Paszternák Éva: Rád bízom a csendjeimet

A kiskapu fölött a szemem
gyakran meresztem, mintha
valakit várnék; és ő nem jön el.
Kezemben lóg a vándortarisznya,
felnyaláboltam jól magam,mert az nem lehet
hogy csak ennyi az élet,
a négy ismerős fal között
lomhán csorgó percek között
egy-egy napot áthenyéljek.

Nem tudom miért adta az Úr
időrózsámat e magyar föld kezébe,
és vitte fel nevem egy szalagon
lobogó tűzben a múzsák hegyére.
De látod már? Minden csupa szirom,
életrózsámat lobogtatom,
ha szünet vagyok a szférák zenéjében
csendjeim hullanak...
verseimet én halálomig írom,
és rád bízom nehogy elhalványuljanak.