágyakoznak az eget nézve, a szakadék távoli széleit, mindent, ami már nekik elérhetetlen.
De ha el is érnék, hol találnak megértésre eltorzított valóságukban, mert nem elég, hogy ők emlékeznek hajdani milyenségükre, ebből már semmi sem látszik.
Kirekesztettségük okozta csalódottságukban visszahullanak a szakadékba, még nehezebben viselve ezután sorsukat.
Mindent megtréfál a múló idő, elmosódó arcokat, megfakult tetteket és érzelmeket dermeszt jégbe az emlékezés, a történelem, nem érintve az új nemzedékeket, azoknak is megvannak a maguk megválaszolatlan kérdéseik.
Elmúlt életeken merengeni csak a jelen rovására lehet, lesz is következménye a fegyelmezetlenkedésnek, az elmerengésnek.
Most itt ülök a szakadék szélén, valami okból nem kell éreznem sem az alulról jövő nehéz szagokat, sem a nyílás felett álló felhő bűzét.
Itt ülök, és nézek lefelé a szédítő mélységbe, tehetetlenül figyelem a lent történő eseményeket.
Valaki megengedte, hogy kívülállóként beleláthassak a függöny mögötti valóságba, nem kell elszenvednem az ezzel járó következményeket.
Elvéve tőlem, a magam álmodásában lappangó hiteimet, megmutatva az igazságot.
Megláttam a hiábavalót, az akármit teszel hiába- igazságát, e tapasztalásért cserébe visszavonva tőlem a reményt, amiben sosem hittem igazán, de volt.
Most mindent láthattam, de nem maradt semmim.
A „Jutalomnak is van ára”.

Uram!
Bocsásd meg vétkeinket, de soha az ellenünk vétkezőknek.

Ámen.



Kép: Kapolyi György alkotása


7 megjegyzés :

  1. A boldog, rózsaszínű, beteljesületlen álmok sorsáról írtál, s arról, hogy mit okoz a szembenézni nem akarás. Gyuri. Úgy sejtem, a kétségbeesés, a kiábrándulás és a kapcsolódó egyéb indulatok teszik oly bűzössé, ami a mélyben fortyog. Te rálátsz az egészre, az igazságra, de jaj, ezzel veszítesz is reményt, hitet. Valami köztes lehet az igazi jutalomjáték, úgy hiszem. - Tetszett írásod most is! :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Gábor.
      Örülök a véleményednek, egyetértünk.
      Tulajdonképpen, az ember egész életében, csak "Veszít".
      Csak azért fordul elő néha, hogy nyer, mert a következő veszteséget ki kell bírnia.
      "Ilyen a boksz..."
      Köszönöm, hogy elolvastál, és megírtad a gondolataidat.
      gyuri

      Törlés
  2. Ha az ember már a reményt is elveszíti, semmije se marad. Ez a szomorú valóság..a vég. Tetszett, Hajnalka

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Hajnalka.

      A "Földiekkel játszó égi tünemény,

      mit teremt magának a boldogtalan..."

      Ezen nincs hogy változtatni - sajnos.
      Köszönöm olvasásodat.
      gyuri

      Törlés
  3. Kedves Gyuri,

    Nem szabad ennyire racionálisan belelátni, mert akkor az ember nem kezd bele semmibe, hanem leül és nem marad semmi amiért újra felkelne. Nagyon tetszett az írásod.

    VálaszTörlés
  4. Kedves Noémi.
    Ez az igazság. Talán az ember azért nem látja a "Valóságot" a maga racionális valójában, mert leülne, és "Nem marad semmi, amiért újra felkelne".
    Az ismeretek hiánya, a sors kegye...
    Köszönöm, hogy olvastál, és hogy tetszett.
    gyuri

    VálaszTörlés
  5. A reálisan való látásmódnak ez az ára. Nincsenek tévhitek, sem hiú ábrándok, amiben ringathatnánk magunkat. Pedig néha jó volna kevésbé tisztán látónak lenni, nem ? :) Tetszett most is az írásod. :)

    VálaszTörlés