Szilasi Ildikó: Elmúlás

Jön évre év,
megy napra nap,
a hold bágyadt homloka

is behasad.
Érkezik a sűrű éj,
s a múló kéj
az álmok taván
elringat.
A napban égnek

szárnyaid,
midőn hattyúdalod
elnyelik lángjai.
Sorsod az élet
börtöne,
s az ég sötétlő
köpenye

rejti el titkaid.
Múltad fullasztó köde

a ma túlélő-ösztöne,
s az életút,
mely tekereg,
nyakad körül
köldök-zsineg.
Táncod már balga
pillanat, mely elsodor,
mint az ár, melyben

vérrögök harca vár,
s nem látod, hol a
határ, melyen

átcsúszik csolnakod,
s rajta a rab holnapod.
S míg megpihen
a féleleműzött

gondolat,
talán a túloldalon,
Elisyum virágmezején
találod magad!


Sz.I.