Amint felrázott vízben buborékok
forognak spirált küldve felém,
agyamban emlékek e kartotékok,
mindaz mi erény, már csak az enyém.
Játszom jóságos játékot velük,
tűröm fájdalmuk s alázatuk,
már régen sírkertben lenne a helyük,
mégis mögöttem liheg varázslatuk.
Rebbenek velük, hogyha kell,
álmodom édes delírálmuk,
vagy kérem, sietve akasszon fel,
úgy émelyít ömlengő bajsirámuk.
Édes vízkortyot vélem itatnak,
torokra forrasztva most minden szót,
mondatim emitt oly keserűn hatnak,
hogy mint haldokló lengetnék tépett zászlót.
Vérem képletes veszik majd
ajkaik bíbor mámorán át,
testem nem bírja e búzavart,
magamnak készíték hát hóhérmáglyát.
Égésem nem fáj, nem is érzem.
Vágy szüli – pusztítsam bársonyát,
mivel már több ezerszer elégtem,
simítom hátra lángoknak fátyolát.
Aprócska részekből lészen egy egész,
ismerve, élet míly sorokat íratott,
nézem, miként lángra kap e rész,
Tűzre vetém hát ez összes iratot.
0 megjegyzés :
Megjegyzés küldése