Lassan párolog
a fűszál fényes
gyöngye,
tüzes napkorongját
siratja a nyár,
rozsdafényes rónák
simulnak a szélhez,
a dér ezüstje festi
a fűszálak haját.
Tétova léptem
a lágy avarba
süpped,
lelkemet a mezők
csöndje járja át,
míg a lábam szinte
önkéntelen lépked,
én álmélkodva nézem
az ősz-harmóniát.
Ökörnyál -fátyol
csipkézi az
arcom,
sárguló fűzek
karja ölel át,
kergetőző szelek
borzolgatják hajam,
s kísérik vidáman
a Csönd menyasszonyát.
Szeretni, ölelni
kívánkozik
lelkem,
az eget, a földet
hadd karoljam át!
Arra vágyom immár,
hogy szépet teremtsek,
és elzengjem az őszben
az Élet Himnuszát!
Sz.I.
0 megjegyzés :
Megjegyzés küldése