Más korokban kést rántottam volna,
s döfném inkább torkomba mélyen,
hogy hangom többé karcosan ne szólna,
mint semmilyen nyelvű, hazug isten.
Háborog bennem a viszoly s a vágy éppen,
mint dühöngő tenger álnok éjszakán,
állok csak, s nézem őt, szegényt szerényen
s haláltáncot lejtek most zöld mezős lankán.
Minden könnyek elfogynak egyszer,
és termékenységnek bódító hajnalán,
finom félelmet lehel rám s tesztel
miként viseli e rút, a galád magányt.
0 megjegyzés :
Megjegyzés küldése